A szeretet mindent elfogad – a sportos évfordulók jegyében

Kell-egy-kis-szeretet-jelnyelven.Ma 11. alkalommal rendezte meg a szentesi Gondozási Központ “A szeretet mindent elfogad…” címmel a fogyatékkal élők térségi találkozóját, amelynek az idén húszéves Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont. A találkozó a sport jegyében szerveződött, tisztelegve a 20 éves Nemzeti Sportváros előtt is. A játékos ügyességi vetélkedőbe tíz csapat nevezett, újdonság volt, hogy a csapatok élére vagy önkormányzati képviselők, vagy neves helyi sportolók álltak, akik maguk is tevékenyen részt vettek az egyes feladatok megoldásában.

A vidám hangulatú játék  végén minden csapat ajándékot kapott, a dobogósok serlegnek is örülhettek. 3. helyen végzett az Esély Foni Csongrád Közösségi Ellátás csapata, 2. lett az Aranysziget Szentesi Otthona, míg a bajnokok – akik azzal a pozitivitással érkeztek Szentesre, hogy bajnokként távoznak – az ÉFOÉSZ Liliom Napközi Otthon  (Hódmezővásárhely) képviselői. A megjelentek szavazatai alapján az Aranysziget Otthon Kisréti Otthona kapta idén a “Mosoly” kupát.

Ízelítő a díjakból.jpg

A vidám hangulatú találkozóról fotóink is sokat elárulnak.

Fotók: Dömsödi Teréz

A tornagyakorlatokat Füredi Zsuzsa állította össze.

Egy kis közös torna.

Egész délelőtt remek volt a hangulat.

Civil szervezetek is kínáltak elfoglaltságot.

Az-efi-boldogsag-klubja-is-erdekes-feladatokkal-szolgalt-a-latogatoknak.

bemutatkozott-az-egyenlo-banasmod-hatosag-is-a-rendezvenyen.

Csoportos-szurkolas-a-rioi-bajnokjeloltekert.

Bors Károly keramikus agyagozni tanította az érdeklődőket.

Jó étvágyat mindenkinek!

Gyógy- és fűszernövényekkel lehetett ismerkedni.

Horgolt sapkácskák koraszülötteknek.

A végén mindenki táncra perdült.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.