165 éve született Dr. Hadzsy János orvos

Dr. Hadzsy JánosA szentesi Koszta József Múzeum és Topolya Község Önkormányzata, a helyi múzeummal közösen, a Múzeumok éjszakája program keretében ezen a hétvégén szervez közös jubileumi emléktúrát Bácska Topolyán a 165 éve született orvos, dr. Hadzsy Jánosra emlékezve.

Dr. Hadzsy János Szentesen született 1851-ben, Joann Hadsi néven anyakönyvezték. Édesapja, György városunkban ezekben az időkben jogi területen dolgozott. János a gimnázium sikeres elvégzése után Pesten az orvosi karon folytatta tanulmányait, méghozzá kiváló eredménnyel. A sebészet, kórbonctan, szülészet, szemészet különösen érdekelte a görög származású fiatalembert. Egyetemi tanulmányait 1874. május 8-án fejezte be, ezután nagyon lelkiismeretesen dolgozott tovább a szakmájában.
1878-ban látogatást tett öccsénél Topolyán, s mivel éppen orvoshiány volt, hát megpályázta az állást.Így telepedett le Topolyán, ahol egy személyben volt általános orvos, szülész, sebész és szemorvos, emellett a helyi közéletben is fontos szerepet vállalt.
Híve volt a tiszta ivóvíz használatának, ezért saját pénzéből fúratott kutat, amit 1895 végén adtak át, ám további ártézi kutak furását sürgette. Huszonöt éves szakmai munkássága alatt jelentős mértékben javította a közegészségügyi és köztisztasági viszonyokat, de anyagilag támogatta az új kórház megépítését is.
Nagyon fiatalon, 52 évesen 1903-ban hunyt el váratlanul.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.