Példaképeket köszönt a kormánymegbízott

Dr. Letoha Tamás kutatóorvos a mentalfitol termékcsalád kifejlesztésében töltött be úttörő szerepet. Fotó: MTI.Kiválóan szerepeltek a Csongrád megyei fiatal vállalkozók az Év Példaképe pályázaton: dr. Letoha Tamás, szegedi kutatóorvos nyerte közönségszavazatok alapján a fődíjat, a csongrádi Losonczi Áron pedig a Nemzeti Innovációs Hivatal különdíját kapta. Velük együtt, a szintén sikeresen pályázó Zsiga Renáta mesterfodrászt is köszönti B. Nagy László kormánymegbízott.

Összesen 417-en pályáztak az országból a Példakép Alapítvány a Fiatalokért, a Vállalkozókért, a Jövőnkért által meghirdetett megmérettetésre, közülük egy szakmai zsűri választotta ki azt az ötven fiatal vállalkozót, akikre az alapítvány webes felületén lehetett szavazni. A tavaly májusban kiírt pályázaton olyan 40 évesnél fiatalabb vállalkozók vehettek részt, akik vállalkozásukkal, életútjukkal pozitív példát mutatnak a társadalomnak és a fiatal generációnak.

Losonczi ÁronCsongrád megyéből három fiatal vállalkozó is bekerült a kiválasztottak közé: dr. Letoha Tamás kutatóorvos, Losonczi Áron, az üvegbeton feltalálója és Zsiga Renáta mesterfodrász. A mintegy harmincezer leadott voks utáni végeredményt január 17-én, egy díjátadó gálán ismertették. Amint az már köztudottá vált, a díjat és vele együtt az ötmillió forintos fődíjat dr. Letoha Tamás nyerte.  A Nemzeti Innovációs Hivatal különdíját a másik Csongrád megyei jelölt, Losonczi Áron, az üvegbeton feltalálója, a Litracon Kft. tulajdonosa kapta.

A Csongrád megyei kiválóságokat B. Nagy László kormánymegbízott holnap, január 31-én köszönti.

Varga Márta
kommunikációs
vezető
Csongrád Megyei Kormányhivatal

Oktatás Zsiga Renátával.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.