A szentesi kismesterek újabb alkotásai a könyvtárban – A „most” a mi jelenünk…

Június 16-án délután nyílt a Szentes Városi Könyvtárban a helyi kismesterek újabb alkotásaiból kiállítás. Zöldi Lászlóné nívódíjas népzenész tekerő muzsikája után Almási Jánosné címzetes igazgató ajánlotta a közönség figyelmébe az alkotásokat.

Almásiné Editke a kínai vízhordozó történetének tanulságát idézte fel: a két cserépedény közül, amelyekben a vizet hordta két éven keresztül, az egyik repedt volt, s kifolyt belőle a víz fele, mire haza érkezett. Ez az edény szégyellte magát a tökéletlensége miatt. Ám a vízhordó az ösvény szélébe virágmagokat szórt, amelyek pompás virágokkal ajándékozták meg, hiszen a repedésen át elszóródó víz táplálta őket. A történet tanulsága, hogy mindannyian egyediek vagyunk sajátos erényeinkkel és különleges hibáinkkal együtt.

Kismestereink a kreativitásuk, egyediségük, különleges látásmódjuk által válnak láthatóvá. Hosszú idő telt el, mire kitanulták a maguk mesterségét, s ma már művészet inkább, ahogy a hagyományos technikákkal, új funkciókat betöltő használati és díszítő tárgyaik készülnek. A hagyományos motívumok, az életfa, az indák és virágok, természeti elemek, vagy az egyetemes rendet tükröző, a szemlélőre jótékonyan ható kör mandalák a kiállított alkotásokban szemrevételezhetőek. Végezetül Todor Szimeonov bolgár származású író gondolatát idézte: „A „most” a mi jelenünk elvész az idő tengerében egy „valamikor” a megszámlálhatatlan „valamikor” között. De a magunk számára, küldetésünk számára a „most” ébresztő, mi több, parancs.”

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.