Csevegés a Futsalról Némethy Lacival

Kapuban.jpgPontos idõben érkezett a megbeszélt helyszínre Némethy László, a Legrand – MetalCom futsal labdarúgó csapat vezetõedzõje. A harmincegy éves labdarúgó nagyon sok dicsõséget szerzett már városunknak. Ám nem csak õ, hanem édesapja is labdarúgó volt, anyukája, Julika pedig sokáig kézilabdázott, testvére Kornél viszont pólózott.

Szülei megszerettették vele a sportot. A csúcson hagyta abba, hiszen az MTK csapatában játszott, ahol sajnos, sérülései miatt nem tudta tovább folytatni a játékos pályafutását. Nagyon sok megmérettetésen kellett keresztül mennie, több nagy csapatnál játszott ez idáig. Ez a sportember már az öthónapos kisfiát, Lacikát is a sportra neveli. Pár hónapja az NB. I-es Futsal szentesi csapat irányítója.
– Nagyon nagy munka van mögötte, hogy az NB. I-ben játszunk. Mindez köszönhetõ Szerencsi Istvánnak, Makra Zoltánnak, Koncz Zsoltnak. Zsoltival együtt nõttünk fel, együtt kezdtük a focit. A barátság megmaradt, az évek alatt is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Foglalkoztatott a gondolat bennünket, hogy a gyerekekkel szeretnénk a focit megszerettetni, a  labdarúgás tehetségeit kinevelni. Koncz Zsolt Kecskemétre kapott szerzõdést, így én vettem át a felnõtt csapat vezetését is, – sorolta.

Labdára_várva.jpg

– Nem egyszerû, egyre nagyobb a költsége mindennek, – fûzte hozzá. – Nagyon nehéz  további szponzorokat találni, hogy minden évben nyugodtan neki tudjunk vágni a következõ bajnokságnak.  Ez az év nagyon jól sikerült idáig. Abszolút versenyben vagyunk a négy közé jutásért.
Ahogy a beszélgetésünkbõl kicseng, sok mindenben azon vagy, hogy a szentesi foci tényleg nemzeti sportvároshoz méltó legyen, de ehhez támogatásra, pénzre van szükség.
– Abszolút, finoman fogalmazva nem korrekt, és nincsenek egyenlõ feltételek biztosítva. Minden tiszteletem a vízilabdáé, mert a testvérem vízilabdázott, de itt a városban nincs megfelelõen támogatva a futsal. Ez is egy I. osztályú csapat. Az  országos médiákban az összefoglalókban mindig kimondják Szentes nevét, tehát abszolút van reklám értéke.
– Mi nem a vízilabdával akarunk versenyezni, tudjuk azt, hogy nem mindenki akar pólós lenni, hanem a focit választja, – jegyezte meg.
Reméljük mi is, hogy a város vezetése, a sportbizottság is azon lesz, hogy egy kiemelkedõen jó csapatot méltóképpen tudjon támogatni.
Laci panaszként szólt arról is, hogy pályabérletet kellene fizetni a Kiniszi pályáért. Ugyanakkor az (kutyagumival) szennyezett és elhanyagolt. Sokan nem rendeltetésszerûen használják.
Némethy Laci negyven – ötven óvodás, iskolás gyerekkel foglalkozik. Az ideje nagy részét  a gyerekekkel tölti, a legfiatalabb gyerkõc, ahogy elmondta, 2003-as születésû.
– Az elmúlt hónapban Németországba kapott meghívást a Szhaták-Junior FC. Czirbus Laci hívott meg bennünket egy tornára, aki annak idején itt Szentesen is védett. Két korosztályban, a 98-99-es korcsoportban három csapattal neveztünk be. Sikerült három kupát is elhoznunk. A szülõk összefogása nélkül a részvételünk nem tudott volna megvalósulni, amit köszönök. A pénzt összedobtuk, kimentünk, és nyertesen jöttünk haza, – nyugtázta.

Némethy_Laci_és_az_utánpótlás.jpg 

A férfi futsal NB. I-es tabella állása lapzártánnkor a következõ volt:  1. Berettyó-újfalu 50 pont, 2. LEGRAND-METALCOM-Szentes 39 pont, 3. Csömör 38 pont, 4. Csõ – Montage 36 pont, 5. Euro – Mobil – Trans-Gyõr 35 pont, 6. Aramis 31 pont.
– Hajrá, Szentesi Futsal, és minden jót, kitartást, sikereket, támogatást kívánunk a szentesi  Vasutas SC Szakosztálya csapatának, és neked is, Laci.
Dömsödi Mihály

Némethy_László.jpg

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.