Emlékezés Szentesen a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára – A jövőt mi alakíthatjuk…
Június 4-én 16.30 órakor, ahogy szerte a Kárpát-medencében mindenhol, Szentesen is megkondultak a harangok. A városi megemlékezésen Fehér Csaba református lelkipásztor szólt elsőként a Városháza erkélyéről a téren megjelentekhez, utalva e megható mozzanat jelentőségére. Majd Mózes V. könyvéből idézett: „Emlékezz vissza az egész útra, melyen vezetett Istened, az Úr, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben. Megtartod-e parancsolatait? Vagy sem.” A mostani emlékezést szent emlékezésnek, a trianoni békediktátumot az európai történelem egyik legigazságtalanabb és leggyalázatosabb békéjének nevezte. Ez a gyalázat nem csak ránk, magyarokra, hanem az egykori döntéshozókra is rátelepedett, egyenesen rájuk égett – mondta. Koós Károly szavait idézve: „Ahova a magunk erejével, ezer esztendő munkájával a magunk erejéből kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába, onnan dobtak le bennünket Trianonkor.„ „Magyarország nem akkor halt meg, amikor Párizsban a temetését rendezték, akkor, amikor maga is bejelentette: nem vagyok már a régi.” Minden eszme addig él, ameddig hisznek benne. Ezt a hitet feladnunk soha sem szabad, ez a hit egyet jelent magyarságunk jövőjével, ahogy egyet jelent történelmi örökségeinkkel is.
A megemlékezés ünnepi pillanatait a Szentesi Református Nagytemplomi Egyházközség zenekara a legszebb mai magyar dalok felidézésével tette emlékezetessé.
Majd Dr. Gruber László, a Római Katolikus Egyházközség plébánosa kapott szót, aki az élőket emlékezni és imádkozni hívta. „Siratom mindazokat és mindazt, ami Trianonnal elveszett, és kérjük az Urat, tartsa távol népünktől és nemzetünktől a ránk leselkedő veszedelmeket, sorscsapásokat. Trianonnal napra pontosan született Karol Wojtyila, később Szent II. János Pál pápa, beszédében mondotta, hogy „nincsen béke igazságosság nélkül, és nincsen igazságosság megbocsájtás nélkül. … „az anyaföld a mi evilági édesanyánk. Magyarország különös anya, sorsa soha nem volt könnyű, s különösen sokat szenvedett az utóbbi századok során…” …”most is szenvedő édesanya…” „Ezért tarthat méltán igényt különösen nagy szeretetre…” – idézte a pápa lengyelországi beszédének ránk is vonatkozó sorait. Végül az 1920. június 4-én elhangzott püspöki imádsággal köszönt el a megjelentektől.
A Felsőpárti Református Egyházközség lelkipásztora, Gilicze Andrásné arról beszélt, hogy kegyelemmel megerősített nép vagyunk mi, mert kibírtuk ezt a 100 évet. „Ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába”- ezt mondta 1924-ben az olasz miniszterelnök – idézte. Legyen olyan folytatás, ami nekünk is, a nemzetünknek is, és az Isten ügyének is megfelel. Most a nemzet Isten szerinti lelkét kellene felébreszteni. Máté evangéliumának hetedik részében, a 12. versben ez áll: „amint szeretnétek, hogy az emberek veletek tegyenek, ti is a képpen cselekedjetek.” Ha a döntéshozók elé került volna ez a mondat, ez a döntés született volna? Ma is jó lenne, ha ezt mindenki komolyan venné, akkor nem lenne egymás eltaposása, azt sem engednénk, hogy külső, manipulált uszítás legyen nemzet és nemzet ellen. Kell, hogy másmilyen legyen a folytatás. Bocsánatot kellene kérni, hogy újat tudjunk kezdeni – mondta. Látjuk a bajokat, a nyomorúságokat, lássuk már meg azt is, aki a megoldást adhatja. Mert ha nincs isteni látás, elvadul a nép – tette hozzá.
Veres – Ravai Réka a Szentesi Evangélikus Egyházközség lelkésze a ”Szép szivárvány koszorúzza az eget…” c. népdalt idézve arra emlékezett, ez a jobbágytelkiek himnusza. 1912-ben Bartók Béla jegyzete le. Viaszhengerre rögzítette. Az ott lakók ma is emlékeznek Bartók Bélára és mindazokra, akik tettek azért, hogy a magyarság megmaradjon, éljen, iskolája legyen, szentmiséje, istentisztelete az anyanyelvén szóljon. A szivárvány a Bibliában Isten szeretetének és hűségének a jelképe. Isten hűséges volt hozzánk az elmúlt 100 évben, és megőrzött minket, magyarokat itt az anyaországban és az elszakított területeken. Legyen ez a mai emlékezés lehetőség arra, hogy a szívünk összeforrjon minden magyarral imádságban, és kérjük a mindenható Istent, őrizzen meg bennünket úgy, ahogy eddig is megőrzött – fogalmazott.
-Vannak sebek, amelyek annyira mélyek és annyira fájók, hogy 100 esztendő sem elég a begyógyulásukra. A trianoni sebek éppen ilyenek – kezdte beszédét Szabó Zoltán Ferenc polgármester, aki a korabeli történelmi események felidézése után arra hívta fel a figyelmünket, hogy soha nem tudták, soha nem fogják elvenni a magyarságtudatunkat, méltóságunkat. A Kárpát-medence elég nagy és termékeny ahhoz, hogy az emberek tényleges békében éljenek egymás mellett, kölcsönösen becsülve a másik nyelvét, vallását, kultúráját, szokásait. 100 év eltelt, és mi nem változtunk. Meg kell tanulnunk meghallgatni és megérteni a másikat. Nekünk is és a környező népeknek is. Csak így van esély, hogy szomszédos országaink és a világ megértsék, hogy mindazok, akik 100 év után is magyarok akarnak lenni, hagy maradhassanak meg magyarnak. Európaiként, de büszkén vállalhassák magyarságukat, szabadon beszélhessék anyanyelvüket, élvezzék kultúrájukat, gyakorolják vallásukat, őrizhessék hagyományaikat. Meg kell tanulnunk szeretni, egymást nem bántva, békében élni. Nekünk, magyaroknak erre kell készülnünk, mert béke kell ahhoz, hogy népességünkben gyarapodjunk, gazdaságilag erősödjünk és gondolkodásunkban, hazaszeretetünkben olyan kiválóak legyünk, mint elődeink voltak.
Együtt többet tudunk tenni a városunkért is, mert a széthúzó, megosztó erőknek romboló hatása van. Együtt, egyszerre dobbanó szívvel tudunk tenni nemzetünkért. Segítsük egymást, tartsunk össze!
A megemlékezés végén Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Fehér Csaba református lelkész az erkélyen eloldották a két új, a nemzeti és az összetartozást jelképező zászló szalagjait, hogy azok szabadon szárnyalhassanak és hirdethessék, a jövőt mi alakíthatjuk…
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz