Műszaki katonák a táncparketten

 November 28-án, immár hagyományosan megrendezésre került az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj által szervezett Műszaki bál Szentesen, amelynek szervezésében, lebonyolításában nagy segítséget nyújtott a HM Kulturális és Szolgáltató Kht. Szentesi Klubja. 

 

Mintegy 130 fő vett részt a rendezvényen, a bál hangulatához illő, patinás környezetben, a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében. Az 1883-ban átadott, Csongrád vármegye központi épületének falai impozáns külsőséget, és tiszteletre méltató történelmi hangulatot biztosítottak a bál fényéhez.

2008. évben igen sok feladat hárult a műszaki zászlóaljra, mely jelentős leterhelést jelentett a személyi állomány számára. A feladatokat azonban sikeresen megoldották és teljesítették az elvárt követelményeket. Ezek után a bál a kikapcsolódásról, a méltán megérdemelt szórakozásról szólt.

Az alakulat parancsnokának, Nyers József mérnök ezredesnek a megnyitóját követve, Móra József, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör helyi szervezetének elnöke mondott köszöntő beszédet. Az ünnepélyes megnyitó után a HM Honvéd Együttes művészei adtak elő musical slágereket. A fülbemászó dallamok, a látványos és mozgalmas előadás kellemes, báli hangulatot teremtett a résztvevők számára.

 

 

Vacsora után Ludányi István mixer koktélshow-jában látványos üvegforgatással, pörgetéssel kápráztatta el a vendégeket. Ezt követően a helyi Szilver tánciskola mutatta be színvonalas műsorát. A standard és latin amerikai táncokat bemutató táncosok méltán vívták ki a közönség vastapsát. A báli hangulatról a szentesi Favor zenekar gondoskodott, melyet telített táncparkettel és fergeteges mulatással háláltak meg a bálozó katonák és vendégek.  A szerencsésebbek az értékes tombolatárgyak közül vihettek haza nagyon szép nyereményeket. A tombola bevételéből befolyt összeget, 50000 forintot, a zászlóalj a hagyományainak megfelelően az idén is felajánlja a szentesi Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztálya számára.

Az est kellemes hangulatban telt, amelyen a jelenlévők, a baráti társaságok kötetlen beszélgetésével, a kikapcsolódással és természetesen tánccal szórakoztak.

Kép és szöveg: Juhász László szds.

 

 

          

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.