Javuló mutatók – bölcsisek az óviban

Sajtótájékoztató 2014.08.19.A napokban sajtótájékoztatón értesültünk arról, hogy a Dél-alföldön, így Szentesen is csökkent az álláshely keresők száma. Az elmúlt hónap statisztikai adatai árulkodnak erről, hallhattuk Szirbik Imre polgármestertől abból az apropóból, hogy a tavasz folyamán a bölcsődei várólista fogalma is felmerült, a munkába visszatérő édesanyák, mintegy harmincan, létszámfölöttiként, gyermekük bölcsődei elhelyezését nem tudták megoldani.

Bocskay István, az Ipari parkért is felelős tanácsos arról tájékoztatott, hogy 2012 és 2013 között 2814 fő dolgozott az ipari övezetben tevékenykedő vállalkozásoknál. Ez a létszám mára elérte a 3115 főt. Folyamatban vannak azonban olyan pályázatok, amelyek több céget is érintenek. Ezek kedvező elbírálása újabb munkavállalók foglalkoztatását teszi majd lehetővé. Bocskay István azt is bejelentette, hogy megjelentek az újabb helyi vállalkozásfejlesztési pályázatok, folytatják tovább befektetés ösztönző tevékenységüket is.

A köznevelési törvény lehetőséget nyújt arra, hogy 2,5 éves kortól már a kicsik felvehetők az óvodába, így minden kisgyermek elhelyezése megoldódott – mondta Geréné Dunaháti-Vas Márta a Szentesi Felsőpárti Óvodai Körzet vezetője, aki megerősítette, a picik elhelyezése a törény szerint akkor lehetséges, ha az óvodai férőhelyek feltöltötsége ezt még megengedi. Így két óvodában tudták a szülők elhelyezni gyermekeiket, akiknek a kiscsoportosok nevelési programja szerinti fejlesztésére nyílt lehetőség.

Szirbik Imre a közmunkaprogram jelentőségéről is szólt. Az önkormányzat mintegy 250 főt, az ATIVIZIG pedig további 200 főt foglalkoztat ebben a foglalkoztatási körben. Közel hatvanan vannak azok, akik még különféle szakterületeken folyamatosan közmunkásként dolgozhatnak.

Kép és szöveg: DT.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.