Aki felmondta 1956-ban a Varsói Szerzõdést

Az 1956-os október 23-ai forradalom és szabadságharc miniszterelnöke, Nagy Imre.S akkor eldördültek a fegyverek, de hiába, mert a magyar nép ismét megmutatta a világnak, hogy a szabadságért mindenre képes. Az 56′-os budapesti események központi alakja az a Nagy Imre volt, aki ugyan nem készült a miniszterelnökség átvételére, de Moszkva “hatására” 1953. 07. 04-én, (a katasztrófával fenyegetõ helyzetben, a fékeveszett kommunista terror okán) kényszerûségbõl elvállalta azt.

Kétségtelenül bátor tett volt, mivel saját igazának hitelén kívül, egyedül csak õszinteségében bízhatott. A közel 3 évvel késõbbi forradalmi helyzet kialakulásához egyértelmûen hozzájárult Nagy Imre kormányfõi tevékenysége, s az az alatt meghozott reformtörekvések, s politikájának eredményeként a sztálinista terror mindent beborító “szövedéke is felfeslett”.
S akkor eldördültek a fegyverek, s a Parlamentnél ártatlan honfitársaink vére folyt, estek áldozatul a diktatúra eme aljas fellépésének. A kommunisták által megnyomorított lakosságot hiába érintette meg a halál, folytatták a harcot s 1956. 10. 24-én Nagy Imre másodszorra is miniszterelnök lett. Elvitathatatlan érdeme volt, hogy felismerte, nem csak a rendõrök és katonák, hanem már a szakszervezetek által is támogatott forradalmárok nem kívánták megdönteni a szocialista rendszert, “csak” pusztán demokratikus reformokat akartak, így pl. a Parlament (ne az MDP) irányítsa az országot, a több pártrendszer bevezetését, az orosz hadsereg kivonását, a politikai rendõrség – ÁVH – feloszlatását.
S akkor eldördültek a fegyverek, de hiába vezényelt a hatalom egyre véresebb sortüzeket országszerte, ezek a sortüzek valójában a régi rendszert “lõtték szét”, a kommunista rendszer öszszedõlni látszott. Nagy Imre jól látta, hogy a pártvezetés fegyveres harctól remélt megoldása helytelen! Államférfiúi kvalitását bizonyítva felmondta a szocialista blokk katonai szövetségét a Varsói Szerzõdést, és kinyilvánította Ausztria mintájára, Magyarország semlegességét.
S akkor eldördültek a tankok, igen a tankok a “ruszki” tankok, s november 04-én galád módon vérbe fojtották a szabadságharcot és ezzel elkezdõdött a kommunista diktatúra restaurációja. Immár a rendszer ellenségévé vált Nagy Imre a Jugoszláv nagykövetségen talált menedéket, de mivel hitt az oroszok és Kádárék hazugságainak, elhagyta a követséget és letartóztatták, tisztességéért pedig életével kellett fizetnie (1958. 06. 16-án a bitófán végezte). Micsoda gyalázat!
S akkor nem dördültek el a fegyverek, mert a remélt nyugati beavatkozás elmaradt, mivel a Nyugat “kelletlenül” szembesült a Magyarországról érkezett új kihívással, illetve a szuezi (csatorna) válság miatt, az USA és nyugati szövetségesei nem akartak újabb nemzetközi konfliktust. Elbuktunk!
Képek képsorok, filmek filmkockák, emlékek belénk égõ “villanásai” figyelmeztetnek arra, hogy sohasem felejthetjük el azt, amikor arccal lefelé temették el a Magyart!
(Utóirat: Milyen a Sors? – 1989. 07. 06-án a Legfelsõbb Bíróság hatályon kívül helyezte Nagy Imre 31 évvel korábbi halálos ítéletét, s pont ezen a napon halt meg az a Kádár János, aki az ítéletet anno jóváhagyta. – Igazságos?!)
Dr. Dömsödi József

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.