Boglári N. László: Szeretem, e várost
Itt élek már
sok-sok éve,
e föld ad nékem
étket,
itt találtam meg
a szerelmet,
a kedvesemet,
a nékem szépet.
Otthonom
e Kurca parti város,
itt élem
mindennapi életem,
nincs sok palotája,
nékem mégis szép
és barátságos,
kis házakban is lehet
nagy boldogság,
és lehet
nagy szerelem.
Rajongva szerettem,
és mégis elhagyott
az ifjúság,
búsongok a hûtlenért,
hozhatnak még jókedvet,
és szép napokat
a következõ évek,
nem adom fel
a reményt.
Sok emlék köt ide,
sok kaland,
az ifjúságom,
anyám
szép emléke,
gyermekeim, családom.
Térnek padján megpihenek,
pereg elõttem
a múltam,
mint orsóról
a fonál,
megszólal a templom
harangja,
talán egy barátért szól,
akinek a lelke
útra készen áll.
Sokan elmentek már,
akiket tiszteltem
és szerettem rég,
amikor rájuk gondolok,
szívemet marja
a keserûség.
Én még
nem várom az alkonyt,
én még
a napsugárra várok,
keresem a hosszú élet
titkát,
hátha rátalálok,
Mit hoz a holnap,
azt nem tudhatom
derûs szívvel számlálgatom éveimet,
szeretném még számlálgatni
százig,
nem tudok elszakadni,
nem tudom itt hagyni
e földet,
mert szeretem, e várost
mindhalálig.