Lili a színházba költözik … – Csütörtöktől indul a jegyértékesítés

A Szentes Városi Amatőr Színkör nagysikerű padlásszínházi bemutatója Szabó Zoltán Ferenc polgármester által meghívást kapott a Tóth József Színház és Vigadó színpadára. Ebből az alkalomból került sor sajtótájékoztatóra az épület egyik szalonjában május 16-án délelőtt.

Dunai József a szentesi amatőr színjátszók képviseletében először is megköszönte a rendkívül megtisztelő, s egyben kihívásokat is tartogató lehetőséget, majd röviden ismertette a kortárs szerző, Várhegyi Berta: Lili c. darabjának történetét, amely az 1910-es években játszódik Budapesten. Lili, az árva lány, szerencsés körülmények között kerül özv. Bottyánné házához társalkodónőnek. Ám az özvegy a ház szomszédságában egy rossz hírű házat üzemeltet. S hogyan lesz Lili titkából csaknem bűnügy? Miként kap helyet a darabban a szerelem, a humor, vagy a drámaiság? A pesti és a nyelvi humor mennyire teszi izgalmassá az előadást? Önök is megtudhatják, vagy akár újra elmerülhetnek az apró részletekben június 9-én a Tóth József Színház és Vigadó vendégeiként. Figyelem, az előadás 18 órakor kezdődik, s persze korhatáros!

Új szolgáló érkezik a házhoz.

Dunai József hozzátette, ezt a darabot eddig senki más nem játszotta, a Dózsa-ház padlásán 8 alkalommal mutatták be, s nagy izgalommal, várakozásokkal készülnek a mostani, kőszínházi bemutatóra.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester örömét fejezte ki, hogy a Dózsa-ház padlásterében a kis színház benépesült. Az első sorban ülő néző úgy érezheti, részese a darabnak, ily módon a kis kamara helyszín interaktívvá válhat. S mivel a darabot láthatta, azt mondta, mély, erőteljes a mondanivalója, elgondolkodtatja a nézőt. Rávilágít a bemutató, milyenek vagyunk, s hogyan változtunk mi emberek a az 1910-es évek óta. S persze a nagyszínházi előadást is megnézi.

A bemutató hátteréről szólva kiemelte, hogy Szentes Város Önkormányzatának, együttműködve a Békéscsabai Jókai Színházzal, évi 25 alkalom áll rendelkezésére bemutatók, helyi programok színházi befogadására. Így kerül sor a színházban szalagavatókra, a nőnapi, az idősek napi vagy a néptánc gálára, s ily módon láthatja majd június 9-én a SzeVASZ előadását is a szentesi közönség.

A palóc lányból úrinő készül.

Szabó Zoltán Ferenc kiemelte, büszke a városunkban folyó rendkívül gazdag kulturális életre, melynek részeként a Szentes Városi Amatőr Színkör számára folyamatosan biztosítva lesz a kőszínházi bemutatók lehetősége a jövőben is.

Dunai József, invitálva a közönséget, elmondta, hogy a kb. 2,5 órás bemutatóra május 18-tól lehet megvásárolni a jegyeket a színház pénztárában, kedden és csütörtökön 16.00 és 18.00, valamint szombaton 10.00 és 12.00 óra között. Ez alkalommal internetes jegyvásárlásra nincs lehetőség. A jegyek 1600, 1400 és 1200 Ft-ért kaphatók a fentiek szerint, készpénzes jegyárusítással.

Kép és szöveg: dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.