Kánikula akció az ételmérgezések megelőzésére

A Szentesi Területi Fõállatorvos élelmiszerbiztonsági szakértõként ezekben a napokban felel a “Kánikula” elnevezésû ellenõrzési akció végrehajtásáért, amelynek az a célja, hogy kiszûrjön minden olyan élelmiszert a forgalomból, amely tömeges ételmérgezésekhez vezethetne. Dr. Dobos András elmondta, hogy  a vizsgálatok a tömegrendezvények kitelepülései, strandok, piacok és egyéb alkalmi árusítóhelyek élelmiszer higiéniájára összpontosítanak.

– A most folyó három  akcióban minden hatóság külön ellenõriz. Mivel sok ételmérgezés volt az országban a közelmúltban, s mivel nagyon sok bizonytalan eredetû termék mozog az Unión belül a túltermelési válság következményeként, a meleg idõjárás is megköveteli a nagyobb óvatosságot, – vázolta a szakember, és így folytatta:
 – A szavatossági ideje  lejártához közeledõ árukat rafináltan újracsomagolják, ha kell, uniósítva forgalomba hozzák, amelyek bekerülhetnek akár a közétkeztetésbe is.
– Hogyan lehet gyanút fogni, mik az árulkodó jelek?
– Minden terméknek van egy önköltségi ára, ami alatt nem állítható elõ. A gyanúsan alacsony árra figyeljük oda, ilyen pl. a 120 forintos virsli…
Miként szembesülhetünk még ezekkel a gyanús termékekkel?
– Nagy divat a bográcsozás, grillezés. A pácolást friss húsból mindenki végezze el otthon. A külföldi eredetû, nem magyar nyelven feliratozott pácolt grillhúsok nagyon sokszor okoznak ételmérgezéseket, mert a szalmonellának a toxinjai veszélyesek. Ez okozza a nyári hasmenéseket embernél, állatnál egyaránt.
– Korábban is beszéltünk arról, hogy hazánkban szigorúbb az ellenõrzés, mint az Unióban…
– Hazánkban valóban szigorúbb intézkedések vannak az élelmiszerbiztonsági szempontból veszélyes anyagok  kiszûrésére, mint az Unióban. A legújabb intézkedés, hogy július elseje után Magyarországra vágóhídra olyan brojler csirke nem kerülhet, amely szalmonella pozitív. A nevelés során két alkalommal is negatívnak kell lennie a tesztnek, napos korban és szállítás elõtt három héttel is.
– Mi a helyzet az új influenzával?
– Olyan helyeken jelenik meg, ahol a higiéniai viszonyok rosszak. Hazánk  nem ilyen ország, – szögezte le dr. Dobos András.
– Mindenki gondoskodjon a megfelelõ vitamin ellátásáról. Egyenek sok gyümölcsöt, sok C-vitamint. Ügyeljenek a kézmosás gyakoriságára, a kutyák, macskák higiéniáját is biztosítani kell. Ha beteg a jószág, vigyék állatorvoshoz. A tünetek, izületi gyulladás, láz, kötõhártya gyulladás, köhögés, emberrõl állatra, állatról emberre terjedhet.
– Mennyiben romolhat a helyzet õsszel?
– Nyilván azokon a helyeken, ahol nagyobb tömegben fordulnak elõ emberek, jobban terjedhet a vírus. Az oltóanyag azonban most már rendelkezésre áll. Bízhatunk abban, hogy nem lesz komolyabb járvány.          – – dite –

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.