Ismét üzemel a Központi Gyermekélelmezési Konyha

Március 6-án pénteken ünnepélyes keretek között került sor a szentesi Jövendő utcai Központi Gyermekélelmezési Konyha átadására. A megújult intézmény a mai naptól szolgálja ki ismét az oktatási intézmények tanulóit, valamint a szociális étkeztetésben résztvevőket.

2007-ben a képviselő-testület úgy döntött, hogy a város közétkeztetési intézménye megújuljon, kapacitásában bővüljön, és ily módon a korábbinál korszerűbb berendezésekkel, és jobb feltételekkel szolgálja ki a konyhán étkezőket. Szirbik Imre polgármester megnyitójában megemlékezett arról, hogy 30 éve, 1978 óta teljesíti küldetést a konyha. Úgy összegzett, hogy a kivitelező szarvasi Integrál építőipari vállalkozás csapata ezúttal is jó munkát végzett. A beruházást az önkormányzat saját erőből, 360 millió forint ráfordítással valósította meg. A személyzetnek ugyan meg kell tanulnia az új üstök kezelését, s hogy otthonosan mozogjon a megváltozott környezetben, ám ennek eredményeként a konyha szolgáltatásait igénybe vevők tartalmas étkekre számíthatnak a jövőben.

Kérdésünkre Dohányné Jelenfi Ilona intézményvezető arról tájékoztatott, hogy 3600 főre főznek, de a kapacitásuk 3900 adagra fog szólni. Közel 60 munkatárs a város oktatási intézményei mellett a Gondozási Központ és a Parkerdő otthon lakóit is ellátja nap mint nap friss és meleg étellel. Arról, hogy a rendezvényszervezők milyen bérleti díjra számíthatnak, az intézményvezető megnyugtatóan azt mondta: más intézményekhez képest az ár olcsóbb lesz, bár még nem dolgozták ki, de az étkező csoport létszáma befolyásolja majd azt.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.