Pálmások Szövetsége: Véradó akció után

A Pálmások Szövetsége június végén véradó akciót hirdetett, melynek keretében a dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztályán jelentkezhettek az önkéntes véradók. A szervezés elõzményeirõl és tapasztalatairól kérdeztük az osztály képviseletében dr. Kispál Mihály ny. fõorvost.

– Hogyan jött létre ez a kezdeményezés?
Dr. Papp Zoltán kolléga megkeresett a Pálmások Szövetsége képviseletében, hogy – ismerve a körülményeinket – szívesen hirdetnének meg egy újabb véradó akciót. Mi nagy örömmel fogadtuk az ötletet, mert a vérrel gyógyítható betegségek száma egyre nõ, kórházunknak is mindig több és több vérre van szüksége, – válaszolta.
– Azzal, hogy súlyponti kórház lettünk, a velünk szemben támasztott követelmények is magasabbak, – fûzte hozzá. 
– Egy hónap folyamán átlagosan mennyi vért használ el az osztály?
– Minden egység hasznosul, amit leveszünk. Havonta általában 100-130 véradónk van itt az osztályon, ez ugyanennyi egységet jelent. Emellett két-három kiszállásunk van, de el kell ismerni, hogy a körülmények nem a véradásnak kedveznek.
– Régebben 1000 lakosra számítva 60-70 véradónk volt, ma ez a szám 40 körüli. Az eddigi kimagasló megyei átlagunkat egyre nehezebb tartani. Nehéz az ügynek a fiatalokat megnyerni. A testékszerek használatával pl. kezdetben ki is zárják magukat a véradók sorából. Negyvenöt éve dolgozom a mozgalomban, a motiváció, a pozitív élmény még sosem volt ennyire visszafogott.
A mostani akciót mennyire értékelheti sikeresnek?
– Mindenképpen eredmény, hogy hozott új, elsõ véradókat, akik bízunk benne, hogy rendszeresen visszatérnek majd. Számunkra felbecsülhetetlen segítség minden leadott egység, így csak a maximális köszönet hangján szólhatok mind az ötletért, mind a mozgósításért. Köszönjük!

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.