Sokszor érzem úgy, hogy külső erő irányítja az agyamat, s ezáltal a cselekedeteimet is. A mai nap tipikus példája ennek. Voltaképpen egyfajta biztonságot is ad ez a gondviselés. Ám, sajnos, nem lehet mindig hétvége. Most azért még pár napig nem bánnám. A pénzgyártási kényszer miatt viszont a legtöbbször nem azt teheti az ember, amit szeretne. Vagyunk ezzel így erre felé egy páran. A pókhálóba akadt bogár állapota ez. Szabadulhatatlanság (prózában jobb leszek, mint versben?) az önmagunk gyártotta kényszer következményeitől. Azért még egy honlapot ma este megnézek!

Nagyon boldog vagyok amiatt, mert rengeteg mindenre futotta a mai napból, akár a házimunkák sorára gondolok, akár e masinán való ténykedésemre és az egyéb önként vállalt buzgalmaimra. Ezt a hőgutát másként nem is lehet, csak így be-behúzódva elviselni. Legalábbis már az én koromban, vagy inkább kóromban… Így a nap végére az írókedvem is elfogyott. Holnap folytatása következik.

Áldassék az magas technikai színvonal, amely lehetővé tevé, hogy az Internet messze ívelő világában oly sok hasznos ismeretet tudjon szerezni az magyar ember… Szándékos a régieskedés. Ezen az egy éve üzemelő honlapon a múlt és jelen együtt halad. Éppen egy évvel ezelőtt tettem fel az első anyagokat, s akkor nem godoltam, hogy ma egy vadonatúj gépen töltöm le az oldalakat, és kezdem el viharsebességgel szerkeszteni a sajátunkat. Korábban azt sem gondoltam, hogy helytörténeti kutatásokban olyan végtelen teret nyit meg ez a lehetőség, mint amilyet valójában megnyitott. Köszönet elsősorban a Sorsnak, aztán az pályázatokat kezelő hivataloknak, technikai segítőimnek: Kuczora Ferinek és Timár Ferencnek. Persze, tudom, hogy van még mit fejlődni, de legalább van honnan folytatni.

A mocorgó kicsi ördög sátáni kacajjal vág szájba. Lám-lám, milyen szörnyen meg tudom osztani az embereket. A rosszindulat hömpölygő öntudata övez egyfelől, másfelől pedig a mélységes segíteni akarás és tisztelet pátosza. Hogy mikor melyik az őszinte? Szégyen, de ezt még én sem tudom eldönteni. Minden esetre furcsa történések falják a napjaimat, de legalább ismét nem unatkozom.

Tanulság pedig van bőven. Ha az ember nem akar megállni a fejlődésben, rengeteg áldozatot kell hoznia. Az áldozat időben és pénzben nehezen kézben tartható. Jó, de rettentő fárasztó, hogy folyton tanulni kényszerülök. Minél több minden ragad rám, úgy érzem egyre határozottabban, hogy rengeteg mindent nem tudok, amit pedig tudni szeretnék. Dilemmáim közepette egyre érik bennem az elhatározás a változtatásra, egy új, másfajta élet reményében. Azt hiszem, máris a lassú átmenetre vagyok berendezkedve.

Folytattam. S mivel már teljesen rászokom, hogy egyszerre több dolgot is csinálok, így tettem. Rutin feladatok közben jól jön egy kis zene,  vagy néhány papírra vetett verssor, efélék. Néhány eszement gondolat arról, hogy mi-minden kerüljön a következő lapba, s néhány technikai bravúr, ami viszont épphogy elkel. Aztán elkezdtem az Interneten való csatangolást. Ezt nagyon szeretem! Mindig ide lyukadok ki, ha nagy véletlen elfog a "ha kidől, ha bedől" hangulat. Sajnálatos szerencse, hogy ez nem tart soká

Ha így megy tovább, ezen a nyáron nem sokat kell locsolni. Talán lesz valami, amin spórolhatunk, már ha hátul nem üt a dolog. De engem mára megint az adminisztráció felhőszakadása öntött el. Még ez a jobbik eset. Majd meglátom, hogy holnap folytatom e, vagy kimozdulok végre. Ha viszont holnap nem, akkor a héten még bele kell temetkeznem, de nyakig.
Témafordulat! Ahol a pénz beszél, ott nem,  és ahol nem beszél, ott a legtöbbet mondja el. A foci után itt a gondokkal küzdő póló. Könnyű a helyzetem, mert abba a bizonyos tányérba legfeljebb csak rakok, lekanalazni nem jut mit róla. Beleszakadunk mi ebbe még egyszer… Mindenünk van, de valahogy még sincs semmink.

A művem elkészült. Gyönyörködöm, és úgy érzem, megint adtam magamból egy darabot önmagamnak. Megérte. Elfog közben a szomorúság is, ha azokra gondolok, akiknek a felhőszakadás mindenüket elvitt. Nem rég még ők is így néztek szét maguk körül. Így örültek, annak, ami az övék, kemény munkájuk eredményének. Aztán a véletlenen múlik az, hogy hol ér véget meghatározatlan időre a boldogság. Kérem Istent, hogy óvjon meg minket az efajta, s más lehetséges sorscsapásoktól. Futkos a hátamon a hideg, ha egy hasonló víztömegre gondolok, mint ami Boldván van. Itt vagyunk a folyónkkal, ami nem folyik, az árkainkkal és mirhóinkkal, amelyek el vannak tömődve… Szeretnék vidámabb témákra váltani, de most nem megy.