A szentesi katonák ajándéka

Az ajándékot adni mindig a legnagyobb öröm. Ha ez a gyermekek számára történik, még felemelőbb érzés. Immár harmadik alkalommal élhették át ezt az örömteli pillanatot az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj katonái december 18-án, amikor képviselőik a novemberben megrendezett Műszaki Bál tombolabevételéből vásárolt ajándékaikat adták át a szentesi Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztálya számára.

 

Az osztály nemrég költözött új épületbe a kórházon belül. A szépen felújított kórtermek, modern színvonalú vizsgálók megfelelően biztosítják a gyerekek gyógyításához szükséges feltételeket. A kórházba zártság, a kórteremben fekvés az egyik legnehezebben elviselhető megpróbáltatás a kis betegek számára. A játékok mellett a tévézés, a filmnézés jelentene még szórakozást, de ennek technikai hátterével szűkösen rendelkezett a gyerekosztály. Ezen próbáltak segíteni a lehetőségeikhez mérten a szentesi katonák. Ajándékként az 1 darab színes televíziót, 1 DVD lejátszót és 4 falra szerelhető TV állványt Nyers József mk. ezredes parancsnok adta át Dr. Tóth Edit osztályvezető főorvosnak. Egyben tolmácsolta a személyi állomány jókívánságait a gyerekek, és az osztály dolgozói számára. A karácsony az ajándékozás, a szeretet ünnepe. E nemes gesztussal próbált hozzájárulni az alakulat ahhoz, hogy a kórházban fekvő gyerekek számára minél könnyebben elviselhető legyen a szüleiktől elszakítottság, és a szórakoztató időtöltés hozzájáruljon a gyógyulásukhoz.

 

 

A főorvos asszony meghatódva, nagy örömmel vette át az osztály, a gyerekek számára fontos szórakoztató eszközöket. Elmondta, hogy az új, szép kórtermekben nagy szükség van ezen eszközökre, hiszen vagy nem rendelkeztek televízióval, vagy tartó híján csak a sarokban lévő asztalon volt elhelyezhető, ahol viszont nem láthatta minden gyermek. A doktornő az évek alatt kialakult jó kapcsolat eredményeként, mint jó ismerősként fogadta az egyenruhásokat, és köszönetként házi, saját készítésű finom süteménnyel látta vendégül a katonákat, akik megtiszteltetésként fogadták a szívélyes kínálást.

Kép és szöveg: Juhász László szds

Előzmény: www.varosivisszhang.hu/?p=2612

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.