Dénes István: Sintérszekér
Jöttek szerdán a kutyák, jöttek, ha sárban, ha hóban. Jöttek Hékédrõl, Berekhátról, a tanyákról. Jöttek a rövid szõrûek, a kócosak, jöttek a fürgék, a girhesek, a sánták. Jöttek szekér mellett, szekér mögött, s volt, amelyik szekér alatt, a négy kerék közt loholt. Jöttek lihegve, zihálva, csatakosan, nyelvük a földet nyalta… Szerdán volt Szentesen a heti vásár!
Délben már tele a sintérszekér, volt hogy kétszer-háromszor is fordult. Az a szûköléssel, csaholással zsúfolt, az a nyüszítõ lelkekkel dülöngõ rácsos láda! Azok a félelemtõl behugyozó ártatlanok, azok a félelemtõl dühöngõ tébolyultak – szõrrel, eleven hússal teli a szájuk!
Hogy éppen õk, akiknek egy jó szó ízesebb a legízesebb falatnál, akiknek egy rájuk sütõ emberi tekintet a júliusi égbolt. Hogy éppen õk, a megrugdaltak, a sárral, kõvel megdobáltak! Hogy éppen õk, az évek meredélyén ziháló hûség! És nincs menekvés. Nincs vigasza kamaszszívemnek, melyben éjszaka is a négykerekû cella visszhangja nyikorog. Csak egyszer, azon a téli délutánon, amikor a Kurcáról fölszállt a köd, mikor Terebesi Miska, a bolond, a kevés fehér ködbe rejtõzve kihúzta a sintérkocsi ajtajának reteszét… Ó, hogy rohantak a hídon, a járdán, az úton, cipõk, bakancsok, csizmák között, a vásárról hajtott ökrök lábai között, csapzottan, rémülettõl, futtukban is körbe-körbe nézve, égõ szemükkel fölhasítva a ködöt!
Este aztán a hazai szagok puha rongyain is dideregve fölvonítottak a négykerekû Holdra, mely bunkóra ítélt ártatlanokkal dülöngött az égen…
Szentes, 1944. október 21.
Dénes István Mindszenten született, a gimnáziumot Szentesen kezdte. Idén a 61 éves osztálytalálkozó alkalmával járt újra az intézményben. Irodalom és nyelvtan szakos tanári diplomát szerzett és Dorogi Zsigmonddal dolgozott éveken át, akivel még a gimnáziumi években kötöttek barátságot.