Szépen telnek a zöld füzetek – Ünnepi pontyűjtés, Reál módra

Idén tízéves az eSzeM Trade Bt. Kossuth utcai áruháza. Ebbõl az alkalomból immár harmadik alkalommal osztják vásárlóik között a hûségpontokat. Elõször a kis sárga, majd narancssárga vásárlói füzetecskék teltek a minden levásárolt ezer forint utáni bélyegzõlenyomatokkal. A mostani, év végéig tartó akció színe azonban a zöld.

– Az akció lényege most is az, hogy azokat a vásárlóinkat jutalmazzuk, akik nap mint nap minket választanak. Továbbra is minden ezer forintos vásárlás után egy bélyegzõ jár a füzetecskébe, s ha mind a harminc rubrika betelt, egyben érvényesíthetõ a 10%-os kedvezmény – összegez Molnár Lívia, a cég operatív igazgatója.
– Milyen tanulságokat hozott a korábbi két akciós periódus? – kérdezzük.
– Az elsõ hathetes akció rövidnek bizonyult, így most már két hónap áll a vásárlóink rendelkezésére. Nem ritka, hogy egy akció keretében több betelt füzet után érvényesíti valaki a kedvezményt. Nem titkolt szándékunk hûségakciónkkal, hogy a vásárlókat összefogásra, a helyi kereskedelem támogatására buzdítsuk. Azt gondolom, mindannyiunk érdeke, hogy a magyar áruk forgalma növekedjen, és a helyi kereskedõk, tevékenységük fejlesztésével a szentesi emberek munkahelyeit megõrizhessék, s ha lehetséges, gyarapíthassák. Fel szeretném egyben hívni pontgyûjtõ vásárlóink figyelmét, hogy füzeteik beváltását inkább a nagybevásárlásaik során érvényesítsék, hiszen akkor járnak jobban, ha nem aprózzák el a kedvezményt.

Ahogy a korábbi pontgyûjtés során, a kis zöld füzet az eSzeM Trade Bt. mindhárom Reál áruházában felmutatható. Így a Szentes, Kossuth utcai üzlet mellett a Jókai utcai ABC-ben és Szegváron a Dózsa György utcai csemegében vásárolva is lehet gyarapítani a pontokat. Molnár Lívia már az ünnepi kínálatot ajánlja. Minõségi csokoládéból készült szaloncukrok, mikulások ugyanis gazdag választékban érkeztek az áruházakba, érdemes már most gondolni a legkisebbek örömére.

Kép és szöveg:
Dömsödi Teréz (x)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.