Programajánló a következő napokra

A KÖNYVTÁRBAN június 3-án 10-18, június 4-én 9-13 óra között az Ünnepi Könyvhétre megjelent könyvek vására lesz a Szentes Városi Könyvtárban. Kruzslicz Pál Szentesi szó-képek című könyvét pénteken 14-16, szombaton 10-12 óra között dedikálja a helyszínen. Közben, június 3-án 10 órától a selejtezett könyvek vására várja az érdeklődőket a könyvtár földszintjén, ahol minden könyv 100 Ft-ba kerül.

* * *

KÖRSÉTA

A Szentesi Vendégszeretet Egyesület következő, egyben rendhagyó programjának plakátját tekintheti meg, kinagyítás után.

* * *

SZENTES VÁROS „FŐUTCÁJA”, A KURCA

Június 2-án 1630-kor Szentesen, a Művelődési és Ifjúsági Házban (Szentes, Tóth József u. 10–14.) megrendezésre kerül az Együtt Szentesért Egyesület, az ATIKÖVIZIG és a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára közös rendezvénye: SZENTES VÁROS „FŐUTCÁJA”, A KURCA   A belvízvédekezés története, jelenlegi és jövőbeni feladatok címmel.

A rendezvény programja:  A szervezők nevében dr. Bácskainé Fazekas Márta egyesületi elnök, dr. Kozák Péter, az ATIKÖVIZIG igazgatója és Tánczos Roland levéltár-igazgató köszöntik a megjelenteket, megnyitják a rendezvényt.
Előadások a Kurcáról:
1.) Bede Ádám régész és Nagy Géza helytörténeti kutató bemutatják a régi kéziratos térképeken talált Kurca ábrázolásokat.
2.) Labádi Lajos főlevéltáros előadása: A zsilipek közé szorított Kurca.
3.) Ifj. Cseuz László előadást tart a folyók vándorlásáról, a Kurca kialakulásáról, a Tisza szabályozás hatásáról és a Kurca vízminőségét befolyásoló tényezőkről.
4.) Korom Pál vezető főtanácsos (Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály) a város belvízvédelmi tevékenységéről tart rövid ismertetést. Mit tett a város napjainkig a bel- és külterületek belvízi biztonságáért?
5.) Szarvas Pál agrármérnök előadása: A gazdálkodók és a belvíz kapcsolata.

Szentes város „főutcája”, a Kurca című dokumentumkiállítás megtekintése. Kiállításra kerülnek régi kéziratos térképek, levéltári dokumentumok, archív- és újabb kori fotók, valamint képzőművészeti alkotások a Kurcáról. A kiállítás megnyitásaként úszó koszorú vízre helyezésével tisztelgünk az „Öreg” Kurcának.

* * *

XVI. SZENTESI AKTFOTÓ BIENNÁLÉ…

… A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör rendezésében június 5-én 15 órakor nyílik a Tokácsli Galériában. A kiállításon köszöntőt mond és a díjakat átadja Szirbik Imre polgármester. A kiállítást megnyitja Kruzslicz Pál újságíró. A több mint ötven művész válogatott tárlata június 27-ig látogatható.

* * *

HŐSÖK NAPJA

A Hősök napi koszorúzásra és megemlékezésre május 27-én 10 órától kerül sor a következő helyszíneken: Erzsébet tér és Széchenyi liget bejárata. Emlékező beszédet Karikó-Tóth Tibor alpolgármester mond. Közreműködnek a Kiss Bálint Református Általános Iskola diákjai.

* * *

BENKÓÉK KONCERTEZNEK

A nemzetközi hírű zenekar koncertjének részleteit kinagyítva taláják:

 

2 hozzászólás “Programajánló a következő napokra” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    FELHÍVÁS

    Dr. Máthé-Magyar Dalma a X. számú háziorvosi körzet orvosa 2011. május 30-tól (hétfő) a Rendelőintézetben új helyen a II. emelet 212-es számú helyiségében kezdi meg rendelését. A rendelési idő változatlan: hétköznapokon 8-11 óráig. A rendelés elérhető a 0663-313-244 (425-ös mellék) telefononszámon.

  2. Tamás Kata:

    FOGADÓÓRA

    Krausz Jánosné, a 7. számú választókerület egyéni önkormányzati képviselője május 31-én (kedden) 17 órától lakossági fogadóórát tart.
    Helyszín: Apponyi téri Óvoda.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.