Gyere Te is kerékpározni, kenuzni, falra mászni…

A St. Jupát SE. március 29-én rendezi idei elsõ nyílt napját, amely a tavalyi hagyományokhoz képest új programelemeket is tartalmaz. Idén a lakosság még szélesebb rétegét szeretnék megszólítani, és megmozgatni.

Igazi tömegsport eseménynek ígérkezik a szervezés, hiszen március 29-én 10 órakor az egyesület tagjai a Dózsa-ház elé várják mindazokat, akik szívesen pattannak nyeregbe, és a jó levegõn kerékpározva bejárják velük a térség rövidebb túraútvonalait. A felhívás korhatár nélkül mindenkihez szól, – említi Valkai Zsolt, a sportkör elnöke.
A kerékpártúrával a napnak nem lesz vége. 15 órától a kerékpárosokhoz csatlakozhatnak mindazok, akik szívesen kipróbálnák a Dózsa-háznál lévõ mászófalat, vagy/és túrakenuba ülnének egy városi vízi “séta” erejéig.
Tehát az egész napot a szabadtéri sportolásnak, mozgásnak lehet szentelni, s legyen ez a rendhagyó vasárnapok kezdete, amikor kerékpározni, túrázni, kenuzni, falat mászni, azaz minden testrészt megmozgatva kellemesen kikapcsolódni megszokássá válhat. Sportolva elfáradni életforma lehet.  
A programsorozatról bõvebb információk olvashatók a www.jupat.hu weboldal “programok” rovatában. De felvilágosítás a 06-20/321-1693-as telefonon is kérhetõ. A részvétel ingyenes.
– dite –

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.