Az “Év szentesi Postása”

Egy hónapja indítottuk játékunkat lapunk hasábjain, amikor a kedves Olvasók szavazatait kértük: segítsenek megtalálni az “Év szentesi Postását”. (Mivel idõközben kiderült, a cím országosan is létezik, ezért szükséges a “szentesi” jelzõ!)

A játékkal sikerült alaposan megmozgatni a város felnõtt lakosságát, hiszen a hét döntõbe jutott postásra összesen 878-an szavaztak. Az össz szavazatok száma, amelyen a város területén dolgozó levélkézbesítõk osztoznak, megközelíti az 1100-at.
A november elején rendezendõ döntõbe, itt derül majd ugyanis ki, hogy ki lesz 2005-ben az “Év szentesi Postása”, elméleti feladatok megoldásában vetélkednek az esélyesek. Ekkor derül ki a kapott szavazatok szerinti sorrend is, most következzen a hét döntõs névsor szerint: Antalfi Imre, Balogh Szabó Sándor, Kozák József, Lakos Zsolt, Nagy Imre, Nagy Péter és Szamosközi Zoltán.
A város területén nap mint nap szolgálatot teljesítõ  minden postás nevében   köszönjük a szavazatát mindazoknak, akik részt vettek a játékban, levélben, SMS-ben jelét adták elégedettségüknek.  Így tehát nem csak a hét döntõs, mindenki nyert.
A végeredményrõl a következõ számunkban számolunk be. Addig is szurkoljanak a hét esélyesnek, akik értékes díjakért játszanak tovább.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.