Tájékoztatás kéknyelv járványkitörésről

Kéknyelv_20141027.A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága Csongrád megye területén két állományban is kéknyelv betegség (blutongue betegség) vírusát mutatta ki szarvasmarhák esetén.

Az érintett kislétszámú telepek Deszk, és Hódmezővásárhely külterületén találhatóak. Az adott állományoknál az illetékes járási főállatorvos megfigyelési zárlatot rendelt el, a gazdaságban a mintavételezések megtörténtek. A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében elrendelésre került az érintett állattartó telepek körül 20 km sugarú körben a kérődzőtartó gazdaságok szűrése (klinikai tünetek vonatkozásában), 3 km sugarú körben pedig a gazdaságokban szűrés és mintavételezés (vér minták) az állományokban.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfigyelési zárlat alá eső területen (20 km) belül a közeljövőben minden szarvasmarha, juh és kecsketartó gazdaságot felkeresnek az állatorvos kollégák.

Csongrád megye egyéb területeire a NÉbiH védőzónát terjesztett ki, mely a kitöréstől számított 100 km sugarú körben található gazdaságokra vonatkozik. Ezen körön belül az állatszállítás a NÉbiH által kiadott határozatnak megfelelően valósulhat meg. Az illetékes járási főállatorvosok a megfigyelési zárlatra vonatkozóan határozatot hoztak.

Az elkövetkező napokban a kitörések körül légi, illetve földi rovarirtó tevékenységre lehet számítani.

Friss információkat a NÉbiH honlapján a következő linken lehet fellelni: http://www.nebih.gov.hu/.

A kialakult helyzetről tájékoztatták a járási hivatalvezetőket (és rajtuk keresztül a jegyzőket), a Csongrád Megyei agrárkamara elnökét, és a Magyar Állatorvosi Kamara Csongrád Megyei Szervezetének elnökét.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.