Máté Hunor az olimpiára kvalifikált, osztrák színekben

Máté_Hunor_úszás_közben.jpgValóságos úszólegenda a 25 esztendõs Máté Hunor, a csongrádi képzõmûvész házaspár gyermeke. Az osztrák állampolgárságú fiatalember ott lesz az idei olimpián. Eddigi eredményeirõl, várakozásairól, tanulmányairól Szentesen beszélgetünk, hiszen Kádár Róbert edzõvel a szentesi uszodában fogyasztják a távokat. A barátság okán a korábbi “Év edzõjérõl” is érdekes dolgot tudunk meg.

Kádár Róbert (“Kacsa”) arról mesél, míg Hunorra várunk, hogy 1998-ban kezdõdött a barátságuk. Sóti Richárd volt a mesterük, s õk, Hunorral, valamint a ma Amerikában élõ Székely Gergõ alkotta az elválaszthatatlan baráti teamet.
– A felkészülésem kétharmadánál járok, megvolt a rövidpályás EB Debrecenben, a hosszúpályás EB Eindhovenben, s most Manchesterbe indulok a rövidpályás VB-re, ahol a döntõbe szeretnék kerülni, – ezt már maga Hunor mondja lelkesen.
Persze, arra is kíváncsiak vagyunk, mit jelentenek számára a tanulmányai.
– Képzõmûvészetet tanulok, jövõre fogok végezni. Az idei versenyek miatt halasztottam egy évet. A képzõmûvészeten belül még nem döntöttem el, hogy melyik mûvészeti ágat választom. Ameddig csak lehet, szeretnék inkább a sporttal foglalkozni, – válaszolja. 
Mindjárt az is kiderül, hogy osztrák állampolgárként most éppen az USA-ban, Alabama államban tartózkodik, tanul és edz rendszeresen.  Az öccsével és egy pesti fiúval talán õk az egyedüli magyarok az egész államban. Azért döntött Alabama mellett, mert itt van a legerõsebb úszó csapat, és a legjobb egyetem.

Hunor_edzőjével_Sonja_Porterrel.jpg 

Arról is érdeklõdünk, milyen gyakran jut haza Csongrádra.
– Évente talán kétszer, nyáron és télen, – említi. – Az elmúlt négy évben a 2007-es volt az egyedüli karácsony, amit idehaza töltöttem. Nyáron július, augusztus hónapokban, talán itthon lehetek… 
Ezúttal márciusban néhány napot tudott a szentesi uszodában idõzni. Lesz még a tavasz folyamán egy extra versenye Olaszországban is, tehát keményen edzenie kell, ha helyt akar állni. Hunor márpedig szeretne.
A jövõdet melyik államban tervezed? – ha kérdezhetek ilyet…
– Még nem tudom, vagy Amerikában, vagy Ausztriában… Amíg versenyszerûen úszom, biztos, hogy Amerikában maradok.

Rajt.jpg 

Ekkor hozza ki a szó, hogy a két barát közeli jövõje összeforr. Kádár Róbert, aki 2002-ben az év edzõje volt Szentesen, elfogadta az SC Therreziana bécsi úszóklub felkérését, így együtt dolgozhatnak majd Hunorral folyamatosan. Ennek láthatóan mindketten nagyon örülnek. Így a mostani edzõ, Sonja Porter munkája megerõsítést nyerhet, persze a szó legnemesebb értelmében, hiszen Hunor eredményei önmagukért beszélnek.
Amikor majd a televíziós olimpiai közvetítéseket nézik, gondoljanak rá, és szurkoljanak egy kicsit Máté Hunornak is, aki megnyugvással int: mára megszokta az idegen vizeket.      
D. T.

Győzelem.jpg

MÁTÉ HUNOR: (Képen) 50-100-200 méteren mellúszó
legfontosabb eddigi eredményei:
12-szeres magyar bajnok, magyar válogatott, 2007-tõl osztrák válogatott.
2001 Ifjúsági Európa Bajnok – Málta
2004 4-szeres Mid Continent bajnok + csapat bajnoki cím
2004 US OPEN 2. hely San Antonio,
Texas
2006 US Open 3. hely LaFayette, Indiana
2006 Világ Kupa 5. hely
2006 Speedo International 2 gyõzelem 50 és 100 m mell. A verseny legeredményesebb versenyzõje
2007 Speedo International 2 gyõzelem 50-100 mell, a verseny legeredményesebb versenyzõje
2007 2-szeres osztrák bajnok 50, 100 mellen 2007 rövidpályás osztrák bajnok, osztrák csúcs rövidpályás 100 mellen (ami erõsebb, mint a magyar csúcs)
2008 Európa Bajnokság Eindhoven -EB döntõ 200 mell és olimpiai kvalifikáció, FINA “A” szint
2007-2008 világranglista (rövid- és hosszúpályás) top 15

Egy hozzászólás “Máté Hunor az olimpiára kvalifikált, osztrák színekben” bejegyzésre

  1. Viki:

    SC Theresianum,nem pedig therreziana

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.