Mikulás Kupa – tollassal a kézben

tollaslabda Mikulás Kupa5.jpg„Engedd, hogy gyõzzek, de ha nem gyõzhetek, csak hadd küzdjek bátran!”

Így szól a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség sportolóinak esküszövege. December másodikán ismét tanúságot tehettek az értelmi akadályozottsággal élõ sportolók kitartásukról, küzdeni akarásukról Szentesen a már hagyománnyá váló Mikulás Kupa tollaslabda verseny keretein belül. A versenyt a Csongrád Megyei Önkormányzat Ápoló Otthona Derekegyház, és a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség közösen szervezte meg. A rendezvénynek a szentesi Koszta József Általános Iskola adott helyet immár negyedszer.
A verseny célja – mint minden SO versenynek – az értelmi akadályozottsággal élõ emberek számára sportolási lehetõség biztosítása, és a tollaslabda sportág népszerûsítése.
A verseny reggel 9 órakor a megnyitóval kezdõdött, ahol elõször Mihály János, az intézmény igazgatója felkérte a meghívott vendégeket, hogy köszöntsék a versenyzõket. Elsõként Szirbik Imre Szentes polgármestere, országgyûlési képviselõ tette ezt, és kívánt jó versenyzést. Beszédet mondott még Szabó István, Derekegyház polgármestere, aki a házigazda versenyzõket bíztatta. A versenyt Vörösné Békéssy Klára, az SO elnökségi tagja nyitotta meg.

tollaslabda Mikulás Kupa1.jpg

A verseny elsõ állomása a Speciális Olimpia szabályai szerint a divizionálás volt, melynek segítségével korosztályonként, a teljesítmény figyelembevételével alcsoportokba, ún. divíziókba sorolták a versenyzõket. Ezek elsõsorban ügyességi megmérettetések voltak: dekázás, szerválás. A csoportokba sorolás után megkezdõdhettek az egymás elleni mérkõzések a csoportokon belül, ahol mindenki játszhatott mindenkivel, és ennek alapján kialakult egy végeredmény.
Délben meleg ebéd várt minden versenyzõt, kísérõt és vendéget.
A versenyt Sípos Béla az SO tollaslabda szakág vezetõje irányította, segítségére volt 6 bíró is, akik a mérkõzéseket vezették le.
A versenyen összesen 12 intézmény 100 sportolója vett részt. A csapatok Ceglédrõl, Nagykõrösrõl (két szervezet is), Békéscsabáról, Hódmezõvásárhelyrõl, Albertirsáról, Szolnokról, Magyarbánhegyesrõl, Mórahalomról, Tarhosról, Tiszakécskérõl és mint vendéglátók,  Derekegyházáról érkeztek.
A versenyzés és a díjkiosztás egészen este 18 óráig tartott.
A Speciális Olimpia Szabályai szerint az elsõ három helyezett érmet kap, a többiek pedig helyezésük értelmében különbözõ színû szalagot.
Derekegyház csapata 10 versenyzõvel vett részt a megmérettetésen. Az eredmények a következõképpen alakultak: Bányai Ibolya egyéni III. hely, Birkás Magdolna egyéni I. hely, Bíró Irén egyéni III. hely, Jancsó István egyéni III. hely, Janzsó Olivér egyéni III. hely, Mihalovics István egyéni III. hely, Õze Sándor egyéni IV. hely, Pamuk Piroska egyéni III. hely, Parádi György egyéni IV. hely, Szász Mihályné egyéni II. hely. Természetesen az eredmények különbözõ divíziókban születtek.

tollaslabda Mikulás Kupa2.jpg

A páros versenyekre az idõ rövidsége miatt nem volt lehetõség.
Az ügyességi versenyszámokban is hirdettek eredményt, amelyben 6 versenyzõnk az elsõ 8 között végzett.
Minden csapat részvételi serleget, ezen túl külön kupát kapott a legeredményesebb férfi és nõi, a legfiatalabb és a legidõsebb, valamint a  legjobb férfi és nõi versenyzõ és a legtechnikásabb férfi és nõi játékos.
Az eredményhirdetés végére megérkezett a Mikulás is, aki minden résztvevõt csomaggal jutalmazott.
A szervezõk ajándékkal köszönték meg a felkészítõk és a bírók munkáját.
A verseny gördülékeny lebonyolításában résztvevõ intézményi – irodai, mentálhigiénés, konyhai dolgozók munkáját is megköszönte az intézmény vezetõje.
A fáradtságos nap után minden résztvevõ élményekkel, és eredményekkel gazdagon térhetett haza.
Intézményünk pedig bízik abban, hogy jövõre ismételten megrendezheti az ötödik Mikulás Kupát.
Rendezõség
Fotók: dt.

tollaslabda Mikulás Kupa3.jpg

tollaslabda Mikulás Kupa5.jpg

Tollaslabda Mikulás Kupa6.jpg

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.