Az elmúlt év legjobb szentesi sportolóit köszöntötték – Életműdíj Hári Lászlónak

Elismertek és hozzátartozók.Tegnap délelőtt a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban került sor az elmúlt év kiemelkedő sportolóinak és edzőinek elismerésére. A közel kétórás programot Szirbik Imre polgármester köszöntője után a Kiss Bálint Református Általános Iskola 2010-ben alakult Kötélugró Klubjának műsora nyitotta.

A klub vezetői: Mihály Ferencné és Kiss Alfréd. Az iskolai tanulói megyei és az országos megmérettetésen kiválóan szerepelnek, a versenyekről éremgyűjteményekkel térnek haza. Edzőjük Molnár Gábor a magyar csapat tagjaként a tavalyi évben, Amerikában a világbajnokságon bizonyította tudását. Az ott szerzett tapasztalatai átadásával az idén két tanítványával együtt bekerültek az Európa bajnoki válogató versenyekre.

Ugrókötél produkció

A csapat a 2012/13-as tanévben az alábbi eredményeket érte el: Tata – 3 páros országos bajnok, Nagykanizsa 39 érem – 15 arany, 13 ezüst, 11 bronz, Mórahalom 20 érem – 11 arany, 2 ezüst, 7 bronz, Budapest 3 fő– Európa Bajnoki válogató. A mai bemutató akrobatika, ügyesség, állóképesség, látványos koreográfiák összessége. A kötélugró az elsajátított elemeket zenére, látványos koreográfiában mutatja be. A gyakorlatok egyéni, páros, illetve csoportos koreográfiákban készülnek.

Részlet a produkcióból

A bemutatóban szerepelnek: Andrikó Noémi, Kiss Nikoletta, Molnár Mónika, Nyíri Sára, Podmaniczki Panna, Rózsa Bettina, Varga Dorina, Varga Márk, Varga Máté, Vass Vivien.

Gyermek, serdülő és ifjúsági csapatok eredményei

A Jó Úton-Lóháton Alapítvány lovasai csapatban a Díjlovas és Lovasterápiás Versenyen 2. helyezést, egyéni kategóriában 1., 2., 3., illetve 6. helyezéseket értek el. A csapat tagjai: Benedek Antal, Lévai Dávid, Horváth Zsolt, Seres Ferenc, Szabó Zita, Turcsik Róbert, Sándor Valentina, Makai Anikó. Felkészítő: Piti Irén (lovasterapeuta).

 A Kiss Bálint Református Általános Iskola csapata az Országos Egyköteles Kötélugró Bajnokságon formáció szabadon választott és összetett kategóriában 2., gyorsasági kategóriában 1. helyezést ért el. A csapat tagja: Andrikó Noémi, Kiss Nikoletta, Varga Máté, Vass Vivien. Felkészítő pedagógus: Mihály Ferencné.

A Kiss Bálint Ref. Ált. Iskola ugrókötél csoportja.

A Kiss Bálint Református Általános Iskola csapata a Sulipóló Országos Döntőn 1. helyezést ért el. A csapat tagja: Szabó Krisztina, Szabó Flóra, Lantos Csilla, Kocsis Fanni, Kis Kamilla, Dudás-Sz. Kata, Vidovics Nóra. Felkészítő pedagógus: Vidovicsné Szamosi Csilla.

A Koszta József Általános Iskola lány csapata a Sulipóló Országos Döntőn 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Lantos Viktória, Bocskai Edit, Mácsai Rebeka, Kazi Rebeka, Tóth Rozália, Varga Virág, Mészáros Molli, Beke Kata.

A díjat Oltyán Gyula póló edző kapja

 A Koszta József Általános Iskola lány csapata a Sulipóló Országos Döntőn 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Lantos Alexandra, Sebők Zsófia, Rácz Noémi, Vidovics Vanessza, Mácsai Rebeka, Kazi Rebeka, Mácsai Kata, Bocskai Edit, Czirbus Dorottya, Lantos Viktória. Felkészítő pedagógus: Oltyán Gyula.

 A Szentesi VK csapata a Komjádi Kupán 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Horváth Alex, Kókai Tibor, Werner György, Csuka Flórián, Pellei Frank, Tóth Péter, Nagy Márton, Hegedűs Bence, Werner Richárd, Rébeli-Szabó Tamás, Manic Aleksa, Szabó Zoltán, Szécsi László, Bubori Márkó. Edző: Lukács Dénes.

Pólós nagyságok és lehetséges utódok.
A Szentesi VK ’98-as születésű csapata a Halassy Olivér Gyermek Vízilabda Kupán 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Mácsai Dániel, Makai Lajos Bence, Rébeli-Szabó Máté, Kecse-Nagy Ferenc, Pellei Kristóf, Bocskay István, Gáspár Marcell, Szabó Levente, Bíró Máté, Piti Dávid, Harangozó Dominik, Csiszár András, Tóth Patrik Aurél. Edző: Kocsis István.

A Szentesi VK ’99-es születésű csapata a Halassy Olivér Gyermek Vízilabda Kupán 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Nagy Gergő Márk, Tóth Gyula, Szűcs Csaba, Vidovics Barnabás, Lakatos Bence, Berezvai Zsombor, Boros Gábor Márk, Badó Ádám Csaba, Csurgó Balázs, Tamási Máté István, Tomcsik Milán, Nóbik Marcell, Székely Gábor. Edző: Pengő László.

 Elismerésre méltóan teljesít a fiú póló utánpótlás is.

Az OB I-es gyermek leány korcsoportban a Szentesi VK csapata 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Lekrinszki Gina Petra, Kurucz Kitti, Duhaj Flóra, Makai Edit Blanka, Hernyik Orsolya, Farkas Tamara, Mihály Kinga, Tóth Csenge, Lakatos Klarissza Dorina, Imre Nikolett, Telek Tamara, Szécsi Alexandra, Rácz Viktória, Vadász Vivien. Edző: Oltyán Gyula, Tóth Gyula.

Az OB I-es ifjúsági leány korcsoportban a Szentesi VK. csapata 2. helyezést ért el. A csapata tagjai: Balázs Adrienn, Bene Viktória, Bartucz Dóra, Vida Peggi, Miskolczi Ibolya Kitti, Magyar Tamara, Elbert Stefánia, Kádár Ildikó, Rácz Daniella, Tóth Csenge, Oltyán Dóra, Farkas Tamara, Gémes Alexa Anett, Tímár Maja. Edző: Zantleitner Krisztina, Oltyán Gyula.

 Vidám kézszorítás.

Az OB I-es serdülő leány korcsoportban a Szentesi VK. csapata 4. helyezést ért el. A csapata tagjai: Tímár Maja, Vida Peggi, Farkas Tamara, Makai Edit Blanka, Szécsi Alexandra, Magyar Tamara, Elbert Stefánia, Tóth Csenge, Bene Viktória, Lévai Boglárka, Oltyán Dóra, Bartucz Dóra, Lekrinszki Gina. Edző: Oltyán Gyula Tóth Gyula.

Az OB I-es gyermek fiú korcsoportban a Szentesi VK csapata 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Szabics Bence, Makai Lajos Bence, Kókai Tibor, Harangozó Dominik, Rébeli-Szabó Máté, Bocskay István, Werner Richárd, Pellei Kristóf, Korom Zénó, Márton Róbert, Papp Dominik, Szécsi László, Tóth Patrik Aurél, Piti Dávid. Edző: Vass Sándor.

Felnőtt csapatok

A Szentesi Spartacus SK Szentes 6 elnevezésű csapata az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság B kategóriájában 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Szabó Attila, Farkas Lajos, Bugyi Zsolt, Harangozó Éva, Száraz Zsófia.

A díjátadó Szirbik Imre polgármester.

A Szentesi Spartacus SK Szentes 8 elnevezésű csapata az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság B kategóriájában 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Surányi Tibor, Zsírosné Sebők Mária, Barát László, Nagy László.

A Szentesi Tenisz Klub csapata a Női I. osztályú csapatbajnokságban 1. helyezést ért el. A csapat tagjai: Fábián Luca, Antunovic Dunja, Mészáros Lotti, Hernádi Anett, Furák Csenge, Lőrincz Zsófia, Pálinkás Eszter, Barzó Lilla, Klopcsik Diána, Fricska Anett, Pászti Judit, Zsódi Annamária, Hajdú Kata. Edző: Rákóczi Andrea.

A Szentesi Vízilabda Klub felnőtt női csapata a női Len Kupa sorozatban, a Női OB. I-es Bajnokságban 3., a Női Magyar Kupa sorozatban 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Gundl Diána, Győri Eszter, Hevesi Anita, Keszthelyi Rita, Miskolczi Ibolya Kitti, Bakos Anna, Kádár Ildikó, Rácz Daniella, Takács Orsolya, Kotova Anastasiya, Kövér-Kiss Réka, Bene Viktória, Gémes Alexa Anett, Balázs Adrienn, Nalmpanti Stefánia, Magyar Tamara, Musgrove Hazel, Elbert Stefánia. Edző: Zantleitner Kisztina, Oltyán Gyula.

Elismerés a Szilver TSE táncosainak.

 A SZILVER TSE formációs csapata a Formációs Standard Magyar Bajnokságon 1. helyezést értek el. A csapat tagjai: Kósa András, Meszlényi Viktória, Schwartz Péter, Prozlik Anna, Borbás Csaba, Bús Renáta, Prozlik Ádám, Melis Bettina, Balogh Richárd, Katona Manuéla, Vida György, Szűcs Liliána, Bugyi Bence, Kinyik Flóra, Bődi Richárd, Makan Zsuzsanna, Kis Vencel, Bori Ildikó. Edző: László Csaba.

Gyerek, serdülő, ifjúsági egyéni eredmények

Varga Dorina (Kiss Bálint Református Általános Iskola) egyéniben a Kötélugró Diákolimpia Országos Döntőn gyorsasági, szabadon választott és összetett versenyszámban 2. helyezést, az Országos Egyköteles Kötélugró Bajnokságon gyorsasági, szabadon választott és összetett versenyszámban 1. helyezést ért el, párosban Varga Márkkal (Kiss Bálint Református Általános Iskola) az Országos Kötélugró Csapatbajnokság páros versenyében összetett 2. helyezést értek el.

Podmaniczki Panna és Tóth Réka a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulói az Országos Kötélugró Csapatbajnokság páros versenyében összetett 1. helyezést értek el.

Móra József a kis kötélugróknak gratulál.

Andrikó Noémi (Kiss Bálint Református Általános Iskola) a Kötélugró Diákolimpia Országos Döntőn egyéni gyorsasági versenyszámban 2., összetettben 3. helyezést, az Országos Egyköteles Kötélugró Bajnokságon összetettben 5., gyorsasági versenyszámban 3. helyezést ért el.

Vass Vivien (Kiss Bálint Református Általános Iskola) az Országos Egyköteles Kötélugró Bajnokságban egyéni szabadon választott versenyszámban és összetettben 2. helyezést, párosban Andrikó Noémivel az Országos Egyköteles Kötélugró Bajnokságban gyorsasági, szabadon választott versenyszámban és összetettben 1. helyezést, az Országos Egyköteles az Országos Kötélugró Csapatbajnokság páros versenyében összetett 1. helyezést értek el.

Varga Máté (Kiss Bálint Református Ált. Iskola) egyéniben a Kötélugró Diákolimpia Országos Döntőn szabadon választott kategóriában 2. helyezést, az Országos Egyköteles Kötélugró Bajnokságon szabadon választott versenyszámban 3., összetettben 5. helyezést ért el, párosban Molnár Mónikával (Zoltánfy Máté Ált. Iskola) az Országos Kötélugró Csapatbajnokságon összetett 1. helyezést értek el. Felkészítő pedagógus valamennyi tanuló esetében: Mihály Ferencné.

Nagyon ügyesen egyszerre mozogva bonyolult gyakorlatsorokat mutattak be.

Ifj. Barna Viktor a Szentesi Vasutas SC sportolója a Párbajtőr Diákolimpia Döntő I. korcsoportjában 2. helyezést ért el. Edző: Barna Viktor.

Kiss Réka a Szentesi Vasutas SC sportolója a Párbajtőr Diákolimpia Döntő IV. korcsoportjában 3. helyezést ért el. Edző: Talmácsi Krisztián.

Mészáros Lotti a Szentesi Tenisz Klub versenyzője a Híd Fedettpályás OB-n egyéni 3. helyezést, párosban 1. helyezést, a SAP Nyári OB-n egyéni 3. helyezést és párosban 1. helyezést ért el. Edző: Bakos László.

Dr. Rébeli Szabó Tamás Bakos László tenisz edzőnek ad ajándékot.

Virág Máté a Szentesi Tenisz Klub versenyzője a Híd Fedettpályás OB-n egyéni 3. helyezést, párosban 1. helyezést, a SAP Nyári OB-n párosban 3. helyezést ért el. Edző: dr. Zsiga László.

Barna Zsófia a Szentes Városi Úszó Club versenyzője a Béka Derby Országos Úszóversenyen 50 m-es leány mellúszásban 1. helyezést, a 2012. évi ranglista 50 m-es női mellúszás kategóriájában a 8 évesek között 4. helyezést ért el. Edző: Dr. Rébeli-Szabóné Vincze Edit.

Rácz Nikolett a Szentes Városi Úszó Club versenyzője a Magyar Paraúszó Nyílt Bajnokságon 1. helyezést ért el. Edző. Kovács Brigitta.

 Elismerés Rácz Nikolettnek.jpg

Karai Viktória a Szentesi Pollák DSE judo szakosztályának sportolója a Diák Magyar Kupán 5. helyezést ért el. Edző: Kalydy Zoltán.

Szabó László a Szentesi Lábtenisz Szabadidő Sportegyesület sportolója a Lábtenisz Világbajnokságon ifjúsági kategóriában párosban 2. helyezést ért el, a Lábtenisz Magyar Bajnokságon Juhász Csabával 1. helyezést ért el. Edző: Ferenczi Zoltán.

Vér Benjámin a Szentesi Kinizsi SZITE sportolója a Junior korcsoportú Ökölvívó Magyar Bajnokságon 3. helyezést ért el. Edző: Bertók Róbert.

Bedák Zsolt és Bertók Róbert.

Az Oyama Dojo SE karate szakosztályának versenyzői az alábbi eredményeket érték el: Halmai Nikolett a Knock-Down Diákolimpia Döntőn gyermek kategóriában 3. helyezést ért el. Nagy Martin a Knock-Down Diákolimpia Döntőn gyermek kategóriában 3. helyezést ért el. Kosztolányi Lilla a Knock-Down Diákolimpia Döntőn gyermek kategóriában 1. helyezést ért el. Győri Martin a Knock-Down Diákolimpia Döntőn gyermek kategóriában 1. helyezést ért el. Kukovecz Jordán az All Kyokushin Karate Világ Kupán gyermek kategóriában 3. helyezést ért el. Hajdú László a Knock-Down Diákolimpia Döntőn és a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában 3. helyezést ért el.

Szűcs Lajos alpolgármester az Oyama Dojo karatékáit jutalmazza.

Sajben Odett az All Kyokushin Karate Világ Kupán gyermek kategóriában 2. helyezést ért el. Kurucsai Patrik a Knock-Down Diákolimpia Döntőn és az All Kyokushin Karate Világ Kupán 2. helyezést ért el. Halasi Emese a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 2., az All Kyokushin Karate Világ Kupán 1. helyezést ért el. Pokorny Norbert a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában 3. helyezést ért el. Miskolczi Kálmán az All Kyokushin Karate Világ Kupán és a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 3., a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában 2. helyezést ért el. Kürtösi Klaudia az All Kyokushin Karate Világ Kupán 1., a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 2., a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában 3. helyezést ért el. Erdei Daniella a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában 2., a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 3., az All Kyokushin Karate Világ Kupán 1. helyezést ért el.

 Elismerés az Oyama Dojo kiválóságainak.

Gojdár Csanád a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 3., a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában és az All Kyokushin Karate Világ Kupán 1. helyezést ért el. Beke Kata az All Kyokushin Karate Világ Kupán 3., a Knock-Down Diákolimpia Döntőn és a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában 2. helyezést ért el. Száraz Csaba a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon gyermek kategóriában 2., a Knock-Down Diákolimpia Döntőn és az All Kyokushin Karate Világ Kupán 1. helyezést ért el. Ternai Mariann a Knock-Down Diákolimpia Döntőn és a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon ifjúsági kategóriában 2. helyezést ért el. Csillagkuti Jácint az All Kyokushin Karate Világ Kupán ifjúsági kategóriában 3. helyezést ért el. Csatordai Viktória az All Kyokushin Karate Világ Kupán ifjúsági kategóriában 1. helyezést ért el. Kukovecz Jázmin a Knock-Down Diákolimpia Döntőn junior kategóriában 3. helyezést ért el.

Szivet melengető pillanat.

Kurucsai Ágnes az All Kyokushin Karate Világ Kupán junior kategóriában 2. helyezést ért el. Száraz Anita az All Kyokushin Karate Világ Kupán és a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon junior kategóriában 3. helyezést, a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 2. helyezést ért el. Szűcs Boglárka a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon junior kategóriában 3. helyezést, az All Kyokushin Karate Világ Kupán és a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 2. helyezést ért el. Georgiádes Zoltán az All Kyokushin Karate Világ Kupán 3., a Knock-Down Diákolimpia Döntőn és a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon junior kategóriában 1. helyezést ért el. Gojdár Kamilla az All Kyokushin Karate Világ Kupán 2., a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon junior kategóriában és a Knock-Down Diákolimpia Döntőn 1. helyezést ért el. Szűcs Bianka a Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokságon junior kategóriában2. helyezést ért el. Bagi Alexandra az All Kyokushin Karate Világ Kupán és a Knock-Down Diákolimpia Döntőn junior kategóriában 1. helyezést ért el. Edző: shihan Brezovai Sándor.
 Kiváló karatésok elismerése

Tábi János a VM-ASzK-Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola tanulója íjászat sportágban a Diákolimpia Országos döntőn 1. helyezést ért el. Felkészítő pedagógus: Dinnyés Gyula.

Halász Ákos a Maximus KSE atlétika szakosztályának versenyzője 800 m-teres síkfutásban a Serdülő Egyéni Országos Bajnokságban 6. helyezést ért el. Edző: Merza Sándor

Csordás Cintia a Maximus KSE atlétika szakosztályának versenyzője diszkoszvetés kategóriában az Ifjúsági és Junior Téli Dobó Bajnokságon 5. helyezést ért el.

A díjátadó Ollai Istvánné

Papp Anita a Maximus KSE atlétika szakosztályának versenyzője diszkoszvetés kategóriában az Országos Ifjúsági, Junior és U23-as Bajnokságon 6. helyezést, az Ifjúsági és Junior Téli Dobó Bajnokságon 4. helyezést ért el. Edző mindkét tanuló esetében: Benkő Márta

A lány vízilabda válogatott csapata Oroszországban a Junior Európa Bajnokságon és Ausztráliában az Ifjúsági Világbajnokságon 2. ért el. A válogatott szentesi tagjai: Miskolczi Ibolya Kitti, Gémes Alexa Anett. A csapat edzője: Oltyán Gyula.

A díjat a Szilver TSE táncformációja kapja.

A SZILVER TSE versenyzői az alábbi eredményeket érték el:

Lengyel Helga és Fedics Richárd az Utánpótlás Válogató Standard Magyar Bajnokság és az Utánpótlás Válogató Latin Magyar Bajnokság 3. helyezettje. Haddad Sabrina és Tisza Dániel a Junior Latin Magyar Bajnokság 5., a Junior Tíztánc Magyar Bajnokság 4. helyezettje. Kovács Klára Nikoletta és Katona András a Junior Tíztánc Magyar Bajnokság 6., a Junior Standard Magyar Bajnokság 3. helyezettje. Farkas Boglárka és Rónyai Zoltán a Junior Latin Magyar Bajnokság 3., a Junior Tíztánc Magyar Bajnokság 2. és a Junior Standrad Magyar Bajnokság 1. helyezettje. Korom Eszter és Borda Ádám az Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság 6. helyezettje. Bori Ildikó és Kis Vencel a Tíztánc Ifjúsági Magyar Bajnokság és az Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság 3., az U21 Standard Magyar Bajnokság 2. helyezettje. Szepesi Lilla és Jéri Tamás az Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság 2., az U21 Standard Magyar Bajnokság 1. helyezettje. Kis Violetta és Hegyes Bertalan a Tíztánc Ifjúsági Magyar Bajnokság, az Ifjúsági Latin Magyar Bajnokság, az Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság, az U21 Latin Magyar Bajnokság és a Felnőtt Tíztánc Magyar Bajnokság 1. helyezettje. Edző: Szatmári-Nagy Szilvia.

Felnőtt egyéni eredmények

A Szentesi Kinizsi SZITE sportolója Csiziné Magyar Ildikó a Magyar Szenior Tenisz Bajnokságon egyéni kategóriában 2. helyezést, párosban 1. helyezést ért el.
A Szentesi Spartacus SK sportolója Barát László az Országos Természetjáró Tájékozódási Egyéni Bajnokságban 2. helyezést ért el.
Gál László a Szentesi Extrém Sportolók Közhasznú Egyesületének versenyzője több nemzetközi versenyen elért előkelő helyezése mellett a Gyula Bike Fest Országos Bajnokságon Mountain Bike Skatepark kategóriában 1. helyezést ért el.
Oláh Tamás a Szentesi Lábtenisz Szabadidő Sportegyesület sportolója a Lábtenisz Világbajnokságon párosban 2. helyezést ért el, a Lábtenisz Magyar Bajnokságon Hegedűs Norberttel 2. helyezést ért el.
Bertók Róbert és Tóth Dániel a Szentesi Lábtenisz Szabadidő Sportegyesület sportolóinak párosa a Lábtenisz Magyar Bajnokságon 1. helyezést ért el. Edző mindkét páros esetében: Papp Tibor.
A Four Diamond SE sportolója Vakhal Norbert a Dupla Ironman Országos Bajnokságon 1. helyezést ért el. Edző. Szakál Sándor.

 A díjátdó Farkas Sándor ogy.képviselő

A Honvéd Rákóczi SE sportolója Héjja Imre a Sprint távú Triatlon OB-n és az Iron Man OB-n 5. helyezést ért el.
A Honvéd Rákóczi SE sportolója Vakhal György a Sprint távú Duatlon OB-n 3. helyezést ért el.
A Honvéd Rákóczi SE sportolója Dósai Molnár Szilvia a Sprint távú Duatlon OB-n 2. helyezést ért el.
A Honvéd Rákóczi SE sportolója Lőrincz Gábor a Sprint távú Triatlon OB-n 5. , a Sprint távú Duatlon OB-n 3., a Fedett pályás atlétikai OB-n és a Szabadtéri atlétikai OB-n 5000 m-es síkfutásban 1. helyezést ért el.     

 Elismerés Szakács Ernő szeniorúszónak

A Szentesi Delfin ESC versenyzői az Országos Fedettpályás Szenior Úszóbajnokságon, mely a szakág Magyar Bajnokságának felel meg az alábbi eredményeket érték el: Lucz Imre egy 6. helyezést, Bálega Szilvia egy 2. helyezést, Bertényi Mária egy 4., négy 2. és 4 első helyezést, Bocskay Zsófia három 3., egy 2. és egy 1. helyezést, Bodnár Istvánné két 3. és egy 2. helyezést, Cseuz László egy 4. és öt 2. helyezést, Debreczeni Beáta két 3. helyezést, Felvégi Zsuzsanna egy 3., két 2. és hat 1. helyezést, Ferke Gáborné egy 4., egy 3. és egy 2. helyezést, Kovács Attila egy 5., négy 4. és egy 2. helyezést, Kovács László három 5. és két 4. helyezést, Lukátsy Katalin két 6., egy 5., négy 2. és két 1. helyezést, Melkuhn Dezső egy 4., egy 3. és öt 2. helyezést, Pászti Edit öt 2. helyezést, Pengő Erzsébet egy 2. és öt 1. helyezést, Pólyáné Téli Éva egy 3. és öt 1. helyezést, Rozgonyi Eszter egy 5. egy 4., két 3., egy 2. helyezést, Szakács Ernő egy 5., két 4. és három 3. helyezést, Tóth Istvánné egy 4., négy 2. és egy 1. helyezést, Vidovics Zoltán egy 4. helyezést, Virágos Éva egy 3., hat 2. és négy 1. helyezést ért el.

Elismerés Rozgonyi Eszter szeniorúszónak.

A magyar női vízilabda válogatott csapat Londonban a 2012-es Olimpián 4. helyezést ért el. A válogatott szentesi tagjai voltak: Takács Orsolya és Keszthelyi Rita.

Kurucsai Róbert az Oyama Dojo SE sportolója a Jubileumi Knockdown Utánpótlás Magyar Bajnokságon felnőtt kategóriában 2. helyezést, az All Kyokushin Karate Világ Kupán 1. helyezést ért el és elnyerte a legharcosabbnak járó különdíjat.

Rapi Balázs az Oyama Dojo SE sportolója a Knock-Down Karate Magyar Bajnokságon 2. helyezést ért el, elnyerte a legjobb harcosnak járó különdíjat, az All Kyokushin Karate Világ Kupán 1., a Jubileumi Knockdown Utánpótlás Magyar Bajnokságon felnőtt kategóriában 1. helyezést ért el. Edző: shihan Brezovai Sándor

38. Seres András a Maximus KSE atlétika szakosztályának versenyzője diszkoszvetés kategóriában a 117. Atlétikai Magyar Bajnokság 3. helyezettje, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Bajnoka, a Magyar Köztársaság Téli Dobó Országos Bajnokság Bajnoka. Edző: Tégla Ferenc.

Egyéni judós teljesítmények elismerése.

Gila Nóra a Szentesi Pollák DSE judo szakosztályának versenyzője a Felnőtt Magyar Bajnokságon 4. helyezést, a Junior Magyar Bajnokságon, a Junior Magyar Kupán és a Felnőtt Magyar Kupán 2. helyezést ért el.

Kalydy Patrícia a Szentesi Pollák DSE judo szakosztályának versenyzője a Felnőtt Magyar Bajnokságon 2. helyezést, a Junior Diákolimpia Országos Döntőn, a Junior Magyar Bajnokságon, a Junior Magyar Kupán és a Felnőtt Magyar Kupán 1. helyezést ért el. Edző: Kalydy Zoltán.

Mata István a Masters Magyar Bajnokságon 3. helyezést ért el. Edző: Bozsoki Imre.

 Bedák Zsolt a díjátadó

A SZILVER TSE versenyzői az alábbi eredményeket érték el:

Gyurits Diána és Bódi Ferenc a Tíztánc Magyar Bajnokság 6., a Latin Kűr Magyar Bajnokság 1. helyezettje, Barna Lilla és Budai Attila a Standard Magyar Bajnokság 4., a Tíztánc Magyar Bajnokság 3., a Standard Kűr Magyar Bajnokság 1. helyezettje, Farkas Bettina és Szepesi József a Felnőtt Standard Magyar Bajnokság 2. helyezettje, Páli Viktória és László Csaba a Standard Világkupa 2., a Felnőtt Standard Magyar Bajnokság 1. helyezettje. Edző: Szatmári-Nagy Szilvia.

 A húsz évvel ezelőtti BEK győztes női vízilabda csapatra emlékeznek.

EMLÉKLAP ADOMÁNYOZÁS

A HUNGERIT-SZENTES SC. Női Vízilabda Csapat BEK döntő győzelmének 20 éves évfordulója alkalmából Szentes Város Önkormányzata emléklapot adományoz.

1983-ban Eke Pista bácsi és dr Tóth Gyula sok-sok akadályt és ellenállást leküzdve megalakította a szentesi női vízilabda csapatot. Nagy-nagy türelemmel, kitartással és nem utolsó sorban hatalmas lelkesedéssel dr Tóth Gyula irányításával és vezetésével formálódott, erősödött az együttes, és a sorozatban megnyert magyar bajnoki címek után 1993-ban a Bajnokcsapatok Európa Kupájában próbáltak eredményesek lenni. Először leigazolták a fővárosból Stieber Mercédeszt, majd kifejezetten a BEK mérkőzésekre követte őt Raffael Irén is. Így, a sok tehetséges szentesi lány mellett két további válogatott is erősítette a Hungerit által támogatott női alakulatot. A sikerrel vett selejtezőt követően a görög fővároson keresztül vezetett az út a szentesi döntő felé. Az Olimpiakosz Píreusz uszodájában megrendezett középdöntő során a hazaiak elleni találkozó sok izgalmat tartogatott, de végül is Vincze Edit csapatkapitány okos játékának is köszönhetően győztek, jöhetett a szentesi döntő!

Húsz évvel ezelőtt Vincze Edit gólja volt a döntő.

Szentes életét 1993. Valentin-napjához közeledve különösen átitatta a szeretet. A város női vízilabdacsapatának tagjait sorra megállították az utcán, a játékosokat kedves szavakkal halmozták el a szurkolók. A helyi uszoda sátrát virágokkal csinosították, felfokozott hangulatban várták a „nagy napot”. A négyes döntőre zsúfolásig megtelt a ligeti sátortetős uszoda. A közönség soraiban ott voltak a szövetség vezetői, sokan jöttek vidékről is, de még a szomszédos Szerbiából is érkeztek érdeklődők. Zúgott a biztatás, nem csoda ha a csapat kissé megilletődve kezdett, hogy aztán annál szebb legyen a vége: megnyerték az utolsó meccset is, és így magasba emelhették a trófeát, amely azóta is a város büszkesége.

A Női Vízilabda csapat tagjai: Vincze Edit csapatkapitány, Rónaszéki Ildikó, Huff Zsuzsanna, Kádár Noémi, Stieber Mercédesz, Tóth Noémi, Sipos Anett, Debreczeni Beáta, Tóth Gabriella, Sipos Ivett, Erdőháti-Nagy Anett, Szamosi Csilla, Raffael Irén, Sipos Edit, dr. Tóth Gyula vezető edző, Fülöp Tibor edző, Bandula Mihály szárazföldi edző, Kiss Ottó technikai vezető, Sóti Lajos szakág vezető és Kozák János a klub elnöke.

Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni az oktatási intézményekben dolgozó testnevelőknek, akik nagyban hozzájárultak ezeknek az eredményeknek az eléréséhez.

Az Év Sportolója díj átadása.

Különdíjak átadása

Év sportolói

Miskolczi Ibolya Kitti és Gémes Alexa Anett már a gyermek korosztályban egymást segítve vívták ki közös sikereiket, mind válogatott mind pedig klub szinten – utánpótlás EB érmeket folyamatosan szállítva. Legutóbb 2012-ben játszhattak döntőt az ausztrál VB-n Perthben, ahol az értékes II. helyet szerezték meg, ezzel is kiérdemelve a felnőtt válogatott keretbe kerülést. A Klub reményei szerint mindketten Szentes városát képviselhetik a következő Olimpiai Játékokon, Rióban!

Kitti, Vidovics Zoltántól sajátította el az úszás alapjait, Benedek Tibor előkészítő csoportjába kerülve haladt előre már vízilabdás palántaként. Ezt követően Pengő László gyermek csapatában szerepelt kiugróan, nagy szorgalma és balkezessége révén a csapat jobb szélső játékát kiválóan erősítette. Mindezeken túl előnyére vált a fiú bajnokságban történő több éves szereplése is. Ennek eredményeként nagyon hamar a leány nemzeti utánpótlás válogatottban találhatta magát, szülei nagy-nagy örömére, akik a mai napig segítik és bíznak további sikereiben.

MISKOLCZI KITTI ÉS GÉMES ALEXA FORRÁS DÉLMEGYARORSZÁG.

Alexa, nővére nyomdokaiba lépve vitte tovább, már szinte családi hagyományként a vízilabda iránti szeretetét. Korán megmutatkozott tehetsége a tapasztaltabb játékosok között is. Példaként említhető, hogy Csongrádra is átjárt az ottani csapatot sikeresen erősítve játékával. Diákolimpiákon, sulipólós versenyeken többször is bajnoki címet szerzett csapataival. Szülei áldozatos hozzáállását meghálálva ő is viszonylag hamar az utánpótlás válogatott tagjaként szerepelt.

Meghívott vendégek és a sportbizottság tagjai.

Év edzője

Erdei Sándor a 40-es éveit taposó 4. danos kyokushin karate mester. Az Oyama Dojo Sportegyesület edzőjeként a szegvári és mindszenti Dojo-ban tanító szakember hosszú évek óta kimagasló eredményeket elérő tanítványokat tudhat maga mögött. Tanítványai között számos Korosztályos Világbajnokot, Világkupa győztest, Európa Bajnokot, Európa Kupa győztest, Diákolimpiai Bajnokokat, Magyar és Országos Bajnokságokat nyerő fiatalokat nevelt. Több mint huszonöt éve járja a kyokushin útját, példamutató hozzállással és alázattal vesz részt a mindennapi tréningben, oktatásban. Szegváron és Mindszenten az önkormányzat jóvoltából önálló edzőtermeket üzemeltet, melynek fenntartását saját anyagi hátteréből oldja meg. A magyar Tradícionális Kyokushin Karate Szövetségben az egyik meghatározó karate mester az utánpótlás nevelést illetően. Önzetlen segítsége és munkája gyümölcseként a szentesi Oyama Dojo Sportegyesület 18 év alatt számtalan Magyar Bajnokságot, Diákolimpiát, Európa Kupát, Európa Bajnokságot, Világ Kupát és Világbajnokságot rendezett meg.

 Életműdíj átadás Hári Lászlónak.

Életműdíj

Hári László műszerész és feltaláló, napjainkban is aktív, a repülés iránt elkötelezett sportember. Szívesen adja át tudását, neveli a repülés tudományra az érdeklődő fiatalokat és sporttársait és önzetlen módon támogatja Szentes Város repülő sportját. Több mint négy évtizedes kapcsolata a magyar és ezen belül a szentesi repüléssel példamutató, sikeres életpálya.

1932. július 7-én született Csanádpalotán, a Szentesi Repülő Klub alapítója és elnöke.  1949-ben kezdett a repüléssel foglalkozni, tanfolyamot is végzett, azonban származása miatt eltanácsolták a repüléstől, mellyel 1970-ben kezdett újra foglalkozni. Társaival a vitorlázó-repülőgép család egy prototípusát a Kolibri névre keresztelt autógirót, forgószárnyas repülőgépet tervezték és építették meg. később bekapcsolódott a szentesi sárkányrepülésbe, gyalog- és motoros sárkányokat készítettek és repültek be. Tevékenysége előzményt teremtett az 1980-as év elején megalapított Szentesi Sárkányrepülő Klubnak. A vitorlázórepülést Kiskunfélegyházán a ’80-as évek közepén kezdte. Idősebb Rubik Ernő által tervezett Góbé típuson lett „C” vizsgás növendék, majd a sportteljesítménye alapján, ezüst koszorús vitorlázó pilóta. Vitorlázó géppel 7 óra 33 perces időtartam repülését sporttársa és barátja Gullay Mihály tudta csak túlszárnyalni. A sportteljesítmények mellett folyamatosan fejlesztette tudását, több vitorlázórepülő típusra is vizsgát tett. A motoros repülés ismereteit már Szentesen sajátította el, vontató- és kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély birtokosa lett.

 Hári László és Szirbik Imre.

Az 1990-ben újra éledő szentesi repülés meghatározó személyisége, a Szentesi Repülő Klub alapító tagja, a repülőtér tulajdonosa. Szervezésével kezdődött el a repülőtér kialakítása, az első hangár, a kiszolgáló létesítmények tervezése és építése, majd tanfolyami keretek között az oktatás. A klub felújításra szoruló Góbékkal kezdte el a fejlesztést. Az első felszállásra 1992-ben került sor. A kitartó munka eredménye, hogy az egyesület folyamatosan fejlődött, az elmúlt évek alatt a sikeres képzésnek köszönhetően közel 100 növendékből lett „B”, illetve „C” vizsgás pilóta.

Kovács Zsuzsa
Fotók: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.