Munkahelynél több volt
Örömmel olvastam a szeptemberi számban, a Hungerit elõdjénél, a Barneválnál dolgozókról írt cikket. Személyes ismerõseim, még ma is.
Édesanyám is barneváli dolgozó volt. Így akarva-akaratlanul megismertem a könyvelésen dolgozó felnõtteket, és azok gyerekeit. Vállalati kirándulásokon együtt játszottunk, s alakultak ki barátságok, máig tartó értékes kapcsolatok. Sokan büszkék vagyunk erre, örülünk, ha találkozunk. Természetesen vannak kivételek, akik ha lehetne, elfelejtenék életüknek ezt a részét, amikor szüleik a gyár dolgozói voltak. Szerencsére többen vagyunk azok, akik nem szégyelljük, sõt! Örömmel elevenítjük fel a régi élményeket, s talán nem titkoljuk, néha meg is szépíti a múlt távolsága. Jókat nevetgélünk, amikor felidézzük, kiscsirkének öltöztettek be minden óvódást, – így színesítve a május elsejei felvonulást – csipogásban sem volt hiány.
Általános iskolában összetartottunk akkor is, ha nem egy osztályba jártunk, s ez folytatódott középiskolában is. Közben kialakultak az elsõ szerelmek a nyári munka alatt, mert akkor nem volt szégyen nyáron dolgozni a gyárban diákként, maximum egy hónapot volt szabad, sajnos.
Elgondolkodtam, mit tudott az a munkahely akkor? A dolgozóknak nem kellet csapatépítõ tréning, mégis csapat volt, ismerték, a bajban segítették egymást. A szülõk munkatársai visszaköszöntek a gyereknek az utcán, s mai napig megkérdezik, hogy megy soruk, milyen lett az életük, s ami egyre ritkább, megvárják a választ is.
Sajnos az összekötõ kapocs sokunknál nincs az élõk sorában, de mégis van néhány percünk szüleink kollégáira, barátaira, jól esik meghallgatni nekünk is, hogy vannak.
Nem iratkoztak fel elõre közös bulikra, csak egyszerûen összejöttek, s jól érezték magukat.
Nem volt ciki kollegával jóban lenni, örömében osztozni. Nem számított az sem, ki melyik részén dolgozik az üzemnek, csak az, hogy ember és az, hogy barneváli dolgozó. A vezetõk gyerekei ugyanabba a vállalati óvodába jártak, nem volt különbség köztünk, mindenki lehetett rossz és nagyon ügyes, egyszerûen csak azért, mert gyerek volt. Az igazgató úr még ma is megismeri az egykori barneválos gyerekeket, érdeklõdve beszélget velünk. Talán akkor, a múlt században, sõt évezredben, nem volt még ilyen rohanó az élet, az emberek sem voltak olyan irigyek, mint napjainkban, s a rosszindulat sem volt gyakori vendég.
Nem tudom a többi barneváli óvodába járó társam és barneválos gyerek, hogy érzi, de én örülök, hogy ide tartozhattam régen, lélekben még ma is. Úgy érzem, nem vagyok egyedül, mert sokunk szemében õszinte öröm csillan, ha találkozunk. Isten adja, maradjon így még sokáig!
Ne titkoljuk, hogy barneváli óvódás társak voltunk, s maradjon emberi érték mindig, életünk egy meghatározó darabja. Ha ez sikerül, a közös balatoni nyaralások emlékei, sem fakulnak meg soha.
Szüleink munkatársainak, akik inkább barátok voltak, és azok ma is, kívánok jó egészséget, s magunknak azt, hogy sokáig állhassunk meg velük beszélgetni, örülni a találkozásnak.
A Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat biztos munkahely volt, élénk közösségi élettel, de ami talán a legfontosabb, hogy a másod és harmad generációnak is olyan értéket adott, ami nem mérhetõ semmivel, hiszen „ ha nincs barátod, elvisz a szél!”
füredi zsuzsa