Harc a végsőkig a “Furkó módszer”-rel -Elit katonai kiképző programmá válhat a karate?

Január 27-én a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium prominens képviselői előtt mutatta be Shihan Brezovai Sándor 7 danos Kyokushin karate mester, tanítványai közreműködésével a Furkó önvédelmi módszer alapelemeit, és azok alkalmazását.

– 42 éve tanulom és tanítom a Kyokushin karatét, és közel 200 ejtőernyős ugrásom is volt. 1986 és 1987-ben mélységi felderítő alakulatoknál szolgáltam. Kiemelkedő karate edzői tevékenységem nyomán, tanítványaim mára közel félezer Európa Kupa, Európa Bajnoki, Világkupa, Világbajnoki helyezést értek el mind utánpótlás, mind pedig felnőtt kategóriában – sorolta a mester.

– Talán a legaktuálisabb kérdés ma Európában és a világon a nemzetek biztonsága. A magyar haderő egyre dinamikusabban fejlődik, kiváló hadi eszközök érkeznek az ország védelme érdekében, viszont a fizikai állománynak, a harcoló katonáknak minél átfogóbban kell esélyt adni életük megvédésére, a kritikus helyzetek túlélésére. Ezt csak egy kiválóan kiképzett, magas önvédelmi képességekkel rendelkező katona tudja teljesíteni.

Shihan Brezovai Sándor szólt arról, hogy Shihan Furkó Kálmán ezredessel hat évvel ezelőtt elhatározták, hogy újraírják a katonai testnevelés és közelharc módszertanát. A program időszerűségét a hazánkat és egész Európát érintő migrációs hullám miatti fenyegetettség adja. Mára nyilvánvaló, hogy a test-test elleni kontaktküzdelemnek óriási jelentősége van akár az utcán, akár egy bevásárlóközpontban, vagy a harctéren. Az új módszerek kibontása, megismerése csak előnyére válhat a magyar honvédségnek.

-Én a ’80-as évek közepén voltam katona az akkor aktív Sensei Furkó Kálmán őrnagy elvtárs kezei alatt. Hihetetlennek tűnő kondíciónk volt, és minden katona elsajátította a „Furkó-módszert”. Több tízezer kiváló harcosa lett a Kyokushin karate által az akkori magyar néphadseregnek. Tudtunk sziklát mászni, kaptunk síkiképzést, aludtunk a szabadban -30 fokban építve a bázist és több éjszakát töltöttünk kint Pusztavacson a XX. század egyik legkomolyabb telén.

A Shinken Shobu Furkó módszer napjainkra rengeteg modern kori elemmel lett kiegészítve, hogy nagyon magas szintű biztonságot tudjon nyújtani – a megtanulás után – a katonáknak, valamint a rendvédelmi dolgozóknak – tudtuk meg Shihan Brezovai Sándortól.

A szombat délelőtti program egyrészt a fizikális kondíciót, erőálló képességet növelő, a terhelhetőség határát megismerő és szélesítő gyakorlatokra, valamint a Kyokushin karate, mint erőkarate technikáinak bemutatására épült. A vendégek a sportolók, katonák folyamatos fejlődését segítő különböző szituációs gyakorlatokból láthattak ízelítőt: levegőben, majd partnerrel, zsákokon, különböző ütőfalakon, álló- és mozgó célpontok eltalálása ütéssel, rúgással, szabadküzdelem védőfelszerelésben, majd teljes erejű full-contact küzdelem súly és életkor besorolás nélkül. Ezt követték az eszközös támadó és védekező technikák életszerű, teljes erejű támadások és védések, mint pl. késharc, maroklőfegyveres önvédelem, különböző harctéri eszközös gyakorlatok… Testközelből láthatták továbbá, hogyan lehet fejjel, könyökkel, sípcsonttal, egyetlen mozdulattal összetörni betonlapokat, téglákat, 2-3 kg-os folyami köveket.

A bemutatón mintegy hatvan 1-7 danos karate mester működött közre. A Magyar Full-Contact és Knock-Down Szövetség több mint száz sportegyesülettel és Dojo-val, több mint ötezer fős tagsággal rendelkezik. Ezúttal demonstrálták a magyar honvédség és rendőrség (TEK) legmagasabb szintű parancsnokainak, továbbá a sportért felelős szakállamtitkárságnak mindazon lehetőségeket, amelyekkel a high-tech hadsereg technikái mellé magas szintű önvédelemben jártas, kiváló kondícióval rendelkező katonákat, rendőröket lehet képezni, akik karate mesterként védhetik Magyarország lakosságát és határait.

V.V. Fotó: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.