Remek hangulatú verseny zajlott az uszodában

Szentes, 2022.01.29. szombat. Több mint 40 egyesület 250 masters versenyzője vett részt az Évindító Sprint versenyen és 1500 méteres gyorsúszás szenior országos bajnokságán a Szentesi Üdülőközpont Dr. Rébeli Szabó József uszodájában. A hazai egyesületeken túl Romániából, Szlovákiából és Ausztriából is érkeztek úszók. A Szentesi Delfin ESC tagjaiból, az Üdülőközpont munkatársaiból és a kis úszókból, barátokból, családtagokból álló 60 fős rendezőség és versenybírói gárda a verseny résztvevőinek nagy megelégedésére végezte tevékenységét reggeltől estig. A verseny előkészítése többhetes, folyamatos munkával történt, hogy a verseny résztvevői jól érezhessék magukat.


A hagyományoknak megfelelően a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének Elnöksége ezen a versenyen adta át a 2021-es pontversenyben első három helyen végzett női, férfi versenyzőknek, illetve csapatoknak járó kupát és oklevelet.
A Szentesi Delfin ESC csapata 2021-ben 80 egyesület közül 2. helyen végzett, így újabb kupával és oklevéllel gazdagodott egyesületünk.
A versenyen több korosztályos országos csúcs is megdőlt, közülük kettő a Szentesi Delfin ESC versenyzői nevéhez kötődik. Dr. Venczel Kincső 50 méteres mellúszásban, Berezvainé Virágos Éva 1500 méteres gyorsúszásban döntötte meg az érvényben lévő csúcsot korosztályában. A két úszóhölgy mellett bajnoki címet szerzett még 1500 méteres gyorsúszásban korosztályában Horváth Roland, Kovács Attila, Melkuhn Dezső és Brunnerné Palásti Katalin is.


A szentesi versenyzők eredményei: Dr. Venczel Kincső: Bajnok: 1500 gyors, 1. hely 50 mell (új OCS), 50 gyors, 50 pille, 50 hát. Kovács Attila: Bajnok: 1500 gyors, 1. hely: 200 hát, 2. 50 pille, 50 hát, 50 gyors. Horváth Roland: Bajnok: 1500 gyors, 2. hely: 200 hát, 50 mell, 3. hely: 50 hát, 4. hely: 50 pille, 9. hely: 50 gyors. Brunnerné Palásti Katalin: Bajnok: 1500 gyors, 1. hely: 200 hát, 3. hely: 50 gyors, 50 mell. Berezvainé Virágos Éva: Bajnok: 1500 gyors (Új OCS). Melkuhn Dezső: Bajnok: 1500 gyors, 2. hát: 200 hát. Bocskai Zsófia: 1. hely: 50 gyors, 50 pille. Dr. Szendrei Balázs: 1. hely 50 pille, 2. hely: 50 gyors, 50 hát, 200 hát, 3. hely: 1500 gyors. Demeterné Zsuzsa: 1. hely: 50 hát, 2. hely: 200 hát. Szatmári-Nagy Szilvia: 1. hely: 200 hát, 2. hely: 50 pille, 50 hát. Regőczi Ágnes: 1. hely: 50 gyors, 2. hely: 50 hát, 5. hely: 50 mell.

Bodnár Jánosné: 1. hely: 50 mell, 2. hely: 50 gyors. Kenéz Anita: 1. hely: 50 hát, 2. hely: 50 pille, 50 mell, 3. hely: 50 gyors. Ferke Gáborné: 1. hely: 50 hát, 3. hely: 50 mell. Bugyi Katalin: 1. hely: 50 mell, 3. hely: 50 pille, 4. hely: 50 gyors, 50 hát. Simon Tamás: 1. hely: 50 hát. Kiss Csaba: 2. hely: 1500 gyors, 3. hely: 50 gyors, 50 hát. Rozgonyi Eszter: 2. hely: 50 mell, 4. hely: 50 gyors. Lucz Imre: 2. hely: 200 hát, 4. hely: 50 pille, 7. hely: 50 mell, 8. hely 50 hát, 10. hely: 50 gyors. Kanászné Licsicsányi Rózsa: 2. hely: 50 mell. Béres Dorina: 3. hely: 50 hát, 50 mell, 5. hely 50 gyors. Pengő László: 3. hely: 50 hát, 50 gyors. Török Imre Gábor: 3. hely: 1500 gyors, 6.hely: 50 gyors, 50 mell. Dr. Szabó László: 4. hely: 50 pille, 5. hely: 50 gyors. Szenczy Erzsébet: 4. hely: 50 mell. Bíró Gábor: 4. hely: 1500 gyors. Dr. Petz János: 5. hely: 50 hát, 50 gyors. Dr. Berezvai Julianna: 5. hely: 50 hát, 7. hely: 50 mell.

Sebők Tamás: 5. hely: 50 hát. Tornyi-Molnár Edit: 5. hely: 200 hát. Bodnár János: 6. hely: 50 mell, 7. hely: 50 gyors. Hoffmann Csaba: 6. hely: 50 mell, 9. hely: 50 gyors. OIáh Árpád: 6. hely: 50 mell. Vidovics Zoltán: 7. hely: 1500 gyors. Kovács László: 9. hely: 50 hát, 11. hely: 50 gyors.
Váltók: 4×100 méter férfi vegyesváltó II. kcs 2. Szentes (Bíró Gábor, Hoffmann Csaba, Horváth Roland, Török Imre Gábor). III. kcs 2. Szentes (Simon Tamás, Szabó Imre, Dr. Szabó László, Dr. Szendrei Balázs). IV. kcs 2. Szentes (Kovács Attila, Oláh Árpád, Kiss Csaba, Juhász István). VI. kcs 1. Szentes (Pengő László, Lucz Imre, Melkuhn Dezső, Dr. Petz János). 4×100 m női vegyesváltó III. kcs 1. Szentes (Szatmári-Nagy Szilvia, Rozgonyi Eszter, Venczel Kincső, Nyéki Anikó). VI. kcs 1. Szentes (Demeterné Zsuzsa, Palásti Katalin, Bocskai Zsófia, Virágos Éva). 4×100 m MIX vegyesváltó II. kcs 1. Szentes (Béres Dorina, Sebők Tamás, Bíró Gábor, Nyéki Anikó). III. kcs 1. Szentes (Venczel Kincső, Rozgonyi Eszter, Dr. Szabó László, Dr. Szendrei Balázs). IV. kcs 1. Szentes (Kovács Attila, Palásti Katalin, Kiss Csaba, Virágos Éva). VI. kcs 1. Szentes (Demeterné Zsuzsa, Dr. Berezvai Julianna, Melkuhn Dezső, Lucz Imre).
Pólyáné Téli Éva
A versenyről képes tudósításunk a http://www.varosivisszhang.hu/?p=42726linken és Facebook oldalunkon megtalálható.

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42187 online lapszámunk 4. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.