Dr. Csíky László (1942 – 2023)

Az élet a legtermészetesebb játékos, úgy formázza az embert a tudatos és tudattalan között, ahogy szobrász az agyagot, festő a fényeket, költő a sorokat… Ahogy a napfény növeli a növényeket a kertben… Csendben, viharban, gondos egyszerűségben, s olykor rivaldafényben.

Nézem a videót, amely megörökítette, ahogy dr. Csíky László ujjai nyomán születik Louis van Gaal holland labdarúgóedző karikatúra szobra. Egy darabig úgy tűnik, portré készül, ám végül az alkotó látásmódjának köszönhetően mégis az arc egyediségét karikírozza.

Ötévesen készít először szobrocskát, egy apró székely embert. Aztán évtizedek telnek el, amíg megalapozza hivatását, családja biztonságát az orvosi pályán, felépíti sport karrierjét NB I-es kalapácsvetőként, majd edző-sportorvosként 11 dobóatlétát nevel a sportág számára.

 A tehetség „kisördöge” azonban nem hagyja nyugodni. Most, búcsúzóul, néhány sorban nem győzném felsorolni azt a sok száz alkotást, amelyek 1988 és 2018 között kikerültek a kezei közül, de – foglalkozva az életművével – kiállításai összegyűjtésében, csak a fellelt írásos forrásokra hagyatkozva, jutottam el az 51-es számig, Szentestől Passauig, Szegedtől Firenzéig…

Minderre csak egy Ikrek-Merkúr személyiség képes, miközben a rendelőben ott vártunk, mi a betegei, sokszor türelmetlenül, gyakran alig-alig értve, hogy köszönés helyett máris az újabb szobráról, vagy éppen a szobrokkal kapcsolatos útjáról számol be.

Így szoktuk meg és így fogadtuk el, mert Ő a Csíky. Egy igazi Betelgeuze, azaz a szerencse fia, személyisége végtelen gazdagságáé.

Alkotásaiban tovább él pallérozottsága, hiszen pontosan tudja, aki ért a művészetekhez, és az is, aki nem, Pavarotti, vagy a Gall kakas már ötlet szinten sem pattant volna ki így másnak a fejéből. Csak az az ember lát így másokat, aki olyan mélységeiben tud a karaktereivel azonosulni, hogy még a modell is jó értelemben lepődjön meg rajta. Azon alkotók közé tartozó, akik képesek utazni világok között, egy-egy grimasz, ránc, mosoly mögött az emberi önvalót keresve. Így láttatta Rákóczit, Széchenyit és másokat. Az emberi esendőséget. Emberi esendőségünk, hogy vannak sajátságos szokásaink, mozdulataink, megvan a szavunk járása, Ő sem volt kivétel.

Drága Doktor Úr! Sosem felejtjük! Szeretettel emlékezem:

Dömsödi Teréz

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42214  online lapszámunk 1. oldalán.          

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.