Interjú Szirbik Imre polgármesterrel – Újdonságok szezon előtt

Szirbik Imre polgármester.Az idei évben hogy jellemezné Polgármester Úr a nyári szezon kezdetét? Mire építkeznek, és mi a fő irányvonal?
– Erről két összefüggő irányvonal jut az eszembe. Az egyik a Szentesi Üdülőközpont, a másik, egy szlogen, mégpedig „mozgásban Szentes”. A Szentes 20 programsorozatunk jubileumot ünnepel, közösen a helyi sportolókkal. Egyrészt kereken 20 éve, hogy Szentes megkapta a sportvárosi címet, de 20 éves a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, és különböző sportrendezvények is jubilálnak. Ennek egyik állomása volt április 30-án a sportegyesületekkel való közös lampionos felvonulás (képen). Ezt a dinamizmust, mozgást és örömhangulatot kívánjuk folytatni 2016-ban – mondta, majd így folytatta ismertetőjét Szirbik Imre polgármester úr:

– Mint családbarát önkormányzat, a legkisebbekre figyelve az üdülőközpontban eszközfejlesztést hajtunk végre, melynek befejezése a következő két hétben megtörténik. Látványos szórakoztató elemekkel kívánjuk felhívni a családok figyelmét; kialakításra kerül egy elektromos KRESZ pálya, egy vízidodgemes medence, nerf pálya, illetve két úgynevezett water ball garantálja majd az új élményt. Igényként merült fel az édesanyák részéről a gyermekvizes medencéknél egy pihenő helyiség. Ez egy foglalkoztató-játszó szobából fog állni, illetve egy szoptató-pihenő helyiségből, ahol a kisgyermekeket akár el is lehet altatni.

Részlet az április 30. bemutatóból.

A mozgás részeként több olyan program lesz, amely szórakoztató jelleggel is bír majd. Ilyen például szintén a strandon megszervezésre kerülő „Mozdulj Szentes!” játékos sportvetélkedő, öt héten keresztül, a helyi egyesületek számára.
– A „Szentes Ház” mint információs központ működik majd a város szívében. Mikor nyitja kapuit?
– A következő testületi ülés foglalkozik majd a működtetéssel. A tervek szerint néhány hét múlva megnyitja kapuit a ház. Az elmúlt héten a Dr. Bugyi István Kórház átadta a kórháztörténeti kiállítás tartalmát, amely már a házban van. Jelenleg annak elrendezése folyik. A helyi alkotók szép számú kiállítási anyagot bocsátottak rendelkezésünkre, így megfelelő promócióval bír majd az is. A „Szentes-kártyák” elkészültek, sok szolgáltató mellénk állt, így életbe tud lépni nyitásra ez is.
– Intézményi szinten érezhető az aktivitás. A modern technika kommunikációs platformja az elmúlt időszakban nem volt a város erőssége. Ez a terület hogyan tart lépést az igényekkel?
– A szolgáltatások elérhetősége ma már alapkövetelmény. Hamarosan elkészül egy offline is elérhető applikáció, a neve: MYSZENTES. Ez egy olyan letölthető és folyamatosan frissülő alkalmazás lesz, amely tartalmazza majd az alapinformációkat, mint például várostérkép, szállások, éttermek, szabadidős létesítmények, sport információk, esélyegyenlőségi ablak, közérdekű adatok. Emellett a helyi kommunikációt is erősíti, hiszen megjelennek majd az aktuális programok, lehetőségek is.

A jövő kosarasai.

– Elégedett az idei lehetőségekkel?
– Szerencsére kollegáim lendületesek, akik a város több szegmensét próbálják elérni, és folyamatosan felmérik az igényeket. Ehhez igyekeznek alkalmazkodni. Ebben a hónapban például a bölcsisek és az ovisok szüleivel találkozunk ötletbörzét tartva, figyelve a város hangjára.
– Polgármester Úr! Köszönjük a tájékoztatást!
Torday Henrietta
Fotó: Vidovics Ferenc

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.