Betakarítások után a TERRA-COOP-nál – Nem mindig van meg az égi áldás…

Lassan végéhez közeledik a gazdasági év a mezőgazdaságban is, térségünk egyik legnagyobb növénytermesztő, szolgáltató cégcsoportja, a TERRA-COOP Cégcsoport, vezérigazgatóját, Szarvas Pált kértük arra, hogy értékelje az idei termelési körülményeket és az elért eredményeiket.

– Cégcsoportunk mintegy háromezer hektáron gazdálkodik, amelynek bő kétharmada bérelt terület. Kiemelkedő nálunk a gabonatermesztés, idén az őszi búza mellett durum búza, őszi árpa termett. Mind a termés mennyiségével, mind a minőséggel összességében elégedettek lehetünk, bár megjegyzem, most nem teljesítettünk az országos átlag felett olyan mértékben, ahogy az korábban történt. A problémát inkább a felvásárlási árak alacsony volta jelenti, aminek a magyarázata az ágazatban jelentkező többlettermelés – mondta.
– Korábbi tapasztalataink alapján csökkentettük a kukorica vetésterületét. Továbbra is kiemelkedő azonban az olajos növények (olajretek, repce, napraforgó), valamint a konzervipari növények (zöldborsó, csemegekukorica) iránti kereslet, s mi ebben az évben is alkalmazkodtunk ehhez. Rendelkezünk gyümölcsössel is, amelyben nagyobb részben almát, kisebb részben őszibarackot termelünk. Jelenleg a cukorrépa betakarítását végezzük.

– Említette, hogy maradéktalanul nem elégedettek a kalászosok terméseredményeivel. Mi az oka az elmaradásnak?
– Az időjárási tényezőkre vezetjük vissza az elmaradásokat. A tavaszi és nyári csapadék mennyisége, időszerűsége nem volt ideális, a csapadék nagy forrósággal párosult, a növényeink pedig ezt nem túl jól tolerálták.
– Úgy tudom, hogy rendszeresen pályáznak, s ezek a pályázatok sikeresek. Milyen fejlesztésekre volt így lehetőségük az utóbbi időszakban?
– A lapistói szárítóüzemünk területén végeztünk idén jelentős bővítést. Ide költöztettük a gépműhelyünket, továbbá szociális és pihenő helyiségeket alakítottunk ki dolgozóink számára. Sikerült a gépparkunkat további modern új berendezésekkel bővíteni. A jövőbeni terveink között pedig az öntözésfejlesztés áll az első helyen.

– Mit jelent ez a gyakorlatban? Mekkora most az öntözhető területük, és meddig fejlesztenék?
– Azt szeretnénk elérni, hogy a termőterületünk több mint fele öntözhető legyen. Újabb 500 hektárra van folyamatban a pályázatunk, továbbá öntözőberendezések korszerűsítésében is gondolkodunk a már öntözhető területekre. A konzervipari növényeinket kizárólag ilyen területeken termesztjük. Ám a gabonafélék termésátlaga is jobb az öntözött területeken.
– Milyen fejlesztések vannak a második helyen?
– Mivel pályázatok nélkül nincs módunk jelentősebb fejlesztésekre, így próbálunk további forrásokat szerezni pl. a D-oldali libatelepünk újraindításához, de további gépi berendezésekre, traktorra, vetőgépre is pályázunk, és realitása van az ipari parkban egy gyümölcsfeldolgozó létesítésének. Ehhez viszont fontos lesz újjátelepítenünk a gyümölcsösünk elöregedett részét.
– Ideális körülmények között került a földbe a jövő évi kenyérnek való?
– Igen, szerencsések voltunk, az október 20. környéki esők már megöntözték az akkorra földbe került őszi árpa, búza, valamint olajretek-, repcevetéseinket. Mintegy 1200 hektár a most beültetett terület. A friss kelések a várakozásoknak megfelelőek, bizakodásra adnak alapot.
– Szarvas Pál úr, köszönöm a beszélgetést!
– Én is köszönöm!

Dömsödi Teréz
Fotó: Gránicz Zoltán

A rovat
a Pálmások Szövetsége
megbízásából készült.
* * *
LEGYEN A PÁLMA MINDENKIÉ!

Egy hozzászólás “Betakarítások után a TERRA-COOP-nál – Nem mindig van meg az égi áldás…” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41371 online lapszámunk 3. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.