Egy igazi közösségi tér

Dózsa-ház Közösségi Tér szépen felújított épülete.Hivatalos nevén a Szentesi Családsegítõ Központ – Közösségi Tér, a többség által Dózsa-házként ismert intézmény, Gál Antal vezetése alatt mûködik, felújított formájában 2011 január 11-tõl.

A régi épületet kibõvítették, modernizálták, hiszen már elmúlt néhány éves. Eredetileg is az ifjúsági nevelés céljára épült az 1930-as években, Dobovszky József munkásságát dicsérve, így nem csoda, hogy napjainkban a róla elnevezett téren található, a Kurca parton. A földszinti számítógépes teremben konyhasarok lett kialakítva, ami kulcsfontosságú szerepet tölt be a különbözõ rendezvények alakalmával. Itt található még egy csocsó, ami népszerû a fiatalok és a kicsit idõsebbek körében is. Ezen kívül itt van a nagy elõadóterem, az emeleten több kisebb helyiség lett kialakítva, amik csoportszobaként funkcionálnak. Az épület nagy teraszán nyáron a jó levegõn is lehet foglalkozásokat tartani, élvezve a madárdalt és a nyár kellemes illatait.
Nagyon fontos, hogy a földszinti termek megközelíthetõsége minden igényt kielégít, hiszen akadálymentesített, még a mosdók tervezésénél is gondoltak a sérült emberekre.
A 2011. januári nyitás óta szerencsére nem változott a személyzet kedvessége, segítõkészsége és udvariassága. Két szakember Kozma Edit pedagógus és Sebõk Tamás ifjúságsegítõ várja a házba betérõket, egész évben reggel 8 órától este 20 óráig.

A megújult Dózsa-ház átadásakor. Fotó archív.

Igazán mozgalmasak a délutánok, több nyitástól rendszeres program áll az érdeklõdök rendelkezésére, például a kismamatorna, nõi torna – amit fõként nyugdíjasok látogatnak.  Vannak itt lovas tornafoglalkozások, amikor az idõjárás nem engedi, hogy a szabadban gyakoroljanak az ügyes tornászok. Itt találkoznak a SzEVASZ amatõr színjátszó tagok, az agykontrollosok, a babahordozó klubtagjai is. Rendszeresen látogatják az intézményt a Kurca Festõkör alkotói, akiknek alkotásai az egyik csoportszoba falán láthatóak is. Kéthetente a Táltos Dobkörösök dobolnak, gyakorolva a sámándobolást.
Intimtorna foglakozások is vannak, amikor öszszejön egy csoportra való érdeklõdõ.
Színes a választék, a teljesség igénye nélküli bemutatásból is láthatjuk. Van lehetõsége, aki kikapcsolódni szeretne barátságos és tiszta környezetben, ami alkohol és drogmentes.
Itt mûködik az Ifjúsági Tanácsadó Iroda is, tanulással kapcsolatos kérdésekben és nehézségekben kapnak szakszerû segítséget a rászorulók, valamint pszichológiai, párkapcsolati probléma esetén is. A rászoruló gyerekeket korrepetálásban részesítik.
Nyitott ház kifejezés illik rá, hiszen nemcsak az ajtók vannak nyitva, nyitottak a munkatársak különbözõ rendezvényekre is. Volt már itt esküvõ, ballagási összejövetel, természetesen elõre egyeztetett idõpontban bérelhetõ a nagy terem. Itt találkoztak egy már bezárt iskola nyugdíjas pedagógusai, akiket szeretettel vártak az itt dolgozók.  A nyitottságra jellemzõ a tavalyi siker után március 7-én ismét ellátogat és elõadást tart Csöpel láma, ami nem csak a városból, messzebbrõl is vonzza az érdeklõdõket. Szakmai konferenciáknak is helyet adnak, továbbképzéseknek, felvilágosító elõadásoknak, Vöröskeresztes képzéseknek, elsõsegélynyújtó tanfolyamoknak.

 A délelõtti órákban a rendhagyó osztályfõnöki órák a középiskolások számára népszerûek, valamint a Péntek Esti Osztálypartik, ahol a közösségépítõ játékok igen kedveltek a partit igénylõ osztályok között.
Nyaranta érdekes kalandtáborokat rendeznek az intézmény munkatársai, nagy érdeklõdés övezi a Bûnmegelõzési napok komplex programjait és a tájfutók rendezvényeit is szívesen látogatják a környékbeli települések lakosai is.
Úgy gondolom, nagyon kellett már a városnak és vonzásterületének egy ilyen közösségi tér, ami a szó teljes értelmében közösségi tér a 0 – 99 évesek számára, akik tiszta és barátságos környezetben szeretnék magukat jól érezni. Ebben nagyon fontos szerepe van Editnek és Tamásnak, akik nemcsak mondják, valóban segítenek a hozzájuk fordulóknak, e-mailben: kozter@cssk-szentes.hu, vagy telefonon: 63-444-700, de természetesen személyesen is.
Edit és Tamás lelkes fiatalok, akik valóban tenni szeretnének a városért, de nemcsak mondják, tesznek is, folyamatosan, következetesen, ami jellemzi az intézet minden munkatársának munkáját. Természetesen szerepe van ebben a vezetésnek, Gál Antalnak is, aki támogatja az elképzelések megvalósítását.
Bízom, minden marad így a közeljövõben is, s egyre többen érezzük jól magunkat a ház rendezvényein.
 füredi zsuzsa

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.