A laboratóriumi vizsgálati rendszerről

Az Országos Laboratóriumi Vizsgálatok Szakmai Kollégiumának november 25-i ülésén napirenden volt a szentesi Dr. Bugyi István Kórház központi laboratóriumának vezetői állására vonatkozó kérdés. A szakmai grémium egyhangúlag elfogadta dr. Pap Éva kinevezését, a főorvos szakmai és tudományos munkásságának, eddigi vezetői tevékenységének ismertetése után.

Az Országos Laboratóriumi Vizsgálatok Szakmai Kollégiumának ülésén a Dr. Bugyi István Kórház Központi Laboratóriumának működése is téma volt. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy a szentesi háziorvosokkal való hosszas egyeztetés után programozott laboratóriumi ellátást és vizsgálatkérést vezetett be az intézmény. Sikerült a háziorvosokkal olyan megállapodást kötnie a kórháznak, melyben az intézet biztosítja a háziorvosok sürgősségi laboratóriumi vizsgálatkérését, viszont a nem ebbe a kategóriába tartozó vizsgálatokat előjegyzés alapján lehet csak kérni.

Az új, programozott ellátást a háziorvosokkal való többszöri megbeszélés után kezdte meg a szentesi kórház, ugyanis a családorvosok a vizsgálati korlátozást alapvetően nem akarták elfogadni. A finanszírozási rendszer miatt azonban, gazdálkodási okokból a Dr. Bugyi István Kórház menedzsmentje a rendszer bevezetése mellett döntött.

A kollégium jelenlévő tagjai múlt heti ülésükön rendkívüli érdeklődést mutattak a szentesi intézményben bevezetett laboratóriumi vizsgálati modell iránt és kérték, hogy az ahhoz kapcsolódó anyagokat küldjük meg számukra. Ezen felül kérték, hogy dr. Pap Éva főorvos a legközelebbi országos kongresszuson előadás formájában ismertesse laboratóriumi vizsgálati rendszerünket, amelyből vélhetően országos modell is formálható.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.