Van még hely a fa alatt – Minőség és ár összhangja

Ünnepi_forgatagban.jpgAz ünnepek közeledtével a Hunor Coop boltokban mindig számítani lehet egy-egy kellemes árzuhanásra. Ezúttal is érdemes nyitott szemmel járni.

 

Kánvási Istvánné kereskedelmi igazgató helyettestől tudom, hogy a Hunor Coop üzleteiben az ár és a minőség összhangjára törekedtek, és továbbra is kiemelt helyet szánnak a magyar áruknak.

 – Bízunk benne, hogy az idén is hozzájárulunk vásárlóink örömteli meglepetésekben gazdag ünnepnapjaihoz. Ennek szellemében elsősorban azokra a termékekre vonatkoznak akcióink, amelyekkel gazdaságosabbá tehető az otthoni vendéglátás, – mondotta.- Kiemelném emellett az országos COOP akciót is, amelynek szlogenje: „Van még hely a fa alatt!” A december 13. és 31. között tartó akció lényege, hogy három különböző márkájú terméket kell valamely üzletünkben megvásárolni. A vásárlás blokkjával sorsoláson lehet részt venni. A részletek a boltjainkban ki vannak plakátolva, kérem, tekintsék meg! Kerékpárokat, műszaki cikkeket, óriás hűtőszekrényt, LCD televíziót nyerhetnek a szerencsés vásárlók.Kánvásiné Juditnak megköszönjük a tájékoztatást! Találkozzunk az ünnepi forgatagban is a Hunor Coop üzleteiben! (x) 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.