Valóban a sok, és sokféle munka miatt ritkán szánom magam mostanában a naplóírásra. De arra is gondolok olykor-olykor, hogy nem szeretnék senkit sem fárasztani az épp engem foglalkoztató dolgokkal. Ezekből a dolgokból pedig igen sok van mostanában. Leginkább azon gondolkodom, hogy mi az igazi érték számomra. A sok torzulásban, ami körülvesz, mi adja azt az erőt, ami átemel a mindannapokon.
A szombat esti égiháború helyben hagyta a gépemet. Hiába áramtalanítottam a rendszert, az internet kapcsolat megszűntetésére viszont nem gondoltam. Tanúlság: sokkal figyelmesebbnek kell lenni. Ha már ilyen kiszámíthatatlan az időjárás, meg kell tanulni mindannyiunknak, hogy nem lehetnek a berendezéseink áram alatt. Minden további vezetéket, amely áramot vezethet, a vihar kezdete előtt mentesíteni kell. Az iszonyú égiháború újabb veszélyforrásokat rejt magában. Ezeket – nem ismerve – ki sem tudjuk védeni előre. Az óvintézkedésekre azonban figyeljünk. Én ezek után meg fogom tenni. A lakás körül tekergő vezeték ugyanis befuttatta a gépbe a villámot. Úgy látom, sok bajt csinált. Még jó, hogy van másik…
A nap híre úgy szól, hogy a halpusztulást a Kurcán a sok eső miatti hígtrágya-bemosódás okozta. A baj fő forrásaként a Kurcába folyó Vekert jelölik. Az állati hulladék-megsemmisítő 46 mázsa halat számlál. Most a további baj megelőzése érdekében oxigéndús vizet juttatnak a Kurcába. A zsilipek azért vannak zárva, hogy a szennyeződés ne jusson a város alá, és ne okozzon további halpusztulást. Most, úgy tűnik a polgármester szavaiból, a halpusztulást hosszú távra megfékezték a szakemberek. A vizsgálat folyik, a tényleges eredmény a hét elejére várható.
Valahogy megint egybefolynak a napok. Ez még nem lenne baj. Optimista énem azonban elbizonytalanodni látszik, a levegőtlenség és pára, gőzölgés főben és földben arra figyelmeztet, hogy nem éppen kicsi a baj. Személyes magam összekapása és faltörő kossá változtatása elkerülhetetlen. Amennyiben nem változtatok és nem változom, megfojt a mézesmadzag. Tudom pedig nagyon, milyen, amikor fojtogat. Éppen eléggé tudom ahhoz, hogy egyszerre reszkessek és legyen melegem.
Rég nem írtam. A korábbi gondolatsort ott folytatom, ahol abbahagytam. Sajnos, ott kell folytatnom. Szépen, szerényen megint csak elfog az aggodalom a minket körülvevő természeti és technikai katasztrófák sokasaga miatt. Az emberiséget figyelmeztető jelekre most már – végre – mind a tudománynak, mind a politikai hatalomnak alázattal kellene reagálnia. A túl szép a világ tézis persze igaz. Szép akkor is, ha sodor az ár, ha mindezt úgy éljük át, hogy fel vagyunk rá készülve. Egyet nem lehet: úgy reagálni, hogy velünk nem történhet meg. A katasztrófát kiváltó katasztrófa egyrészt voltaképpen ott van a fejekben, amikor nem takarítjuk ki a csapadékelvezető árkot mondván nem a mi dolgunk. Az illetékesek pedig – növelvén, aki elfödi a bajt – ebbe belenyugszanak… (Az is igaz, nem tudjuk, hogy kell, széltére, hosszára szakszerűen.) Aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Pl. az újra és újra elosztott, mindenhonnan hiányzó, állóvizet okozó helyzet: lesz-e, és honnan: p é n z a károk elhárítására. Az ország összes településén egy évben nem engednék többet, mint egyetlen tűzijáték. A fővárosi pocsékolás maga a totális katasztrófa. Miért? Mert rendkívüli helyzet van, és lesz… Józan paraszti ész: spórolni kell! A látványt úgyis – tartok tőle – pótolja az égiháború…
Szeretem az ilyen "ismerdd meg saját városodat" című napjaimat. Még akkor is, ha közben szomorúság fog el. A városban található magáningatlanok több mint fele szorulna kisebb-nagyobb felújításra. Már annak is örülni lehet, ha a "kisebb" kategóriába bele tud valaki férni. Hozzáértőkkel beszélgetve is nyugtáztam: bizony ez a jellemző. Az irreálisan magasra duzzadt költségek miatt toldozásra-foltozásra is egyre kevesebben vállalkoznak. Sok a darabban maradt munka, a fizetési morálról nem is beszélve. Az anyagiak bizonytalansága miatt valamire való kőműves előleg nélkül a munkához hozzá sem fog. S van még egy feltűnő jelenség: az elmúlt harminc évben épült padlásszobás ingatlanok közül évek óta több is üresen áll a város különböző pontjain. Nyilván – lakatlanul – ezek is pusztulnak. Én tudom, hogy az ingatlan a legjobb befektetés. Ám egy jó ingatlan bérbe adva, hasznosítva csak hozna tulajdonosának. Summázható tehát, hogy ingatlanpiac van, ám ingatlangazdálkodás nincs, pedig mindenki a hasznát látná. Már a legapróbb részlet is figyelemre méltó: szépülne a települések arculata.
Kedves Zsuzsa! Mai bejegyzésem Neked szól a távoli Floridába. Ez a leggyorsabb módja annak, hogy kommunkálni tudjunk. Tudnod kell, hogy levélváltásaink a távolság, s ki tudja, még mi minden más miatt, nem zökkenőmentesek. Az utóbbi hónapokban biztos, hogy többször is küldtél e-mailt, de a hivatkozott levelek és mellékletek sajnos nem jutottak el hozzám. Én is írtam Neked, s írnék, de most tényleg nem tudok e-mailt küldeni bizonyos technikai átalakítások miatt. Amint lehet, szeretném tisztázni, hogy mely leveleink vesztek el, s azoknak mi volt pontosan a tartalma. Kérem a bocsánatodat és türelmedet, ha még van… Szeretettel üdvözöl: Teréz
Az éjszakai felhő-, és égszakadás a II. világháború légo pincéinek hangulatát juttatta eszembe. Most sem tudhattuk, hogy mire jön fel a fény. Megmutatta ismét erejét a természet, előrejelezte: meghibásodott, tehát folytatja a törlesztést az emberiségen, amely beteggé tette. Köszönhetjük, hogy ennyivel megúsztuk. De korántsem lélegezhetünk fel… Ami engem illet, most a fizikai munkáé a főszerep. Közben jót lehet elmélkedni. Cseppet sem zavar, hogy nem vagyok tökéletes.