Testvérvárosi gazdasági konferencia – kedvező tapasztalatokkal

Három fő témája volt annak a gazdasági tanácskozásnak, amelyet Szentes Város Önkormányzata a testvérvárosok gazdasági delegációival közösen folytatott Szentesen a Szecessziós Házban szeptember 15-én.

Bocskay István ipari park referens koordinálta a megbeszélést, amelyen helyi vállalkozások képviselői, valamint a finnországi Kaarinából érkezett polgármesterek, és sepsiszentgyörgyi önkormányzati és vállalkozási szakemberek vettek részt. Az egyik téma a szakképzett munkaerő megszerzésére és megtartására keresett jó gyakorlatokat, míg a másik a piaci kapcsolatok építésére, bővítésére irányult. A program harmadik részében arról cseréltek gondolatokat, ki milyen célok, törekvések mentén szeretne együttműködő partnereket találni, akár a jelenlévők közreműködésével.

Szirbik Imre polgármester köszöntőjében összefoglalta a találkozó lényegét, azt mondta, szolgálja ez a megbeszélés a jelenlévők információkhoz jutását, a kölcsönös információ cserével céljaiban mindenki tudjon gyorsabban előrehaladni.
Majd a bemutatkozás következett, amikor a résztvevők néhány mondatban cégük, vállalkozásuk profiljáról, jövőbeni fejlesztési elképzeléseikről szóltak. Majd részletesebben kifejtették azokat a területeket, amelyeken együttműködő partnerekre számítanának, szentesiek a testvérvárosokban, s viszont. Bocskay István főszervező pozitívan értékelte a találkozó hozadékát, kérdésünkre elmondta, hogy a több órás tanácskozás végén kapcsolatfelvételek, személyes egyeztetések után jó esély van arra, hogy bővüljön a gazdasági együttműködés Szentes és a résztvevő testvérvárosok szereplői között. A szakképzett munkavállalók kiválasztása és megtartása vonatkozásában remek gondolatok, ötletek hangoztak el, s köztük olyan gyakorlati példák is, amelyeknek helyben való továbbadása szükségszerű.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.