Ezt a napom nem kívánom senkinek! Magamnak főleg nem mégegyszer… Egy hamar nem szánom magam újabb technikai fejlesztésre, az biztos. Amint lesz ráérő időm, megint kereshetem, mi a baj gyökere. Mitől nem tud ez az új masina még annyit sem, mint a határeset régi… A szép nagy pofázmánya mögött ott a nagy üres semmi. Lehetetlen helyzetre, azonnali – nem könnyű, sőt túl költséges – döntésre kényszerített. Előkészítettem a nagykalapácsot. Remélem, nem akarja, hogy használjam.

Az augusztus elsejék mindig meghatározó dátumok voltak eddigi életemben. Ekkor kezdtem el dolgozni az első munkahelyemen, a városi bíróságon 1984-ben. Tíz éve ekkor dőlt el, mi lesz az első rádiós műsor sorozatom. De közben és azóta is volt néhány szomorú augusztus elseje. A mostani megint mérföldkő. Rájöttem, hogy az új számítógépem annyira új, és annyira pontatlanul felszerelt, hogy a gondos előkészületeim ellenére is meg tud lepni, azaz cserben tud hagyni…

Egy hónapos a naplóm, ideje újítani. Majd megpróbálok koncentrálni a hogyanra. Mindenesetre ma teljesen a számítógép elé szögeztem magam, még így is alig birom már elviselni ezt a hőséget. Remélem, holnap tényleg alább hagy, mert különben komoly aggodalmaim lehetnek a holnapi hajtás miatt.  

Kifejezetten jól elvoltam ma. Mindenre futotta az időmből, de mivel lazára vettem a dolgokat, ennek még hétfőn nagyon meg fogom inni a levét. Luxus, hogy a magam fajta csak szombaton délelőtt dolgozzon, délután már ne. Ejnye, ejnye, mondom is magamnak.

Ott folytattam, ahol tegnap abbahagytam. Miközben az ember úszik a saját levében, úszik a számokban is. Oszt és szoroz, de megboldogult Tolnay Klári szavait idézve, az a bizonyos "hátul álló" mindig hiányzik. A "tizes" csak az ő korában volt sok pénz… Nem csodálkozom tehát el, amikor szomorú tekintetű emberek közé keveredem. Barátokkal, ismerősökkel is találkoztam, szerencsére nem mindenki volt szomorú, jó volt beszélgetni egy picit. Sajnálom, hogy a Szentesi TE. rosszul lepattanó labdájából végül a várható öngól lett. Alig néhány hete elmélkedtem erről a helyzetről. Az egyén tehetsége, a magyar tehetség ott úszik el a számokban. A számok pedig valamerre mindig kerekednek, majd egyszerre csak elfogynak. De az a valami, ami csak a pénzről szól, nem is tart soká. Nem kívánok nagyszerű sportolók tragédiáira utalni, van elég példa a fiatal tehetségek előtt. Láthatnak, ha akarnak látni…  

Kicsit elmaradtam, így most pótolom. Sok-sok óra munkával is azt mondhatom: nem mindig úgy, és azt alkotom ki magamból, amit lehetne, és nem jutok el odáig, ameddig a nap végére eljutni szeretnék. Pénzisten kézben tart és olyan erősen húzza a gyeplőt, hogy nincs erőm kötöszködős lóként viselkedni. Jobban járok, ha csak nem akarok magammal kitolni. Ez is egy út, ami csak-csak visz valahova, s legalább nem értelem nélküli. Alig várom, hogy alább hagyjon a meleg, s tényleg úgy tudjak dolgozni, ahogy szeretek. Egyszer – még soká – a ház külleme is megszépül, és akkor foghatunk hozzá belül is újra rendbehozni. Teljesen tönkrement a tavalyi munkánk, összerepedeztek az öreg falak. Olyan ez az egész kulipintyó, mintha legalábbis egy mocsár kellős közepén volna. 

Mivel nincs a városban elég építési törmeléknek való konténer, a hőség ellenére is – hagyomány tiszteletből  – ismerkedtem a hajdani kubikosok életével. Az összegyűlt hulladékot ugyanis a konténer megérkeztével külön kellett belapátolni. Kellemesen elfáradtam, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól a fizikai munka. Mellesleg tizenöt konténer egy harmincezres városban nagyon kevés. Mivel jó pénzért lehet bérelni, nyilván megérné a városnak többet "tartani". Pillanatok alatt megtérülne az ára. Azért egész nap még sok mást is csináltam a hőség óráiban, többek között a lapot. 

Az idei nyár egyik legmelegebb napján a főutcán autóval közlekedők kissé figyelmesebbek voltak, mint az utóbbi időben általában. Egyre lehetetlenebb közlekedni a városban. Kerékpárral, kismotorral mind többen szoknak fel a járdára, tehát gyalogosan is vigyázni kell. Az elmúlt napokban néhányszor sikerült kiakadnom a közlekedők viselkedésén, előzési szokásain, a főutcára erőszakos ráhajtásokon, s a feltűnően felpörgetett sebességen. Nem is értem, rendőreink hol vannak, amikor meg sem állítják a Kossuth utcát autópályának tekintő vagány motorosokat. Egyébként nincsenek kedvemre ezek a napok, különben sem szeretem a huszonhatodikákat. Aggaszt, hogy a legkisebb házrenoválás is lehetetlen kiadásspirálba hajtja az embert. Alig várom a végét.