Közgyűlés a DélKerTÉSZ-nél – Új összefogás, új esélyek

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete március 18-án tartotta   közgyûlé- sét. Ebbõl az apropóból beszélgettünk Ledó Ferenc elnökkel (képen) a döntésekrõl, tervekrõl és más aktualitásokról.

– Elnök Úr! Hány tagja van jelenleg a szövetkezetüknek, és mi jellemzi a tagságot?
– Jelenleg 530 tagunk van, többségük õstermelõ. A tagi árbevételek ennek megfelelõen 300 ezer forinttól 80-100 millió forintig szóródnak. A tagi árbevétel 50 százalékát az Árpád cégcsoport adja. A tagság többsége kistérségünkben tevékenykedik, de vannak hajtatott növénytermesztéssel foglalkozó tagjaink a mindszenti, kisteleki, szegedi kistérségben is – válaszolta.
– Mi hangzott el a közgyûlésen?
– Többek között az, hogy a tagi árbevételüket csak kevesen tudták növelni, így minimális, 6 százalékos növekedést értünk el tavaly. Az eredményt némi felárral viszszaosztottuk a tagság részére. A vagyonnövekedésünk 120 millió forint volt, amely az új csomagoló és berendezései értékébõl adódik – vázolta.
Beszélt arról is, hogy a tagság segítése felértéke-lõdött ezekben a válságos idõkben, ez érintette a növényi hulladékkezelés megoldását  közel 20 millió forint értékben. További 20 millió forintért vásároltak csomagológépeket az Árpád cégcsoport számára, támogatták a tagok palánta vásárlásait, a termeléshez fontos kertészeti anyagok és a biológiai növényvédelem eszközbeszerzéseit is összesen 152 millió forint ráfordítással. Értékelésében elhangzott, hogy jelentõs elõrelépést értek el a biológiai növényvédelem 10 hektáros növelésével. Idén a paprika, paradicsom 70 százalékát ily módon állítják elõ. Beszámolt továbbá arról is, hogy tavaly elõször tudták kihasználni a cég likviditását elõsegítõ, kedvezõ kamatozású TÉSZ forgóeszközhitel konstrukciót, 250 millió forintos keretösszeggel.
– Hogyan alakult az export tevékenységük?
– A paprika exportunk visszaesett, de ez viszonylagos, ugyanis az árualapunk 90 százaléka az áruházláncokhoz kerül értékesítésre. A belföldi árak kedvezõbb alakulása miatt a zöldségfélék több mint 60 százalékát értékesítettük a belföldi piacon.
Milyen tervszámot fogadtak el az árbevételüket illetõen?
– 300 millió forinttal növelni szeretnénk az árbevételünket, amely tavaly 5,6 milliárd forintot tett ki. Ebbõl jelentõs, mintegy 800 millió forint volt a göngyölegforgalmunk. Sikeresen pályáztunk uniós támogatásokra, ennek is köszönhetõ, hogy biztonságosabb gazdasági év elé nézhetünk.
– Mi jellemzi azt az összefogást, amelyrõl a közelmúltban döntöttek?
– Valóban, négy cég, a dombegyházi, a medgyesegyházi, egy kecskeméti TÉSZ és mi közös céget alapítottunk a termelés szervezés, a technológia és szaktanácsadás összehangolására és az árualapok összevonására, mert csak a nagyok tudnak talpon maradni, megfelelõ beszállítói lenni az áruházláncoknak. Ez a gyakorlat Európában is. Arra törekszünk, hogy az együttmûködéssel minden résztvevõ nyerjen.
Kép és szöveg: – dite –

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.