Ünnepi program október 23-án

Szentes Város Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a Köztársaság kikiáltása évfordulóján városi ünnepséget rendez.

A program 10 órakor a Kossuth téren zászlófelvonással veszi kezdetét, majd az ünnepség a Kopjafánál rendezett koszorúzással folytatódik. Ezt követõen az ünneplõket a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermébe várják, ahol beszédet mond Szirbik Imre polgármester, majd a város díszpolgára és a “Városért” Emlékérem kitüntetõ címek odaítélése történik. Közremûködnek a Szivárvány Alapfokú Mûvészeti Iskola tanulói és Szentes Város  Fúvószenekara.
Kapcsolódó programok:
Október 21-én 15 órától 23 órás tekergés. Gyülekezõ a Kossuth téren.
Október 21-én 19 órától a Misztrál Együttes ünnepi koncertje lesz a Lajtha László AMI és Hangversenyközpontban. Az együttes 1997-ben alakult, hazai és külföldi költõk verseit zenésíti meg. Nevük az Észak-nyugatról érkezõ szélre utal, amely termékenyen szeli át az egész Nyugat- és Közép-Európát, maga után derült kék eget és megújulást hozva. Alakulásuk óta számos elismeréssel lettek gazdagabbak, több lemezük elkészült, amelyek a folklór és a líra sajátos értékmegóvó hangzását hordozzák maradandó módon.
Október 23-án 9.30 órakor Joó Károly református orgonista-kántor emléktáblájának megkoszorúzása a Szentesi Dalárda megalakulásának 150. évfordulója alkalmából. Helyszín: Kiss Bálint u. 4. szám.

Október 23. 15 óra a hagyományos, immár XVII. Alföldi Fotószalon kiállítás megnyitója, melynek helyszíne a Mûvelõdési és Ifjúsági Ház.

4 hozzászólás “Ünnepi program október 23-án” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    FELHÍVÁS

    Az Okt. 23-i megemlékezés és ünnepség ideje alatt Szentesen, 10:00-12:00-ig, a Kiss Bálint utcában rendőrségi biztosítással teljes útlezárás lép életbe.
    Az arra közlekedők és a lakosok megértését kérik a szervezők.

  2. Dömsödi Teréz:

    MEGEMLÉKEZÉS

    Szeretettel vár minden érdeklődőt a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Szentesi Szervezete október 21-én, péntek este, 18.00 órakor Szentesen, a Református Templom melletti kopjafánál tartandó 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulójának megemlékezésére.
    Az est főszónoka, vendége: B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője, Országgyűlési Képviselő.

  3. Dömsödi Teréz:

    MEGEMLÉKEZÉS SZEGEDEN

    Az 1956-os forradalom eseményeire emlékezik Csongrád Megye Önkormányzata, a POFOSZ Csongrád megyei szervezete és a Rendezvényház Nonprofit Kft. közösen 2011. október 23-án, vasárnap 16.00 órától a szegedi Rerrich Béla téren.
    A rendezvényen az 55 éve történteket idézi fel: Dr. Horváth János országgyűlési képviselő, az Országgyűlés korelnöke, aki a forradalom leverése után emigrálni kényszerült, és előbb Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács egyik szervezője lett, majd a közreműködésével hozták létre New Yorkban a Kossuth-alapítványt. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, majd végleg 1997-ben költözött vissza Magyarországra.

  4. Tamás Kata:

    TISZTELGÉS A HŐSÖK EMLÉKE ELŐTT

    Szentes Város Önkormányzata, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége és a Szentesi Bajtársi Klub 2011. október 28-án (péntek) 10.00 órai kezdettel HALOTTAK NAPI megemlékezést tart.
    Program:
    -Koszorúzás, gyertyagyújtás az I. Világháborús emlékműnél (Erzsébet tér)
    -Koszorúzás, mécses elhelyezése a II. Világháborús emlékműnél (Széchenyi liget bejárata)
    -Koszorúzás a szovjet katonai síremléknél (Hadzsy J. utca)
    -Gyertyagyújtás a hősi síroknál

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.