Csúcsok a hétvégi szentesi úszóversenyen – A szeniorok jó hangulatban versenyeztek

Rajt – Fotó dt.

A Delfin Egészségmegőrző Sport Club hetedik alkalommal rendezte meg az Üdülőközpontban az Évindító Nemzetközi Szenior Összetett Sprint Úszóversenyt, amely országos bajnokság is egyben az 1500 méteres gyorsúszásban.

A versenyre január 29-én került sor a Dr. Rébeli Szabó József Városi Sportuszoda fedett 50 méteres medence 10 pályáján. A verseny alatt országos csúcsok is teljesültek a hazai pályán, megkérdeztem három versenyzőt, akiknek ez sikerült.

Középen Melkuhn Dezső. Fotó dt.

Melkuhn Dezső 80. életévén is túl szívesebben választja a hosszabb távú versenyszámokat. Az úszás igazán nyugdíjas éveiben vált a kedvtelésévé, ám az óta a maga tempójában nagyon szép sikereket ér el. A hétvégi szentesi versenyen sikerült az országos csúcsát megúsznia, azaz 30 perc alatt az 1500 méteres távot teljesítette. Érdeklődésemre elmondta:
-Szívesen járok a szerbiai, romániai versenyekre, ahol a hosszú távokon indulhatok. Még akár a 4000 méteres távot is bevállalom, ha úgy adódik, árral szemben is. Idehaza a nyár folyamán 3-4 alakalommal találok ilyen távot, mivel kevés hazánkban a nyílt vízi verseny – mondta.

A délután folyamán még a 200 m hátúszás volt számára hátra, saját magát a második helyre várta ebben a versenyszámban. Erősítette azonban a szentesieket a 100 méteres és 50 méteres váltókban is a pillangóúszásban.

Dr. Venczel Kincső rajta kész.

A szentesiek másik erőssége Dr. Venczel Kincső, aki 1500 méter gyorson szerette volna az országos csúcsot megúszni, ám 6 mp-cel elmaradt a korábbi szintidőtől. Ezúttal azonban az 50 m mellúszásban sikerült országos csúcsot erősítenie, picit megelőzve a korábbi 39 mp-es csúcsot. 1-2 tizedet sikerült javítania, említette örömmel. Megtudtuk tőle, hogy a 100 és 200 m pillangó a legkedveltebb versenyszáma, utóbbiban világbajnoki címet szerzett 2017-ben.

Dr. Venczel Kincső készül az Európa Bajnokságra, amit Rómában rendeznek augusztus vége felé.
– Az iskolakezdés befolyásolhatja, hogy részt tudok-e majd venni rajta. Az országos bajnokságokon azonban mindenképpen ott szeretnék lenni.
A fül-orr-gégész doktornő Dunakesziről évek óta a Delfin csapatát erősíti. Nagyon szereti a szentesi versenyeket, mind a csapat, mind az uszoda adta lehetőségek kiválóak, mondta. Erre a versenyre a kislánya is elkísérte, aki már szintén elkezdte odahaza a versenyszerű úszást.

Berezvainé Virágos Éva az 1-es pályán várja a célba érkező versenyzőt. Fotó dt.

1500 méter gyorsúszásban sikerült országos csúcsot úsznia, de a 800 méteres részideje is országos csúcs lett Berezvainé Virágos Évának, aki a délután folyamán már a versenyzőtársak teljesítményét mérve segítette a verseny sikeres megrendezését. Délelőtt azonban az eredményével az országos csúcsot megjavította.
-Ehhez hozzájárult a korcsoportváltás adta lehetőség is számomra. Kitartóan készültem a versenyre, ami azt jelenti, hogy versenyzőtársammal, Pengő Erzsébettel közösen edzettünk, segítettük egymást a felkészülésben. Szinte a hét minden napján már nyitásra érkezem az uszodába és 1 órát úszással töltök. Készülök a római Európa Bajnokságra, amelyet augusztus végén rendeznek várhatóan. Ott a 800 méteres táv a leghosszabb. Szeretnék eljutni és megmérettetni – mondta.

Gratulálunk az eredményekhez és a szervezéshez. Rendkívül gördülékeny, jól szervezett és jó hangulatú verseny volt.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Pólyáné Téli Éva főszervező munka közben. Fotó dt.

Hogy senki se maradjon le a rajtról. Fotó dt.
A Delfines Kovács Attila a 8-as pályán, szintén kiválóan szerepelt ezen a versenyen.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.