Decemberi pálmás jótékonysági akciók

Nekünk pálmásoknak a decemberi ünnepek alkalmából – immár hagyományosan – most is több jótékonysági akciónk volt.

Időrendi sorrendben az első a Szentes-Csongrád Rotary Clubnak adott pénzadományunk a jótékonysági rotary bál alkalmával. A bál bevételéből és a kapott adományokból alkotótábort szerveznek a nyáron, tehetséges, szerény anyagi helyzetű gyermekeknek, mint 2010 júliusában.

Már hagyományosnak tekinthető, hogy a dr. Bugyi István Kórház Gyermekosztályán Mikulás napja alkalmából vidám műsort szervezünk az éppen bent lévő gyermekeknek, hozzátartozóiknak és az osztály dolgozóinak. December 7-én a Pom-Pom együttes két tagjának vidám műsorával csalogattunk mosolyt az arcukra. Ezzel, és édességekkel, gyümölcsökkel igyekeztünk könnyebbé, vidámabbá tenni bent létüket, segíteni a betegek mielőbbi felgyógyulását.

 

 

Az 5. pálmás véradó akciót december 9-ére szerveztük meg, bízva abban, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk, hogy vérüket adják embertársaink egészségéért, életének megmentéséért! Ez a véradó akciónk az eddigi legsikeresebb volt. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és segített!

A Kertvárosi Óvodának, az óvónők és a dajkák munkájának megkönnyítésére tálaló zsúrkocsit adtunk ajándékba, a kicsiknek pedig édességet, gyümölcsöket vittünk. Az ovisok aranyos karácsonyi énekekkel köszönték meg ajándékainkat.

A dr. Bugyi István Kórház Gyermekosztályának, kérésükre Karácsonyra hajszárítót és olajradiátorokat adtunk ajándékba.  

(Fotók: dt.)

A Városi Bölcsődébe játékokat vittünk, amivel a most folyó bővítő építkezés után, az új helyükön fognak majd igazán játszani a picik. A Hajléktalan Szállón lakóknak pedig az ünnepek előtt meleg téli ruhákat adományoztunk. Mindezeket pálmás tagjaink felajánlásaiból fedeztük. Jó érzés volt adni, látni az örömöt az arcokon.

Horváth István
a Pálmások Szövetsége elnöke

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.