Hírek – Uniós pénzből…

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében uniós forrásokból készült el a megyében összesen 12 kilométer közútszakasz felújítása. Térségünkben a Szentes-Mindszent-Hódmezõvásárhely összekötõ 4521-es út Szentes és Szegvár közötti szakasza.

A munkálatokról Gémes László, Szegvár polgármestere úgy vélekedett, hogy a településen élõk már régóta vártak erre, mivel sokan járnak Szentesre dolgozni, iskolába és ügyeket intézni. Számos közszolgáltatás is a városban található, sõt a gyerekek a szentesi uszodába járnak sportolni. Ezután a szülõk is nyugodtabban engedik el õket, mert a felújításnak köszönhetõen sokkal biztonságosabb a közút, amelyen átlagosan 3100 jármû közlekedik naponta.

Bursa Hungarica

A Megyei Közgyûlés úgy döntött, hogy 2010-ben a felsõoktatási ösztöndíjpályázat keretében a szociálisan hátrányos helyzetû fiatalok között 12 millió forintot kíván szétosztani. Az idén 47 településen 1549 diák kért anyagi támogatást, közülük 617-en 10 hónapon át élvezhetik a segítséget. Az évrõl évre rohamosan növekedõ igény alapján ma közel 2000 Ft/fõ az egy hónapra jutó ösztöndíj.

Felhívás

A Szentesi Önkormányzat felsõoktatási önkormányzati támogatásra ismét meghirdeti pályázatát a nappali tagozatos egyetemi, fõiskolai hallgatók körében.
A pályázat elbírálását kizárólag a pályázó szociális rászorultsága befolyásolja, a képviselõ-testület vonatkozó rendelete értelmében. Támogatásban az részesülhet, akinek családjában az egy fõre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 120%-át (34.200 Ft).
Pályázati igénylõlap és felvilágosítás kérhetõ a szociálpolitikai osztályon, a polgármesteri hivatal 116-os szobájában, vagy az 510-336-os telefonszámon. A jelentkezés határideje szeptember 30.

A diszkrimináció ellen

Egyenlõ bánásmód referens kezdte meg mûködését térségünkben is.
Hazánkban a diszkrimináció több társadalmi csoportot érint, és számos területen van jelen. A foglalkoztatásban a nõk, a 40 év felettiek, a romák, vagy a fogyatékossággal élõk a leggyakoribb elszenvedõi. Ám diszkrimináció nemcsak neme, életkora, bõrszíne vagy fogyatékossága miatt érhet valakit, hanem egészségi állapota, szexuális irányultsága, vagyoni helyzete miatt is.
Az országos referenshálózat kiépítésével a szakemberek  személyes kapcsolatot tudnak tartani a panaszosokkal, és ingyenesen nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Csongrád Megye egyenlõ bánásmód referense dr. Kiss Éva szentesi ügyvéd. A helyi, csongrádi és környékbeli sérelmet szenvedett állampolgárok, vagy a helyettük eljáró civil szervezetek képviselõi a 06-30/275-2520-as telefonon egyeztetés után Szentesen kereshetik fel a szakembert.

Véradás és szûrés

Az Átfogó Egészségvédelmi Szûrõprogram keretében, amely több szakmai szervezet összefogásával jött létre, szûrõkamion járja az országot. “Az egészség egy életen át” szûrõprogram elõnyeit a szentesiek is megismerhetik, a jármû ugyanis szeptember 20-án a Kossuth térre érkezik. 10 és 18 óra között lehet felkeresi.
A hagyományoknak megfelelõen az õszi kamionos véradás szeptember 18-án  pénteken lesz a Kossuth tér szökõkút felõli parkolójában.

Meglesz a BMX pálya

Négy éve merült fel Szentesen a BMX-pálya iránti igény a fiatalok körében. A polgármesteri hivatal részérõl Baloghné Berezvai Csilla fõkertész, a pályázat készítõje a minapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy többszöri próbálkozás után most nyertes pályázatról tud beszámolni, tehát az elképzelés megvalósul.
A Sportszálló melletti volt kézilabda pálya ad majd helyet a december 15-ig megvalósuló beruházásnak. A pálya az akadályelemek ráépítésével, a biztonsági elõírásoknak megfelelõen 14,2 millió forintból valósul meg. Az elemeket hosszú távon térfigyeléssel és a pályát övezõ új kerítéssel tervezik óvni, amennyiben szükségszerûvé válik, korlátoznák a pálya nyitva tartását. A beruházás – egyedisége révén – nemzeti versenyek rendezésére is alkalmas lesz. 

Ügyelet

Az elkövetkezõ idõszakban az alábbi gyógyszertárak tartanak készenléti ügyeletet Szentesen: Az ügyeleti idõ este 8 és reggel 8 óra közötti.
A dr. Bugyi István Gyógyszertár szeptember 21-ig. Az Eszes Gyógyszertár szeptember 21. és 28. között. (Klauzál u. 6.) A Kertvárosi Patika (Köztársaság u. 29.) szeptember 28. és október 5. között. A Tesco Áruházban lévõ Menta Gyógyszertár október 5. és 12. között.

Tárlat

A Városi Galériában október 3-ig látogatható Dragoslav Husar  “A táj ragyogása” c. akvarell kiállítása, míg az ifjúsági házban a Felföldi Fotográfusok Szövetségének fotókiállítása tekinthetõ meg október 5-ig.

Az eltemetett város

A Szépmûvészeti Múzeum Pompeii – Az eltemetett város címmel hirdette meg levelezõ pályázatát az általános és középiskolák 5-7 és 8-10 évfolyamai számára. A diákok csoportosan vehetnek részt a pályázaton, mely során október és április között négy feladatot  kapnak. A végsõ cél egy freskó elkészítése, amely Pom-peii mûvészeti mintázataira épül. A csapatoknak október 9-ig kell a
marathon@szepmuveszeti.hu címen jelentkezniük. A pályázatról a www2.szepmuveszeti.hu/antik internetes oldalon tudhatnak meg bõvebbet.

Mozgáskorlátozottak

A Mozgáskorlátozottak szentesi klubja szeptembertõl újra rendszeres összejöveteleket tart a Móricz Zsigmond Mûvelõdési Házban. Minden  hónap második, harmadik és negyedik szerdáján 14 és 18 óra között fogadja tagjait és az érdeklõdõket. A rendezvények 16 órakor kezdõdnek. Szeptember 9-én a nyári kirándulások élményeit összegezték. A csoport tevékenysége folyamatosan nyomon követhetõ a www.mozgaskorlatozottak.gportal.hu internetes honlapon.

Köszönet oklevél

A Szentes Város Önkormányzata Szociális és Egészségügyi Bizottsága Köszönet-oklevél alapításáról rendelkezett a szociális területen tevékenykedõ személyek munkájának elismerésére.
Az oklevél adományozását kezdeményezheti a bizottság bármely tagja, az e területen mûködõ intézmények vezetõje, dolgozója, valamint karitatív szervezet, társadalmi szervezet. A javaslatot szeptember 30-ig kell a Szociálpolitikai Osztályhoz eljuttatni, amelynek tartalmaznia kell a személy, szervezet nevét, címét és az elismerni kívánt tevékenységet.
A bizottság októberi soros ülésén dönt az évente legfeljebb öt díjazottról, akik a “Szociális Munka” napján kapják meg az elismerést.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.