Egészen rendkívüli gyermeknap

A rendezvény plakátja.A Kurca-Part Kalandpark a gyermeknap hétvégéjére valódi gyermekparadicsomként szolgál a kikapcsolódni vágyó felnőttek és gyermekek számára. Május 28-29-én a rendezvényhelyszín a Kincses szigettől a Sátortáborig, húsz különböző pontra tervez látni- és tennivalókat. Sok-sok mesehős kel életre, és mindegyik a gyerekek öröméért szorgoskodik.

Május 28-án 9 órakor kezdődik az élet a kalandparkban a Gyermekfesztivál hivatalos megnyitójával, és egészen 19.30 óráig folyamatosan lehet válogatni a különféle programok közül. 10 órától lovastorna-bemutató, majd a Csiga Duó műsora és a Terülj, terülj, asztalkám c. mesejáték mellett a délelőtt folyamán az egyes helyszínek további vidám élményekkel lepik meg az apróságokat.
14 órától terápiás kutyabemutató, a Nokedli bohócok bűvész trükkjei és persze a lufi hajtogatás, osztogatás alapozza meg a hangulatot a Tücsök Zenekar Kalózmese c. lemezbemutató koncertjéhez, amely 17 órakor veszi kezdetét a kis színpadon. 18 órától újabb kutyás bemutató következik, amely a kutya és az ember kapcsolatára nevel, majd közös családi szalonnasütéssel zárul a napi program.
A rendezvény másnap, vasárnap is 9 órától nyitja kapuit. 10 órakor a Szegedi Látványszínház lepi meg mesejátékkal a kilátogatókat. 11 órától ismét a Tücsök Zenekar zenés műsor összeállítása következik, ám most a legkedveltebb gyermekdalokból. A déli órákban Zotyó bohóc játszik a gyerekekkel, és lufikat hajtogat számukra.
A délután folyamán mesejátékok, Fit-Kid varázs, lovastorna-bemutató, bűvészműsor, kutyás bemutató és a tombolasorsolás a színpadi program a kb. 19 órakor esedékes rendezvényzárásig.

A sajtótájékoztatón.

S még néhány további érdekesség: Az egyes programok rengeteg interaktív elemet tartalmaznak, ami azt jelenti, hogy a gyerekeket bevonják a műsorokba, közös játékba, pl. kötélhúzás, kincskeresés, arcfestés, ugrálóvár és trambulin is lesz. A vidám farmon nem csak állatokat simogathatnak a gyerekek, megismerkedhetnek azok tartásával, gondozásával is. Módjuk lesz bepillantást nyerni a lovagi élet rejtelmeibe, vagy katonai, rendőrségi, tűzoltósági járművekkel ismerkedhetnek. Különleges élményt ígér az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségének jelmezes bemutatója, akik a Star Wars világába varázsolják a gyerekeket. Ám lesz retró szoba is, ahol diavetítő segítségével nézhetik meg a kicsik szüleik, nagyszüleik kedvenc meséit. A túlélő táborban a kis kommandósok nem csak hasznos ismeretekre tesznek szert, de erről még oklevelet is kapnak.
Az anyukamegőrző smink- és fodrász tippekkel, az apukamegőrző sportműsorokkal lepi meg a szülőket, amíg a gyerekek kedvükre, önállóan válogatnak a programok közül. De lesz pelenkázó, pihenő helyiség is, ahol a legkisebbekkel vonulhatnak el az anyukák.
S végezetül: mibe is kerül mindez a családnak? A napijegyeknél gazdaságosabb a két napra szóló bérlet, amely felnőtteknek 1800 Ft, gyerekeknek 2000 Ft. A családi belépő két felnőtt és két gyermek számára a két napra 6000 Ft. Azonban mindezért rengeteg program elérhető. A rendezvényt karszalaggal látogatva, a ki-be jutás folyamatos lehet. A belépő mellé tombola jár, fontos megemlíteni a tombola főnyereményét, amely egy négy csillagos wellness hétvége. A rendezvényről további részleteket ismerhetnek meg a honlapján: www.szentes.hu/gyermekfeszt.
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.