Pályázatunkra érkezett – Egészséges felnőtt szeretnék lenni

Korábban közzétett pályázati felhívásunkra (www.varosivisszhang.hu/?p=14700 ) érkezett diákrajzok közül alább közöljük a legötletesebbeket, egyedibbeket. A rajzok készítőinek adatai a rajzokra irányított egérrel elolvashatók.

Köszönjük a diákok és felkészítő pedagógusaik munkáját, a szülők figyelmét, hiszen ezek a motivációk szükségesek ahhoz, hogy a fiatalok tényleg meg is tegyék az első lépéseket az egészséges életmód felé vivő úton. Különösen fontos az odafigyelés ebben az életkorban.

A kép kinagyítható!  Címe: Élj a természettel.  A kép azt tükrözi, hogy sokkal jobb természetes körülmények közt élni és megtermelni magadnak a táplálékot, mint a városok szennyes levegőjét szívni és az üzletekre hagyatkozni. Iskolám a Tarnavölgye Általános Iskola Kápolnán.

A kép kinagyítható! Rajz címe:Gyümölcsöstál A gyerekeknek felolvastam a kiírást, majd beszélgettünk a témáról és a tanóra keretében készítettük el a rajzokat. Tanítványaim tanulásban akadályozott tanulók. Fogadják olyan szeretettel, ahogyan ő készítette.

A kép kinagyítandó! Tanítványaim értelmileg akadályozott tanulók, akiknek az egészséges életmódról való tanulás elengedhetetlen, hiszen ők szokszor hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett családból származnak. Így nekünk pedagógusoknak, felnőtteknek feladatunk e gyermekek egészséges életmódjának kialakítása, figyelmének felkeltése az egészséges dolgok iránt.

A kép kinagyítandó! Kísérő gondolat a fentiek szerinti.

A kép kinagyítandó!  Iskolánkban minden évben megrendezzük az “Egészség napjá”-t. Így volt ez idén is. Ilyenkor sok színes esemény mellett lehetőség van mozogni, sportolni, de egészséges ételeket is lehet fogyasztani. Sokan azonban inkább a Chipszet, a kólát, a cukros üdítőket keresték most is, az almát, a körtét, az ásványvizet, a sajtokat nem nagyon ették. Ekkor gondoltam arra, talán egy ijesztő kövér nőt ábrázoló plakát jobb belátásra bírhatja a többieket is. Ha ilyet látnának naponta maguk előtt, talán elgondolkodnának, vagy megijednének, hogy ők is ilyen dagadtakká válhatnak, ha folyton chipszet, hamburgert esznek, s kólát isznak.

A kép kinagyítandó! Tanítványaim értelmileg akadályozott tanulók, akiknek az egészséges életmódról való tanulás elengedhetetlen, hiszen ők szokszor hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett családból származnak. Így nekünk pedagógusoknak, felnőtteknek feladatunk e gyermekek egészséges életmódjának kialakítása, figyelmének felkeltése az egészséges dolgok iránt.

A kép kinagyítható! Rajz címe: Gyümölcsös kosár. A gyerekeknek felolvastam a kiírást, majd beszélgettünk a témáról és a tanóra keretében készítettük el a rajzokat. Tanítványaim tanulásban akadályozott tanulók. Fogadják olyan szeretettel, ahogyan ő készítette.

A kép kinagyítható! Rajz címe: Gyümölcsös kosár. A gyerekeknek felolvastam a kiírást, majd beszélgettünk a témáról és a tanóra keretében készítettük el a rajzokat. Tanítványaim tanulásban akadályozott tanulók.
Fogadják olyan szeretettel, ahogyan ő készítette.

A kép kinagyítandó! Borongós horgászat a címe. A családommal szombaton összepakoltunk és elindultunk a Tiszára horgászni. Rossz időt jósoltak, de mi akkor is mentünk, mert sokkal jobb a szabadban együtt lenni  az anyukámmal, apukámmal és a bátyámmal, akár még hideg, borús időben is, mint otthon a házban bezárva lenni. Kint minden jobban esik, akár az étel, akár a játszás, de még a beszélgetés is. Anyukámmal a meleg takarók alól nevetve néztük a fiúkat, ahogy fagyoskodtak, de kitartottak a víz mellett és igazuk volt, mert sok halat fogtak aznap Tiszabábolnán.

 A kép kinagyítandó!  Rajz címe: Egészségtál. A gyerekeknek felolvastam a kiírást, majd beszélgettünk a témáról és a tanóra keretében készítettük el a rajzokat. Tanítványaim tanulásban akadályozott tanulók. Fogadják olyan szeretettel, ahogyan ő készítette.

 A kép kinagyítandó!  Rajz címe: Egészséges gyümölcsök.  A gyerekeknek felolvastam a kiírást, majd beszélgettünk a témáról és a tanóra keretében készítettük el a rajzokat. Tanítványaim tanulásban akadályozott tanulók. Fogadják olyan szeretettel, ahogyan ő készítette.

A kép kinagyítható!  Szokj le a dohányzásról! Szüleim sajnos dohányoznak. Osztályfőnöki órákon sokat tanulunk a cigarettázás ártalmairól, egészségkárosító hatásáról. Szeretném ha a szüleim abba tudnák hagyni a dohányzást, ezzel is védve az egészségüket. Talán ha látják, milyen lelkesen veszek részt ezen a pályázaton, melynek címe: “Egészséges felnőtt szeretnék lenni”, ez erőt ad nekik a rossz szokás elhagyásához. Nagyon szeretném és mindent megteszek érte!

A kép kinagyítandó! Nem bántja a szemét!  Buszmegállóban és az iskolába járás közben is találkozunk olyan csúnya cselekedetekkel, amik szennyezik a környezetünket. A cigarettázás egyre fiatalabb korban kezdődik. Károsítjuk magunkat és másokat is. Nagyon tetszik a dohányzási törvény módosításának elfogadása. Pályázatommal szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, ha betartjuk az új jogszabályt, magunkkal és másokkal is jót cselekszünk.

A kép kinagyítható! Tanítványaim értelmileg akadályozott tanulók, akiknek az egészséges életmódról való tanulás elengedhetetlen, hiszen ők szokszor hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett családból származnak. Így nekünk pedagógusoknak, felnőtteknek feladatunk e gyermekek egészséges életmódjának kialakítása, figyelmének felkeltése az egészséges dolgok iránt.

A kép kinagyítandó!  Rajz címe: A sok mozgás fél egészség. A gyerekeknek felolvastam a kiírást, majd beszélgettünk a témáról és a tanóra keretében készítettük el a rajzokat. Tanítványaim tanulásban akadályozott tanulók. Fogadják olyan szeretettel, ahogyan ő készítette.

Kérjük mi is a további figyelmet felnőttektől, kortársaktól egyaránt. A zsűri döntésének része a közönség szavazata  is. Azt, hogy melyik munka tetszik, és miért, a visszhang@szentesinfo.hu címünkre juttassák el július 25-éig. Ezt követően kerül sor az eredményhirdetésre és a díjak, ajándékok postázására a pályázat résztvevői számára.

 

2 hozzászólás “Pályázatunkra érkezett – Egészséges felnőtt szeretnék lenni” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    EREDMÉNYHIRDETÉS

    5. hely: Barta Kitti Cserdi
    4. hely: Pápa Richárd Debrecen
    3. hely: Aux Cintia Kápolna
    2. hely: Berezvai Péter Szentes
    1. hely: Kelemen Zita Zsuzsanna Makó + Közönségdíj

    Részükre az oklevél és az ajándékok postázása megtörtént. Az internetre felkerült többi munka készítőjét emléklappal jutalmazzuk. A felkészítő tanárok részére pedig az értékelésből kivonatot küldünk. Köszönjük részvételüket és a lelkiismeretes munkájukat. További sok sikert, eredményes új tanévet kívánunk.

  2. Tamás Kata:

    A zsűri véleményéből néhány építő gondolat:

    Barta Kitti munkájához: Figyelemfelkeltő erőteljes színválasztás, a rendelkezésére álló teret jól kitöltötte. A fény-árnyék ábrázolása ugyan kissé hiányos, de már az is elismerésre méltó, hogy használta ezt a lehetőséget. Képességei jók, feltétlenül fejleszteni kell és érdemes azokat!!!

    Pápa Richárd munkájához: Rajzkészségéből ugyan nem ismerhettünk meg semmit, ezzel szemben elismerjük azt a hosszas és kitartó gyűjtőmunkát, aminek eredményeként sokkoló, elgondolkodtató nagyon kreatív pályamunka született. Intelligensen és harmonikusan felépített kompozíciót látunk.

    Aux Cintia munkájához: Egyedi és találó témaválasztás. A legfontosabb, az egészséges élelmiszer, mint az egészséges élethez meghatározó tényező létére vagy nemlétére világít rá. Az aprólékos kidolgozásban picit mégis elsilányul a tényleges mondanivaló. Ettől függetlenül látszik jó rajzkészsége, amely tovább fejlesztendő!!!

    Berezvai Péter munkájához: Színes, szellemes, ötletes, kreatív. Valóban a dobogó csúcsán állhatnak az egészséges hazai élelmiszereink. Helyes, hogy figyelmeztet erre. A felnőttek számára is fontos az önértékelésünkhöz egy ilyen vidám üzenet. Képességeinek megfelelő egyedi készségfejlesztése nagyon indokolt.

    Kelemen Zita munkájához: Rendkívül ügyes, sokkoló pályamunka. Minden iskola hirdetőtábláján el tudnánk képzelni. A hatást nagyon ügyes rajzkészsége, a színek alkalmazása és a tér kreatív felosztása is fokozza. A plakát közönségsikere is bizonyítja, célbatalált még a felnőtteknél is. Gratulálunk, csak így tovább. Szakirányú fejlesztése indokolt.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.