A “HARC” elkezdődött!

Elkezdõdött az a nagyszerû kezdeményezés, amelyet Bertók Róbert indított el több sportklub, sportvezetõk és a város vezetõségével együtt.

A kezdeményezés lényege, hogy a fiatalság figyelmét a sport felé tereljék, mindezt úgy, hogy a sport megismerése, valamint a kedvenc sportág kiválasztása és megszeretése ne kerüljön pénzbe a sport iránt érdeklõdõknek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azoknál a sportkluboknál, akik csatlakoznak a mozgalomhoz, május 30-ig tagdíj befizetése nélkül lehet részt venni az edzéseken. Így a fiatalok lehetõséget kapnak arra, hogy egy hónapon belül több sportágat is kipróbálhassanak, ezáltal nõ az esélye, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb álló sportot.
Az akció elsõ idõpontja azért esett május 30-ra, mert ekkor fogja visszavonuló mérkõzését játszani Szentesen, az egykori ökölvívó Magyar Bajnok, kétszeres Kick-Boksz Világbajnok, Bertók Róbert.  Õt kérdezzük a mozgalomról.
– Azt gondolom, hogy ez a kezdeményezés egyértelmûen növelni fogja a sport népszerûségét, illetve több figyelmet kap majd városunkban a sport. Az elgondolásom az, hogy a fiatalok felé megnyissuk a kapukat, mi tegyük meg az elsõ lépést. Ma már egyre több különféle szórakozási lehetõségük nyílik, sõt az interneten keresztül a világra is megnyíltak a kapuk, – mondja.
– Ezt egyébként én nem tartom rossz dolognak, sõt a felnövekvõ generációnak szüksége is lesz az internetre és a számítógépekre. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy kell tudni idõt szakítani a sportra. Nincs olyan, hogy nincsen rá idõ! A sport akár magas fokon mûvelve, akár hobbi szinten ûzve, sportágtól függetlenül egészséges életet jelent, magabiztosságot, fegyelmezettséget és célra törekvõ magatartást nevel a fiatalságba, – figyelmeztet. 

Az értékrendeket is másképpen látják meg a sportban felnövekvõk, hiszen itt a sikereket nem lehet protekcióval, ismeretségekkel elérni. Ez is komoly tartást adhat a fiataloknak, a késõbbi kudarcokkal szemben, amelyek az élet során érhetik majd õket. Természetesen, akik nem „szenvedtek” még az edzõtermekben, vagy sportpályán, medencékben, azok a kisebb problémákat is nagyobbként értékelhetik.
A kudarcok túlértékelésérõl Bertók Róbert így vélekedik: a tartás hiánya, magával hozhatja a túlzott alkoholfogyasztást, cigarettázást, és még rosszabb esetben a drogok használatát is. Illetve a felnövekvõ generáció tagjainak példaképekre van szüksége, amelyet sokszor a közvetlen környezetébõl szûr ki, és bizony a legtöbbször az osztály vagánya az, aki cigizik és drogozik. Azt akarom, hogy más példaképek is legyenek a fiatalok elõtt, – teszi hozzá.
– Természetesen én elsõsorban a sporton keresztül próbálok majd példát mutatni, és követendõ példaképeket bemutatni. Az egészség, valamint egészséges életmód pedig már elcsépeltnek tûnhet a számukra, pedig a legfontosabb dolog az ember életében, hiszen teljes értékû élet is addig van, ameddig az egészsége rendben van az embernek.

 A kiváló bokszoló arról is beszélt, hogy ezt a kezdeményezést Bocskay Istvánnal találták ki, mindketten szülõk, éppen ezért felelõsséget éreznek azért, hogy segítsék a fiatalok érdeklõdését és lendületét a negatív kihívásoktól a pozitív irányba fordulni. Szeretik a sportot és meg vannak arról gyõzõdve, hogy a társadalmunk és városunk számára kiemelten fontos ügy érdekében tevékenykednek.
Mindenki eldöntheti majd, hogy melyik út az, amelyet hosszútávon érdemes lehet követni. Ebbõl az egyik út, a sport útja csak élményekhez vezethet. Az élmény pedig siker és diadal is egyben. A fiatalok diadala az egészségükért, a versenyeken, – akár a nemzetközi mezõnyben is – diadal a környezetükben tapasztalt roszszak fölött, de elsõsorban és legfontosabb diadaluk lehet a saját maguk felett aratott, jó értelemben vett diadal, amely a késõbbi boldogabb és teljesebb élethez vezet.
– Tapasztalatból mondhatom, hogy kevés dolog (talán csak egy gyermek születése) okozhat olyan eufórikus élményt, mint egy Magyar Bajnoki, vagy Világbajnoki dobogón állni, és hallgatni a Magyar Himnuszt.
Legkésõbb március végére elkészül egy honlap, – tudjuk meg – amelyen szerepelni fognak a mozgalomhoz csatlakozott klubok adatai, és elérhetõségei. Ezen a honlapon ott lesznek azok az ismert sportolók, közéleti személyiségek, akik csatlakoztak, illetve csatlakozni fognak hozzájuk. A honlapon mindenki – szerencsére virtuálisan – szembesülhet azzal, hogy a helytelen út hová vezet. Civil szerveztek sora jelezte az érdeklõdését és a csatlakozási szándékát. Ez azért fontos, mert úgy látják, hogy a segítségükkel könnyebb a családokat, és a tanintézmények oktatóit bevonni a mozgalomba. Eddig a következõ klubok csatlakoztak a programhoz:
– Szentesi Kinizsi SZITE klubjai, Ökölvívó és Kick-boksz Szakosztály, Labdarugó Szakosztály, Kézilabda Szakosztály, Oyama Dojo SE. (karate), Szentesi Farkasok (futball), Klauzál DSE Birkózó Szakosztálya, Szentesi Lábtenisz Klub, Szentesi Futsal Klub (Nõi futball), Four Diamond SE. (triatlon),  St. Jupát SE. (túra, evezés, futás, kerékpár), Szentesi Kosárlabda Klub.
(A fotó a sajtótájékoztatón készült.)

(Előzmény: www.varosivisszhang.hu/?p=3530)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.