‘Sport’ kategória archívum
2005 08 31
A Szentesi VK. õszi bajnoki mérkõzései hamarosan megkezdõdnek, e hónap vége felé a tizenkét csapat sorsolása megtörténik. Beleon Zsolt, a klub elnöke kérdésünkre elmondta, hogy továbbra is a férfi csapat hetedik helyének megtartása a cél. Most azonban úgy látja, hogy az ellenfél csapatok mindegyike rendkívül sokat erõsödött. Nagy kihívást jelent majd a szentesieknek helyt állni. Szeptember 30-án és október 1-én rendezik meg a MÉH kupáért folyó mérkõzéseket. A két nap során rapid torna jellegel több férfi csapat száll majd vízbe a pólókedvelõ közönség nagy örömére.
Beküldve a(z) Sport, Újság cikkei kategóriába | Vízilabda bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2005 08 30
A hetvenes években Széchenyi Péter szentesi ugrólovas rakta le a helyi Kinizsi TE. Lovas szakosztálya alapjait. A hol kisebb, hol nagyobb mélypontokat megélt helyi lovassport újbóli fellendítésén Korcsik János magángazdálkodó, lótenyésztõ hat évvel ezelõtt kezdett le fáradozni. Ma a szakosztály szabadidõs sporttevékenységet szolgálva a lovaglás alapjaival ismerteti meg a gyerekeket, úgy, hogy már óvodás korban megszeressék e nagyon hasznos elfoglaltságot.
(tovább…)
Beküldve a(z) Sport, Újság cikkei kategóriába | Lovaglás: egy lépéssel több önbizalom – Cél a hagyományőrzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2005 08 30
Szeptember 10-én szombaton Szarvason az Erzsébet-ligeti Sportpályán megemlékeznek a szarvasi futball százéves évfordulójáról.
(tovább…)
Beküldve a(z) Sport, Újság cikkei kategóriába | Százéves a szarvasi futball bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2005 08 22
A szentesi Szt. Jupát SE. sportolói tudatják, hogy négy országot érintő, mintegy 2,5 ezer kilométeres kerékpártúrájukról a mai napon 17:00 óra tájban érkeznek. Az érdeklődőket a Dózsa házhoz várják.
(tovább…)
Beküldve a(z) Sport kategóriába | Ma érkeznek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2005 08 14
Tegnap rendezték meg Csongrád ipartelepi útján a nagyszabású Street Fighter Show-t. A képeket megnézheted a tovább hivatkozásra klikkelve.
(tovább…)
Beküldve a(z) Sport kategóriába | Csongrádi Street Fighter Show képei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2005 07 30
A Szentesi Tenisz Klub hatvan teniszezõnek nyújt rendszeres sportolási lehetõséget. Bakos László vezetõedzõ örömmel újságolja, hogy a mûködésük feltételei biztosítottak. Az elmúlt idõszakban számos versenyen értek el sportolóik szép sikereket.
(tovább…)
Beküldve a(z) Sport, Újság cikkei kategóriába | Tenisz: a vidék kilencedik legjobbjai – Nők, és az OB. I. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2005 07 30
A St. Jupát SE. kerékpárosai ismét útra keltek. Ez az európai utazás más lesz, mint az olimpiai volt. Amellett, hogy a hét fiatalember egy nem mindennapi önként vállalt sport próbát teljesít, történelmi és kulturális ismereteiket is bõvítik. A huszonhárom napos túra 2359 kilométeres útvonalát ugyanis ebbõl a szempontból is nagyon izgalmasan állították össze.
(tovább…)
Beküldve a(z) Sport, Újság cikkei kategóriába | Kerékpártúra négy országon át bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2005 07 29
Kedves Horgásztársaim! A július hónap eseményei között szinte szenzációként szerepelt az előző számban meghirdetett afrikai harcsatelepítés. Igazi horgászélmény a fogása, így nem csoda, hogy hatalmas lelkesedés fogadta az 50 kilogramm halat. Voltak ugyan ellendrukkerek is, ám olyanok, akiknek semmi sem jó.
(tovább…)
Beküldve a(z) Sport, Újság cikkei kategóriába | Olasz ponty a Kurcában – Horgászhírek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva