Javában tart az ültetési szezon – Megérkeztek a fenyők is – Ősz a Díszfaiskolában

Kellemes sétát tettem a melengető délelőtti napfényben a Szentesi Díszfaiskola növénysorai között a fényképezőgépemmel. Sárréti Gyuláné Eti, a Díszfaiskola vezetője közben arról tájékoztatott, hogy éppen a gyümölcsfa ültetés idejének kellős közepében járunk. Egész télen, minden fagymentes napon elültethetjük a hőn áhított csemeténket, biztos a gyökérzet eredése. Az a fontos, hogy majd ne a fagyos hantok közé kerüljenek a gyökerek- mondta. A gyümölcsfák teljes fajtaválasztékából, beleértve a bogyósokat is, továbbá több mint 20 fajta csemegeszőlő közül választhatnak a kertészkedést kedvelők.
Körülnéztünk az évszak legszebb díszeit adó cserjék között is. Gazdag a kínálat a csarabfélékből, a hebékből (képen lent), télen is pompázatosak, apró virágaikkal. A lombos cserjék, a hortenzia, az abéliák, somok, cserszömörcék, a törzses, bokros, terülő, színesebbnél színesebb levelekkel pompázó egyéb cserjék szintén ültethetőek még. Egyes évelők másodvirágzásukat élik, ilyen pl. a gyűszűvirág, vagy a gyertyavirág. Az őszirózsák is ültethetőek még.


Ejtsünk szót az örökzöldekről, amelyek már formájukkal elvarázsolnak bennünket. A kúszó, gömb, vagy az oszlopos formájuk a kert építésében egyedi fantáziára sarkall. A lomblevelű örökzöldek közül Sárrétiné Eti figyelmünkbe ajánlja a fényes zöld levelű babérmeggyet, míg a korallberkenye éppen ellenkezőleg, pirosan hajtó leveleivel hívja fel magára a figyelmet.


A napokban megérkezett a Díszfaiskolába a teljes fenyőfa kínálat. Az ezüstfenyőkből, nordmannokból, selyemfenyőkből és a fekete fenyőkből különböző méretek választhatók már karácsonyra, hiszen az idén csak a Vásárhelyi út 146. szám alatti telephelyen vásárolhatók meg a konténeres fenyőfák. Azonban lehet kérni a kiszállítást és a szakszerű beültetést, hogy ne csak az ünnep dísze lehessen a szép fenyőfa, hanem később a kertünk díszévé is váljon.
A Szentesi Díszfaiskola munkatársai tárt kapukkal várják minden nap vásárlóikat, a kiválasztott növények ültetéséhez, gondozásához szakszerű tanácsokkal szolgálnak önöknek. További információk: www.szentesifaiskola.hu. Telefon: 06 30 965 1557.
Kép és szöveg: dt. x.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.