Bezárt szeméttelepek rekultivációja a Dél-alföldön – Kijelölték a mérnök szervezetet

Új Széchenyi Terv.A Dél-Alföld jelentős részén az ivóvízbázis megőrzését célzó lépéseket tesznek a társult települések. A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás uniós forrásból bezárt szeméttelepek rekultiválásába fogott, hogy a jelen és a jövő generációinak élhető környezetet biztosítson. A pályázatban kiválasztották a mérnök szervezetet, amely a mérnöki és műszaki ellenőri feladatokat látja el az építés során.

A projektben résztvevő 36 település közül 19 esetében a bezárt lerakó sérülékeny vízbázist veszélyeztet. Gerendás kivételével mindegyik közvetlenül is veszélyezteti az ivóvízbázist.

Almáskamarás, Ambrózfalva, Battonya, Csanádapáca, Dombegyház, Dombiratos, Elek, Gerendás, Kétegyháza, Kevermes, Lőkösháza, Magyarbánhegyes, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Orosháza, Pitvaros, Pusztaföldvár, Újkígyós vezetése ezért is döntött úgy, hogy részt vesz a rekultivációs pályázatban. Ennek keretében 2015 év elejére a bezárt szilárdhulladék-lerakókat teszik rendbe, a helyi sajátosságok figyelembe vételével.

Az ivóvízbázisnak a további szennyezését akadályozza meg a Társulás azon törekvése, hogy a műszaki védelem nélkül kialakított szilárdhulladék-lerakókat ártalmatlanítja, rekultiválja. (A REKULTIVÁCIÓ latin eredetű szó, jelentése: az emberi beavatkozás miatt elpusztult természeti környezet, különösen növényzet tudatos helyreállítása talajjavítással, ültetéssel.)

A DAREH Önkormányzati Társuláshoz tartozó projektterület földrajzilag a Dél-alföldi régió keleti részén elhelyezkedő Békés megye, valamint Csongrád megye keleti területére terjed ki. A települések jellemzően ártérperemi területen, a Körös-Maros völgy területén helyezkednek el. A víztéri árterületeken, illetve a szikes-sós vidékeken nagy számban találhatók természetvédelmi területek is.

Bezárt szeméttelep Békésszentandráson.

Az érintett terület érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi területe a Maros-hordalékkúp térsége, ahol a jó vízvezető képességű rétegek gyakorisága, jellege lehetőséget nyújt arra, hogy a felszín felőli szennyezések bekerüljenek a magasabban fekvő rétegvizekbe.

A települési ill. regionális vízbázisok egyik utánpótlási forrását a talajvíz jelenti, amelynek minőségét az emberi tevékenység veszélyeztetheti.

A műszaki védelem nélkül kialakított hulladéklerakók esetében a csapadék, a lerakóhoz érkező víztömeg, vagy a talajvíz kioldja a hulladéktestből a szennyező, esetleg mérgező anyagokat, melyek a talajvízbe szivároghatnak. A hulladéklerakóból leszivárgó víz még évtizedekig szennyezheti a felszín alatti vizeket.

A bezárt hulladéklerakók rekultivációjának pályázatában egyre közeledik a kivitelezés elkezdése is, az uniós pályázat szereplőinek köre ismét bővült. Közbeszerzési eljárás során kiválasztották a mérnök szervezetet, amely a mérnöki és műszaki ellenőri feladatokat látja el az építés során a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás megbízásából.

A nyertes a DAREH I. Mérnök Konzorcium (konzorciumvezető: Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft., konzorciumi tagok: UTIBER Közúti Beruházó Kft., JT Infotéka Szolgáltató Kft.).

A DAREH a KEOP-2.3.0 konstrukció első fordulójában a projektterületre vonatkozóan két pályázatot nyújtott be (I. és II. ütem). Az I. ütemben résztvevő települések: Almáskamarás, Ambrózfalva, Battonya, Békéssámson, Békésszentandrás, Bélmegyer, Biharugra, Csanádapáca, Dévaványa, Doboz, Dombegyház, Dombiratos, Ecsegfalva, Elek, Gerendás, Kertészsziget, Kétegyháza, Kevermes, Körösújfalu, Kötegyán, Lőkösháza, Magyarbánhegyes, Makó, Maroslele, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Orosháza, Pitvaros, Pusztaföldvár, Sarkad, Szeghalom, Szentes, Tarhos, Újkígyós, Zsadány.

A DAREH Társulás a térségi szintű rekultivációs programban összesen 76 db hulladéklerakójának rekultivációját valósítja meg, ebből 39 db-ot kíván megoldani az I. ütemben. Ezzel párhuzamosan zajlik a II. ütem is, amelybe 37 lerakót vontak be. A projekt megvalósítja a régió rekultivációs céljainak 40%-át, illetve az országos célok közel 5%-át. A jelentős uniós támogatás és hozzá rendelt állami forrás a Társulásnak 100%-os, vissza nem térítendő támogatást jelent, a megvalósítás záró dátuma 2015. február.

A Támogató az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretén belül települési szilárdhulladék-lerakókat érintő rekultivációs programok elvégzése tárgyú felhívást tett közzé, melyre a Társulás KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0003 azonosító számon regisztrált, 2011. május 25. napon befogadott pályázatot nyújtott be. A nyertes pályázat 100%-os, vissza nem térítendő támogatást hozott a Társulásnak, és vele az itt élőknek.

A projekt bruttó összköltsége 5.257.944.681 Ft, melyet a támogatási szerződés értelmében, teljes mértékben a pályázati forrás fedez.

A projekt megvalósítási időszaka: 2012. április 27. – 2015. február 27.

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.