25 év 25 fa

Szirbik Imre polgármester immár 25 éve Szentes város vezetője. Ebből az alkalomból 25 fát ültettek el a Városellátó NKft. munkatársai a Kurca parton, a napokban felújított sétány mellett. Az utolsó két fa ültetését március 14-én délután a polgármester 4 unokája közreműködésével fejezte be.

A sajtó nyilvános eseményen jelen volt Baloghné Berezvai Csilla főkertész is, aki elmondta, hogy a 25 fa mocsári ciprus (mocsárciprus), amely a vízparti környezethez kiválóan illeszkedő fafajta. Őshazája Észak-Amerika, de hazánkban is egyre elterjedtebb. Fejlett korára 25-30 méter magasra nő és igen terebélyes, a fenyőkhöz hasonlatos tűlevelei, toboz termése van. Ennek megfelelően április-május hónapban hozza virágait. A talajból cseppkő alakú légzőgyökereket növeszt. Különlegessége a föld felett szélesedő törzse.

Szirbik Imre polgármester elmondta, azzal, hogy a jelenlévő unokáival fejezte be a fák ültetését, jelképesen a jövőnek ajánlja városunkat. Ezekben a fákban már az unokák és a velük egykorú, vagy náluk fiatalabb utódok fognak majd gyönyörködni. Azt szeretné, hogy így legyen, és annyira érezzék e nemzedékek magukénak ezt a várost, hogy meg is találják majd itt a számításaikat.

Szirbik Imre 1988. januárjától 1990-ig tanácselnökként, 1994. december 11. óta pedig polgármesterként Szentes első számú vezetője. Kérdésünkre, miszerint valaha is gondolt arra, hogy ilyen hosszú időn át kell városvezetőként helytállnia, azt mondta: „Mindig az vitt tovább, hogy voltak álmaim, terveim, és vannak ma is. A szentesieken múlott, a bizalmuknak tartozom köszönettel mindazért, amit elérhettem, megvalósíthattam. Az elmúlt negyedszázad legnagyobb értékének mégis az építő békés légkört tartom, amit meg sikerült a város előrehaladása érdekében teremteni és ezt szeretném a jövőben is fenntartani.”

Kép és szöveg: dt.        

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.