Az elfogadásról
A legtöbb ember sajnos csak a felszínen él. Eszünk, iszunk, szórakozunk, s közben valahogy nem érzékeljük a dolgok mélységét, lényegét, valódi tartalmát. Ahhoz, hogy szebb, tartalmasabb életet éljünk, nem feltétlenül fontos a környezetünkön változtatni.
Sokszor az is elég, ha a saját érzésünk intenzitását változtatjuk meg. Ha eszünk, valóban együnk. Ne kapkodva, megszokásból rágjunk. Figyeljünk az ízekre. Pl. amikor teázunk, ne csak az orrunk érezze az illatot, egészen odafigyelve, tudatosan teázzunk.
Lényeges, hogy amit teszünk, azt állítsuk a figyelem középpontjába. Merüljünk el abban az adott pillanatban, mert fontosnak tartjuk. Kizárólag így tudjuk átélni a lényegét. Ez nem csupán az evésre, ivásra igaz, hanem az emberi kapcsolatokra is. Ha jobban belegondolunk, az életünk és az érzékelésünk középpontjában ugyanaz a szó áll: ELFOGADÁS. Az élet szépségét azok képesek igazán értékelni, akik már megtapasztalták a létezés törékenységét, hogy mit él át és hogyan, aki eddig eljut. Mibe kapaszkodik, ha a régi fogódzók már nem kötik sehova? Éppen a hiány, veszteség átélése ad igazi értelmet az életnek. Az emberek közül sokan mondanak le a lelki értelemben vett függetlenségrõl. Önszántukból felejtenek el boldognak lenni. Miért? Mert így kényelmesebben szolgálják ki az egójukat. Ego alatt az énünket értem, amely sohasem hagyja, hogy megpihenjünk. Vannak céljaink és fontos értékeink, miközben az egész életünk egy hajsza. A többet, a jobbat, nagyobbat, szebbet kergetjük és keressük. Igen, keressük a boldogságot, pedig ott van az orrunk elõtt, csak éppen nem vesszük észre, mert elfeledteti az újabb és újabb vágy! Mindig megyünk elõre ahelyett, hogy éreznénk végre, megérkeztük. Ebbõl a szempontból mindegy, hogy hajléktalanként csak a kényelmesebb padért, vagy egyébként épp a legújabb számítógépért hajtasz. A lényeg ugyanaz: az egód folyton munkál, még ezt is, azt is tedd meg, akkor végre boldog leszel…
Ám ez nem így van. Ez a véget nem érõ rohanás végül oda vezet, hogy elfelejtünk csak lenni. Rágódunk a múlton, aggódunk a jövõnkért. Saját egónkra kell figyelni, mi az igazi cél és mi az illúzió, amit kergetünk. Ezt kell magunkban tisztázni.
Fontos: ha közvetlen szeretteidet, barátaidat magad mellett tudod, akkor már jó. Ha a belsõ egód azonos veled, el tudod dönteni, mi a fontos a számodra. Ha a sóvárgás helyett (illúzió) mosollyal tudod fogadni a jobb és szebb dolgokat, és nem kergeted a délibábot. A kapzsi vágyak helyett cserébe kapsz egy megélhetõ, tapintható, szabadon élvezhetõ életet.
Sokan a gazdagságot, csillogást vagy a lottó fõnyereményt kívánják maguknak. Abban az illúzióban ringatóznak, ha gazdagok volnának, ha megkapnák, boldogok is lennének. A lelki békét, az igazi emberi kapcsolatokat, a szeretetet nem lehet PÉNZÉRT megvenni.
Sokan gondolják úgy, hogy a jövõtõl várják a megváltást, a jót. Közben nem veszik észre, a jelen és a MOST számít igazán. Ha most a jelenben megalapozzuk az életünket, lesz mire építeni a jövõnket. Mindenki másként éli meg a saját életében a változásokat. Úgy kell elfogadni a másikat, ahogyan van. Csiszolni, formálni idõközben lehet egymást.
Csordás Istvánné
természetgyógyász
eü. szaktanácsadó